| |
|
|
|
| |
| Megnyítva: 05. 07. 02. |
|
|
|
| Hozzászólás: 5859 db |
|
|
|
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
...és a legfontosabb 2010-es szabályok
A 2009-es idény előtt radikális aerodinamikai változtatásokat vezettek be, melyeknek köszönhetően az autók eleinte roppant szokatlan látványt nyújtottak. A tavalyinál lényegesen kisebbek a módosítások:
Futam alatti tankolás betiltása
1993 után az idei évtől kezdve ismét tilos lesz a versenyek alatti tankolás. A pilótáknak így a rajt előtt annyi üzemanyagot kell magukhoz venniük, hogy azzal teljesíteni tudják a versenytávot, ami minimum 300 kilométer. Ezen sportszabály módosítása hatással volt az autók tervezésére is, hiszen az elmúlt évekhez képest az üzemanyag-tartályok megközelítőleg a duplájukra nőttek. Emiatt az autók hátsó részét alaposan át kellett dolgozniuk a mérnököknek, a 2010-es versenyautók hosszabbak lettek a tavalyiakhoz képest. A futamok alatt a pilóták így már csak a kerékcserék miatt hajtanak majd be a bokszba. Tankolás híján értelemszerűen a bokszkiállások ideje is csökkenni fog, a leggyorsabb szerelőcsapatok várhatóan három-négy másodperc alatt friss szett gumira cserélik a régit pilótájuk autóján.
Új pontrendszer
Megváltozott a 2003-as szezontól alkalmazott pontrendszer, amely alapján a célba érkező első nyolc pilóta kapott pontot. Az idei évtől kezdve az első tíz helyezettet jutalmazzák pontokkal. A módosítás vezérelve az volt, hogy a győztest jobban honorálják, hiszen eddig mindössze két ponttal járt több az első hely megszerzéséért, mint a másodikért, a szabályalkotók reményei szerint a hétpontos különbség miatt sokkal nagyobb lesz majd a küzdelem az első helyért. Az sem volt mellékes szempont, hogy idén már 13 istálló kapott volna helyet a rajtrácson - igaz, végül csak tizenkét csapat fog indulni, a US F1 visszalépett. 2010-től tehát a következőképpen osztják a pontokat:
Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Pont 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1
Nagyobb minimumsúly
A tavaly engedélyezett, de csak kevesek által használt KERS (mozgási energia-visszanyerő rendszer) miatt az autók minimumsúlyát 605 kilogrammról 620 növelték (az autóknak a leintés után pilótával és a kenőanyagokkal együtt legalább ennyit kell nyomniuk). A szabálymódosítás érdekessége, hogy idén egyik autóban sem lesz KERS, a csapatok ugyanis megállapodtak egymással, hogy nem használják a költséges berendezést.
Gumik
A tavaly visszatérő slick gumik idén már nem egyforma méretűek lesznek: az első tengelyre kerülő abroncsok ugyanis keskenyebbek lesznek a hátsóknál (270 és 245 milliméter a két különböző gumi futófelületének szélessége). Az autók egyensúlya a tervek szerint így sokkal jobb lesz.
A pilóták által egy versenyhétvége alatt felhasználható gumiszettek száma 14-ről 11-re csökken, vagyis a versenyzőknek még jobban kell spórolniuk az abroncsokkal.
Az időmérő edzés utolsó etapjában (Q3) szereplő tíz pilótának ugyanazzal a szett gumival kell megkezdenie a futamot, mint amelyet akkor használt, amikor kvalifikációs idejét megfutotta.
A Forma-1 egyedüli gumibeszállítója, a Bridgestone idén is négy különböző keménységű száraz pályára alkalmas gumit gyárt, melyek közül egy hétvégén csak két, előre meghatározott keveréket kapnak meg a csapatok. Ezek mellett természetesen az intermediate és az esőgumik is választhatók.
Felnifedők
A tavalyi évben több csapat is használt különböző formájú felnifedő aerodinamikai elemeket, melyek olykor fennakadásokat okoztak a kerékcserék alkalmával. Ilyen idén nem lesz, ezen elemek használata ugyanis már tilos. Ráadásul a szakemberek szerint így az előzések is könnyebbé válhatnak, hiszen csökken az autó mögött keletkező turbulencia.
