A Juventus Club Hungary révén, lehetőség van BÉRLET igénylésére a Serie A következő idényére: váltsd valóra az álmaid!

Szenvedély, igazi érzelmek, és felejthetetlen élmények: ez az, amit a Juventus Stadium tud neked nyújtani hétről, hétre. A JCH néhány tagja abban a szerencsés helyzetben volt az idei szezonban, hogy bérletesnek mondhatta magát a világ legszebb stadionjában, éld át te is azt az érzést, amit ez a tudat tud nyújtani a számodra!

A bérlet érvényes a Juventus összes hazai találkozójára, továbbá elővételi jogot biztosít a Bajnokok Ligája, és Olasz Kupa mérkőzésekre. Számításaink szerint már 4-5 túrán való részvétellel érdemes ezt megvásárolni, figyelembe véve az egyre emelkedő jegyárakat. Az elővételi jog nagyon fontos a BL-t illetően, ugyanis a bérleteseink ennek köszönhetően lehetettek ott az utóbbi években például a Manchester City, a Real Madrid, a Monaco elleni összecsapásokon, valamint a Bajnokok Ligája döntőjén is. Ráadásul az elővételi jogot az idegenbeli találkozók során is figyelembe veszik!

A bérlet teljes ára:

  • az eddig bérlettel rendelkezőknek: 500-700 €
  • az új belépőknek: 600-800 €

A foglaló összege: 400 € – 120.000 HUF

Az ár tartalmazza:

Jelentkezni a lentebb megtalálható modul keresztül, a feltételek teljesítésével lehetséges: a bérletigénylés feldolgozását csak a foglaló megérkezte után kezdjük meg!

Lehetőség van továbbá szurkolói kártya igénylésére! Ezzel lehetséges a bérlet átruházása, amely megkönnyíti a bejutást a találkozóra – így aki rendszeresen szeretne járni mérkőzésekre, azoknak is javallott a kiváltása.

A szurkolói kártya ára 15€ + postázási költségek

Jelentkezési határidő: június 1.!

FIGYELEM! AZ IGÉNYLÉSI MODUL NEM ÉRHETŐ EL MOBIL APPLIKÁCIÓN KERESZTÜL!

promo_small

[TESSERA DEL TIFOSO ]

Figyelem! Minden mező kitöltése kötelező, és ezzel a későbbi munkánkat könnyítitek meg! 

Név

Email cím*

*Gondosan ügyelj a helyes megadásra, rosszul megadott email címre nem tudunk reagálni!

Telefonszám

Csomag kiválasztása

Születési dátum

Születési hely

Állampolgárság

Személy igazolvány szám

Személy igazolvány lejárati dátuma

Személy igazolvány másolata (mindkét oldal!)*

Adókártya másolata*

Igazolványkép másolata*

*Utóbbi három mezőnél csak és kizárólag beszkennelt képet/dokumentumot tudunk elfogadni. A személy igazolványnál csak hivatalos, fehér háttérrel rendelkező fotó fogadható el, a feltöltött fájlnak legalább 1MB-nak kell lennie. Rossz minőségű, telefonnal, kézzel készített egyik esetben sem opció!

JCH klubtag vagy?

Megjegyzés

Elérhetőségünk:

[JCH@JUVENTUSFC.HU]

aktuális túrák Juventus Club Hungary kiemelt

dybalamask


(maximum 430 karakter)


három + = 12

  1.  2016.05.15. 20:58

  2.  3,262

  3.  kampat

  4.  0 darab

dybalamask


dybalamask

Kényelmesen böngészheted oldalunkat bármilyen böngészőn, platformon és felbontáson!

© 2012-2017

created by

Vélac