Szokták mondani, hogy a jó dolgok hirtelen és váratlanul jönnek… Nos, a Juventus Club Hungary-val átélt berlini hétvége után ezen állítást csakis alátámasztani tudom. Élménybeszámolómban írhatnám, hogy ilyen szuper, olyan király túra volt, de ahogy azt a hazaérkezés után is mondtam: nincs megfelelő jelző arra, amit azon a hétvégén átéltem. (Pedig a magyar egy igen szép és választékos nyelv…)

Lassan kezdődött. Egy héttel az indulást megelőzően a gimnáziumban, olaszórán a tanárnő arra kérte az ikertestvéremet, hogy írjon fel a táblára egy olasz szót. A szó pedig, amit felírt a testvérem a táblára a “La Finale” volt, ami magyarul annyit jelent: a döntő. Ennek persze akkor még semmi jelentőséget nem tulajdonítottunk, hiszen úgy gondoltuk, hogy úgy lesz idén is a Bajnokok Ligája döntő, mint ahogy tavaly is volt, vagyis, hogy a TV előtt fogjuk chipssel és kólával nézni…

És lassacskán folytatódott. A döntő előtti pénteken osztályfőnökünk arra kért minket, hogy szombat délelőtt, vagyis a BL döntő napján menjünk be székeket pakolni az iskolába. Nem volt valami sok kedvünk hozzá, így poénkodva, viccelődve a srácokkal azt mondtuk neki, hogy a holnapi nap nem jó, mi ugyanis a helyszínen, Berlinben tekintjük meg a döntőt. Jó kis poénnak szántuk, de akkor még csak fogalmunk sem volt róla az öcsémmel, hogy mi fogunk a legjobban megdöbbenni a valóságon, hogy 24 óra múlva mi tényleg ott leszünk…

És folytatódott tovább. Még aznap, vagyis péntek délelőtt, a döntő előtti napon anyukámtól kaptam egy SMS üzenetet, miszerint “Mehettek a BL-re”. Ezzel az üzenettel elengedett minket egy barátunkhoz TV-t nézni estére, ő sem teljesen szó szerint értette az üzenetet…

Aztán gyorsultak az események. Délután 5 óra környékén, mikor hazaértem az iskolából, megnéztem a facebook-üzeneteimet és látom, hogy Kamanczi Patrik, a Juventus Club Hungary alelnöke üzenetet küldött nekem, amiben az állt, hogy a JuventusFC.hu-n végzett szerkesztői munkánk elismeréseként szívesen látna minket a berlini BL-döntőre tartó buszon. Ezt fel sem tudtam fogni,  gondoltam megmutatom anyukámnak az üzenetet. Egy szó sem jött a torkomon, csak úgy szó nélkül vittem oda neki a telefonomat, egész egyszerűen nem tudtam megszólalni, csak mutattam, hogy olvassa el ő is. Neki fogalma sem volt, mi köze van Berlinhez. Eltelt egy halk perc, és már az apukám is ott volt, ő persze tudta, mi lesz Berlinben másnap. Csekély tíz perc volt szüleimnek a hirtelen döntésre, és igen, mehettünk…

A gyorsulás fokozódott, és itt már pörgött az egész család. Szerencsére némi euró volt otthon, azt megkaptuk zsebpénznek. Irány bevásárolni két napi hideg élelmet, mindenki tette a dolgát a családban. Még a kis tesóim is, akik sokkal jobban nyüzsögtek, mint normál helyzetben.