Időmérő
Mivel a tavalyi szezonnal ellentétben idén már tizenkét csapat huszonnégy autója áll rajthoz, értelemszerűen az időmérő edzés lebonyolítási rendszere is módosul. A kvalifikáció továbbra is három etapból áll, de az első 20 perces és a második 15 perces etapban hét-hét pilóta búcsúzik, míg a tízperces Q3-ban továbbra is a tíz legjobb pilóta küzd a pole pozícióért. A futam alatti tankolás betiltásával az időmérőn már nem kell az üzemanyaggal sakkozniuk a top tíz résztvevőinek sem, így az utolsó tíz percben is vélhetően a leggyorsabb pilóta végez majd az élen, vagyis a Q3 az eddigieknél látványosabb lehet.
Teszt
Továbbra is tilos szezon közben tesztelni, kizárólag egyenes vonalú aerodinamikai teszteket végezhetnek a csapatok, összesen hat napjuk van erre az első és az utolsó verseny között. Ezeket beválthatják egy-egy négyórás szélcsatornás szimulációra is.
Ha a csapatok pilótát akarnak cserélni, és a jelölt az elmúlt két évben nem versenyzett az F1-ben, akkor egy, a versenynaptárban nem szereplő pályán egynapos tesztlehetőséget biztosíthatnak számára. Ezzel azt kívánják elkerülni, hogy az új jövevények teljesen felkészületlenül üljenek autóba.
Motorok
A pilótáknak idén is óvniuk kell a motorjaikat, a 19 futamra nyolc V8-ast kell beosztaniuk. A szankciók sem változtak, minden egyes új motor használata tízhelyes rajtbüntetéssel jár.
|
|
|
|
|
|
|
Szezonnyitó előtti mustra- csapatról csapatra,elemezések, erősség gyengeség jóslások
|
|
|
|
|
|
Az komoly lenne,ha beleszőnék a Colosseumot stb. 
|
|
Maximus arrived at London:) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Renault új szponzora a Lada!
az orosz versenyző kapcsán személyesen Putyin jelentette be.
ez sem tűnik életbiztosításnak, az oroszokkal lepaktálni...
|
|
|
|
|
|
Bukta a Forma-1-ben - visszalépett az egyik csapat a szezontól!
Másfél héttel a szezonrajt előtt visszalépett a Forma-1-es részvételtől az idény egyik újoncaként beharangozott USF1 csapat.
A charlotte-i székhelyű istálló szerdán közölte, hogy anyagi nehézségek miatt leállította autójának fejlesztését, és jelezte a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA): csak 2011-től kíván bekapcsolódni az F1-be.
A USF1-nek egy szerződtetett pilótája van, az argentin José Maria Lopez, aki várhatóan kezdeményezni fogja kontraktusának felbontását.
Egyes hírek szerint a szerb kézben lévő Stefan GP ugorhat be a USF1 helyére, de az is előfordulhat, hogy a tervezett 13 helyett csak 12 istállóval kezdődik meg Bahreinben a 2010-es idény. A FIA még a héten közzé teszi a módosított csapatnévsort.
http://www.stop.hu
Szép volt Mosley! 
|
|
|
|
|
|
Szép karriert futottak be  Szép volt srácok!
|
|
Maximus arrived at London:) |
|
|
|
|
|
|
|
|
Két hét és wöm-wöm  Már nagyon várom,jelentkeznek az elvonási tünetek!!
Forza Ferrari!!
|
|
Maximus arrived at London:) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Provokatív gondolatok a Mercedes GP-ről
A történet 1993-ban kezdődött, csak emlékeztetni szeretnék a kezdetre. Lehet, hogy nem ért majd minden olvasó egyet velem, magánvélemény következik.
A márka rajongóinak őszinte csalódására a Mercedes félszegen tért vissza az F1-be. Csak szőrmentén vállalva csillagos szimbólumát, kísérleti stádiumban maradva, mindössze együttműködő partnerként nevezett, a Mario Ilien tervezte, rendkívül tömör építésű erőforrással, Peter Sauber csapatában.
Az autó oldalán, hagyományosan a meghajtómotorra utaló "Powered by…" szöveg helyett ez jelent meg, "Concept by Mercedes".
