Alvaro Morata a tegnapi mérkőzést követően elmondta, nagy benne a kettőség a Real Madrid győzelme után és tagadta, hogy a Milanhoz igazolna.

A spanyol csatár két évet töltött a Juventusnál, a szerződésében ugyanakkor volt egy olyan záradék, hogy a két év leteltével a Real Madrid fix áron visszavásárolhatja őt. Ő többször hangoztatta, hogy ha a Real úgy dönt, él a lehetőséggel, neki nincs beleszólása a dologba, de a Juventust nagyon a szívébe zárta. Ez tükröződött a mérkőzést követő nyilatkozatából is.

„Érzem, hogy megnyertük a Bajnokok Ligáját, ugyanakkor nagyon sajnálom is, nagyon a szívembe zártam ezeket az embereket.”

Morata a lefújást követően vigasztalta a Juventus játékosait.

„Két éve az ő helyükben voltam én is. Gratulálok nekik, kiváló szezont futottak a BL-ben. Mindenkit a szívembe zártam és ez így is marad. Nagyon nehéz ez most nekem.”

A sajtó már kész tényként kezeli, hogy a kevés játéklehetőség miatt Morata ismét elhagyja a spanyol fővárost és újból a Serie A-ban kezdi meg a következő szezont – immár a Milan színeiben.

„Nem, az biztos, hogy nem térek vissza Olaszországba. Itt akarom folytatni, de nem egyszerű a helyzet. Én is csak annyit tudok mondani, amiket az újságban olvasok, több információm nekem sincs.”

„Szeretem Olaszországot, de boldog vagyok itt, a Madrid az én csapatom és az én városom. Mindig azt mondtam, hogy a Juventus az én második otthonom, sosem lehet tudni, mit hoz a jövő.”

www.football-italia.net

Bajnokok Ligája Nyilatkozatok

dybalamask


(maximum 430 karakter)


9 × = ötven négy

  1.  2017.06.04. 13:03

  2.  1,655

  3.  Pite

  4.  0 darab

dybalamask


dybalamask

Kényelmesen böngészheted oldalunkat bármilyen böngészőn, platformon és felbontáson!

© 2012-2017

created by

Vélac