Elindultunk, irány Pest, a Hősök tere. Most mi ez? Hogy kerülünk ide? Nem álmodok? Ez tényleg megtörténik? Vajon milyen lesz az első JCH túra? Tényleg olyan jó, mint amilyennek mondják? A Hősök Terén aztán feltűnt néhány ismeretlen ember, már messziről látszott a jellegzetes Juventus-stílusú megjelenésük. Ismeretlenek voltak, de nem idegenek. Kezdtem elhinni, hogy nem álmodok, ez itt maga a valóság. Szépen lassan csordogáltak is az utazó szurkolók, két busznyi ember. És jókedvűek, és fiatalok, és szurkolunk, és indulunk! Mi is! Kovács Tibor, a Juventus Club Hungary elnöke az éjszakai utazás hangulatát megalapozva, teli torokból elkiáltotta magát: “Andiamo a Berlino!”, vagyis irány Berlin! Kellőképp feltüzelődtünk a meccsre, indulás előtt összeálltunk még egy közös csoportképre. Szabálytalan, szenvedélyes, rigmusokkal szurkoló, életvidám, fiatalos kép lett, hiszen ez jellemző ránk, a Juventus-szurkolótáborra.

Nem álmodunk, valóság lett! Késő este volt már, mikor elindultunk, nagyjából 80 magyar Juventus-drukkerrel a buszon. Nem igazán aludtunk az éjszaka, helyette inkább énekeltünk, rádióztunk, üvöltöttünk sőt, egy pihenőhelyen Patrik még egy padra is felugrott és őrült hangoskodás vette kezdetét, amit nem akármilyen tűzijáték kísért. Izzott velünk a levegő, fergeteges parádét csaptunk, jól éreztük magunkat. Hajnalra végül szépen lassan és csendben (pár jómadarat leszámítva) végül mégis mindenkit elnyomott az álom.

padpassione

Másnap reggelre néhány órás alvás után még mindig csak a táv felénél jártunk. A Juventus Európa csúcsától egy lépésnyire! Csak úgy szaladtak a kilométereket jelző táblák, haladtunk a cél felé. Már Németországon belül jártunk, amikor a célegyenesben érdekes dolog történt: Az autópályán a buszunk mellé beárnyékolt egy Barcelonás busz, amelynek szurkolói szintén a BL-döntőre igyekeztek. A két jármű hajszálra egymás mellett haladt és természetesen mindkét oldalról nyerni mentek a BL-re. Mindenki az ablakokhoz tapadt és őrjöngött. Olyan volt ez az egész, mint két ketrecbe zárt vadállat csorda, amelyik nem tud kiszabadulni – szerencsére. Patrik viccelődött is ezzel kapcsolatban: “ha megállnak, mi is megállunk?!” (Bár lehet, nem is viccnek szánta.) Már mindenki epekedve várta, hogy megérkezzünk végre a német fővárosba, mikor már csak egy dolog nem volt rendben: Tibore észrevette, hogy a JCH zászlaja, – ami a busz hátuljában volt kifeszítve – nem jó irányba mutat. “Ezt azon nyomban meg kell fordítani, különben senki nem megy Berlinbe!” – mondta. A busz hátuljában ülő szurkoló kollégák intézkedtek is az ügyben, így most már nyugodtan folytatódhatott tovább az út.

Végül, több, mint 12 óra utazás után megérkeztünk Berlinbe. A brandenburgi-kapuig nem jutottunk el, ezt nem tették lehetővé a  szurkolók számára, ezért az Alexander Platz irányába indultunk. Sétálgattunk, meneteltünk, közben persze a szokásos szurkolói énekeket végigkántáltuk egész Berlinen keresztül, és egy csapatként jól éreztük magunkat. A téren fergeteges hangulat fogadott minket. A központban a Drughi szurkolói busza volt, aminek tetején nagy party volt. Az olaszok amint meglátták a JCH zászlót, köszöntöttek minket. Nagyszerű érzés volt átélni azt, hogy a Juventus mennyi embert köt össze, nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül. Örömmel és reménnyel a szemünkben köszöntünk a Juventus mezben lévőknek, akik hasonlóképp üdvözöltek minket. Varázslatos élmény volt a tengernyi szurkoló, Juventus dresszben. Berlin zebracsíkos lett, ahogy ezrek mászkáltak fekete-fehér színkombinációban. Bianconeri szívű emberek százezrei a Juve BL győzelméért jöttek. A téren találkoztunk még a lengyel barátainkkal, akikkel nem mindennapos szurkolást csináltunk egymás üdvözléseként. Ők 200-an voltak jelen, képzelhetitek! De nem hiszem, hogy mi magyarok, nyolcvanan, alulmaradtunk volna a hangos szurkolásban! Ezután Patrik kiadta a menetrendet, miszerint 2 óra múlva találkozó a busznál és onnan közösen elindulunk majd egy szórakozóhelyre, ami a stadiontól 2 km-re található, ott fogjuk a meccset nézni óriáskivetítőn.

