A Juventus mestere a Bajnokok Ligája döntőjébe akarja vezetni csapatát.

Massimiliano Allegri természtesen elégedett volt csapata teljesítményével, miután a második mérkőzésen 0-0-ás döntetlent elérve, 3-0-ás összesítéssel kiejtették a Barcelona csapatát, de nem győzte hangsúlyozni, hogy még messze nincs vége a sorozatnak.

 ”Csak egy nagyszerű Juventus lehetett képes továbbjutni egy ilyen párharcból. Engedélyeztünk nekik néhány lehetőséget, de ennek ellenére is jól és határozottan védekeztünk 95 percen át. Amikor viszont támadtunk, nem voltunk annyira higgadtak, mint amennyire lehettünk volna, de dolgozni fogunk ezen.”

“Mindenki jó teljesítményt nyújtott, különösen a középső védőink, még azok is, akik a meccs hajrájában álltak be, mint Barzagli. Úgy éreztem, hogy a meccs még nagyon sokáig mehetett volna úgy tovább, hogy nem kapunk gólt. A Barcelona valóban életre kelt hazai pályán. Messi, Neymar és Suárez jól járatta a labdát és Iniesta is kitűnően játszott. Közel lehetetlen egymás után két meccsen nulla gólon tartani a Barcelonát, ami azt mutatja, hogy jó teljesítményt nyújtottunk.”

Még hosszú az út.

“Azonban még semmit sem értünk el. Ez csak egy újabb lépés volt a Cardiff felé vezető úton. Egyáltalán nem szabad kiengednünk. Vasárnap egy nagyon fontos mérkőzés vár ránk, ez már a szezon legfontosabb része. Ugyanakkor a csapat tele van nagyszerű egyéniségekkel: mindannyian felelősségteljesek, így nem kell folyamatosan mondanom nekik, hogy mit csináljanak. Mostanában akkor nyersz, amikor formációt váltasz, viszont nem könnyű ezt megtenni egy vereséget követően.”

“Természetesen ki fogjuk élvezni ezt a győzelmet, noha még bőven van hova fejlődnünk. Ugyanakkor gratulálnom kell a játékosaimnak. Általánosságban viszont jó és szép volt látni, hogy a Nou Camp közönsége két nagyszerű csapatot tapsolt meg. Ezen a negyeddöntőn, csakúgy mint a keddi madridin, Európa legnagyobb csapatai közül játszott kettő. Nagyszerű focit láthattunk.”

www.juventus.com

Bajnokok Ligája Juventus hírek kiemelt Nyilatkozatok

dybalamask


(maximum 430 karakter)


nyolc × = 48

  1.  2017.04.20. 08:39

  2.  1,673

  3.  kambuc

  4.  0 darab

dybalamask


dybalamask

Kényelmesen böngészheted oldalunkat bármilyen böngészőn, platformon és felbontáson!

© 2012-2017

created by

Vélac