A közelgő Juventus-Real Madrid Bajnokok Ligája döntő előtt természetesen a Bianconeri legendáját, Alessandro Del Pierót is megkérdezték a mérkőzés előtt.

Il Pinturicchio véleménye szerint a jelenlegi Öreg Hölgy sikerességre lett felépítve, nehéz összehasonlítani az 1996-ban BL-győztes együttessel, viszont aki babonás, az találhat hasonlóságokat a két csapat között.

“Vannak hasonlóságok a 96-os győzelem és a mostani, cardiffi finálé között. 1996-ban is spanyol csapatot búcsúztattunk a negyeddöntőben, ami után egy francia következett a legjobb 4 között, majd a döntőben az akkori címvédő Ajax – míg most a jelenlegi címvédő Real Madrid – következett. Ha valaki babonás, ez jó hivatkozási alap lesz számára.”

“Ugyanakkor vannak negatív statisztikák is, mint például 1997-ben, 1998-ban és 2003-ban is, amikor a BL-ben döntőt vesztettünk, mindannyiszor megnyertük a Scudettót is. 1985-ben és 1996-ban megnyerte a döntőt a Juventus, viszont azokban az években nem lett olasz bajnok. Viszont Allegri csapata figyelmen kívül hagyhatja a múltat. Egy olyan csapatról beszélünk, mely sorozatban 6 olasz bajnokságot nyert meg, és véleményem szerint jövőre is ők lesznek a Scudettóra legesélyesebb csapat. Ez egy győztes mentalitású Öreg Hölgy, amely a legnehezebb ütközetekből is győztesen jön ki.”

“Azt is el kell azonban ismerni, hogy a Real Madrid otthonosabban mozog a BL döntőjében, mivel az elmúlt 4 évben ez  harmadik fináléjuk, azonban mihelyst elkezdődik a mérkőzés, erről megfeledkeznek a játékosok.”

“A 96-os Juvét nem lehet a mostanival összehasonlítani, mivel akkoriban még alig nyertünk valamit. 2 évvel a 96-os döntő előtt az Olasz Kupában a Cagliari ellenében estünk ki, és a szurkolók azt követelték, hogy Vialli a középpályán játsszon, mivel nem értették, hogy miért vette őt meg a Juve. A mi döntőbejutásunk ilyen előzmények után teljesen váratlan volt. Ezzel szemben most ez a Juve sikert sikerre halmoz, így minden más.”

www.football-italia.net

Bajnokok Ligája Juventus hírek kiemelt Nyilatkozatok

dybalamask


(maximum 430 karakter)


nyolc − = 4

  1.  2017.05.31. 13:32

  2.  1,746

  3.  kambuc

  4.  0 darab

dybalamask


dybalamask

Kényelmesen böngészheted oldalunkat bármilyen böngészőn, platformon és felbontáson!

© 2012-2017

created by

Vélac