polska ragazzi

Abban a két órában várost néztünk, és élveztük a hangulatot. Ahogy bóklászgattunk, várva, hogy teljen az idő, megpillantottam egy Marchisio mezben lévő gyönyörű lányt. Mondom, nincs az az Isten, hogy nem menjek oda hozzá, így hát természetesen odamentem és beszélgettünk az esti meccsről, és fényképeket készítettünk.

ragazza stupenda

(Tippeljetek, ki kérte a fotót… :D )

Lassacskán elindultunk vissza a buszhoz, ahol már várt minket a töltött káposzta. Jó magyarok lévén ugyanis úti élelemként töltött káposztát készítettek nekünk az útra. Mindig kell valami hazai is! Nem kevés adag fogyott el belőle. Szépen lassan teljes lett a csapat, mindenki a szórakozóhely felé vette az irányt. Volt köztünk azonban 8 fő, akik a főmázlisták, hiszen nekik a stadionba is volt belépőjegyük. Ők másik útvonalon mentek természetesen, mint azok akik a szurkolóhelyre igyekeztek. Itt jegyezném meg azt, hogy mivel Patriknak és Tiborénak is volt jegye a stadionba, ők értelemszerűen nem tartottak a 74 fős csapattal, mégis rá tudták bízni másokra az irányítást, ami tökéletesen visszaadja a családias légkört és bizalmat. Számomra ezt jól esett látni.

stadion

A szórakozóhelyre vezető út sok kalandot hozott a számunkra, ami az ilyenkorra már igencsak felperzselt vérmérsékletünknek is köszönhető volt. A villamoson és a metrón nem volt kérdés, hogy ingyen utazunk, a szobroknak pedig nem volt választásuk, hogy melyik csapatnak szurkolnak. Az éneklés és a feltüzelt légkör továbbra is megmaradt, amit a helyi emberek különféle módokon reagáltak le. Volt olyan, akinek kifejezetten tetszett a szenvedélyes hozzáállás és volt, aki megtapsolt minket. Ezzel szemben voltak olyanok is, akik nem vették jó néven ezt a viselkedést, de egy flegma grimasznál többet senki nem mert tenni. Ja, meg persze volt arra is példa, hogy valaki inkább megvárta a következő metrót…

Nem kevés bóklászás után aztán megérkeztünk a szórakozóhelyre, ahol vegyesen voltak Barca és Juve drukkerek. A hely a Spree nevezetű folyó partján volt kialakítva. Az izgalom már a tetőfokára hágott, hiszen mindössze percek választottak el a kezdéstől, mikor a semmiből egyszer csak megjelent Puzsér Róbert. A kritikus természetesen JCH pártolói tag, így az egész meccsen velünk szurkolt! A várva várt meccs végre kezdetét vette, mi pedig egy jókora lapáttal még tovább fokoztuk a szurkolást. A korán bekapott gól egyáltalán nem szegte kedvünket, ugyanolyan szenvedéllyel biztattuk kedvenceinket, mint előtte. Tényleg pazar teljesítményt nyújtottunk, ellenben a Barca szimpatizánsokkal. Ők ugyanis csöndben ülték végig az egész meccset. Micsoda szégyen! Na, de ennyi elég a Barcásokról, félidő van és még bármi megeshet, a Juventus abszolút meccsben van. Volt aki azt mondta: “Engem nem érdekel a végeredmény, én csak egy Juventus gólt szeretnék, hogy átélhessem milyen az, amikor együtt örülünk a csapat sikerének.” A szünetben még gyorsan elkaptuk egy képre Robit, akivel páran megbeszélték, hogy egy esetleges győzelem esetén megmártóznak a folyóban.

Puzsér

Kezdetét vette a második félidő, ahol 10 perc elteltével Moratának köszönhetően mindannyian átélhettük milyen az, amikor együtt örülünk a sikernek… Repült ott minden, kérem! Egymás nyakába ugráltunk örömünkben és ordítottunk, ahogy csak bírtunk, vagyis maga volt a megtestesült mámor! Aki ott volt, az valószínűleg soha nem felejti el. Ezt hívom én valódi szenvedélynek! Noha tudtuk, hogy még nagyon messze van a vége, a gól által okozott ominózus pillanat miatt már megérte az egész. A hangunkkal mit sem törődve tovább harcoltunk a csapattal, de sajnos a bírói sípszó mindennél erősebb. Pogba nyilvánvaló lerántása után ugyanis semmit nem ítélt a játékvezető, amiből a Barcelona indulhatott, a többit pedig már ismerjük… De a JCH nem az a fajta, amely ilyenkor feladná. De nem ám! A második bekapott gól után is a mi hangunk volt a legerősebb és komolyan bíztunk még az egyenlítésben. De sajnos mindhiába, a Barca ugyanis belőtte a harmadikat is a ráadás perceiben, amivel végképp eldőlt a serleg sorsa…

Őszinte leszek: potyogtak rendesen a könnyeink a meccs után, azonban nem a bánat, hanem a mérhetetlen büszkeség miatt. Pár évvel ezelőtt a Juventus még a Serie B ligában játszott, most pedig BL ezüstérmet szerzett. Mi ez, ha nem győzelem? Ebben a tudatban vonultunk hát vissza a buszhoz. De az a vonulás… A világ minden kincsét megérné! Berlin azon része tőlünk volt hangos az éjszaka. Nem is tudom mi lehet jobb annál, minthogy a saját csapatod nevét ordítod a nagy világnak?! Komolyan odatettük magunkat a buszhoz vezető visszafelé úton is. Lepacsiztunk a többi olasszal is, akik hasonlóképpen éreztek velünk. (Videókat a vonulásokról ide kattintva láthattok.) A busznál ettünk még a maradék töltött káposztából és szépen lassan hazafelé kellett menni. Éjjel 2 óra környékén el is indultunk és a büszkeség mellett, azért fel volt fedezhető némi csalódottság is a társaságban. “Se baj, majd jövőre meglesz az, ami most nem jött össze!” – mondták többen is, és ezzel a mondattal búcsúztunk el egymástól. Vasárnap délután értünk vissza Pestre. Nagyon fáradtak voltunk, de kellemesen voltunk elfáradva, ha létezik ilyen…

Utóhangok. Persze, hétfőn a gimnáziumban egy kissé álmosan, de azért nagyon büszkén feszítettünk a döntőre készített JCH pólónkban. Sokan kérdezték, hogy milyen volt, hogyan kerültünk ki Berlinbe, amire örömmel, készséggel válaszoltunk is mindenkinek.

Epilógus. Ja, az osztályfőnök hétfőn telefonon kereste anyukánkat, mert nem értette az egész utazásunkat, és számon kérte a viccelődésünket, és különben is, miért nem mentünk székeket pakolni. Lehet, hogy ő is jött volna velünk inkább a BL-re?

Vincze Álmos írása.

Juventus Club Hungary Juventus Club Hungary beszámoló Juventus Club Hungary kiemelt

dybalamask


(maximum 430 karakter)


− négy = 4

  1.  2015.08.29. 20:01

  2.  1,566

  3.  ClaMoroso

  4.  0 darab

dybalamask


dybalamask

Kényelmesen böngészheted oldalunkat bármilyen böngészőn, platformon és felbontáson!

© 2012-2017

created by

Vélac