Sokunk fejében elindította a vezérhangyát, mi szüksége lehet az autók pápájának is titulált Mercedesnek ilyetén módon visszalopakodnia a Forma-1-be, a Sauber köpenyébe bújva.
A Mercedes-Sauber partneri viszonyt olyan ügyesen gyakorolták, hogy a kettősük végig bizonytalanságban tartotta a világot. Képtelenség volt megállapítani, valójában melyik fél támaszt és melyik csak támaszkodik…
Amikor a Sauber nem tudott nyerni, (valójában pont a megbízhatatlan motor miatt) a Mercedes sértetten cserbenhagyta, mert egy gazdagabb kérő jelentkezett, a McLaren.
A legutóbbi években a McLaren partnereként, illetve fő részvényeseként próbálta erőltetett marketinggel kihangsúlyozni a saját jelentőségét a sikerekben. A győzelmeket tulajdonképp természetesnek vette, de a kudarcokban alig vállalt felelősséget.
A Mercedes prémium márka, és ezt bármi áron hangsúlyozniuk kell (a technikára éhes autóteszt rovatot falók gyakran mosolyognak az allűrök túlsúlyán).
A 2007-es McLaren fénymásolási botrány után – amikor is a szókapcsolat révén a bűnös McLarennel együtt bizony a vétlen Mercedest is kizárták a világbajnokságból, és az utolsó helyre sorolták - alighanem elpattant egy-két fontos hajszálér a német vezér fejében.
A 2009-es, kezdetben még sikertelen év elején már észrevehető volt az óvatos megfogalmazás a Mercedes részéről – másképpen mondva elkezdték a leválás diplomatikus előkészítését. Közvetlenül a karakán Ron Dennis kilépése után a partneri kapcsolatban a McLaren érezhető hátrányba került a Mercedesszel szemben.
A világpiac labilitása miatt (amikor is olyan konszernek, mint a Toyota, a BMW vagy a Renault a kilépést fontolgatták) a Mercedes egy hajszálnyit sem akart kockáztatni.
Ezeknek logikus következménye volt, hogy igen óvatosan, szinte nulla kockázattal a jelenlegi legfrissebb és legerősebb csapatot választották. Némi iróniával kiválasztották a leggyorsabb autót, amit majd ezüstre lehet festeni.
Ezek után még magukhoz hívták a sport legeredményesebb versenyzőjét, Michael Schumachert is, aki így újra Ross Brawnnal dolgozhat együtt.
Jött a kerpeni, és az ezüst csomagolópapíros karácsonyi csomagot a spájzból maradt rikító piros szalaggal átkötötte.
Micsoda szép újévi csomag lett ebből!
Én a magam részéről erősen csodálkozom már azon is, hogy a Mercedes egyáltalán felvállalta saját nevét, de ha mégsem nyerik meg a világbajnokságot, akkor az kinek a sara lesz? Schumacheré?
Szeretném már látni, hogy a Mercedes tud, képes veszíteni is, és nem fog egyből kivonulni a sportágból az első kudarcok után, ahogy arra a Daimler vezér, Dieter Zatsche utalást tett az elmúlt napokban.
http://f1vilag.hu
|
|
|
|
|
|
|
"Mindez a korábbi FIA-elnök által indított, a Toyota és a BMW vesztét okozó szent háború következménye. Két gyár eltűnt, míg a Renault-nak csak a neve maradt meg. Megérte?"
Kemény kritika,de igazuk van!
|
|
Maximus arrived at London:) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tudom. De azóta ha jól tudom voltak fejlemények az ügyben. Az új csapat vezetői beszéltek Clive Chapmannal az eredeti Lotus csapat alapítójának Colin Chapmannak a fiával aki áldását adta a dologra, és ha sikereket fognak majd egyszer elérni akkor azt a régi statisztikákkal együtt fogják számolni. A csapat következő győzelme - nem most lesz - a 80. győzelme lesz... nem az 1..
Amúgy meg egy több mint 15 éve felszámolt csapatot ha visszatér valamilyen szinten mindenféle képen újoncnak kell tekinteni, még ha Lotusnak is hívják. Colin Chapman is szerintem támogatná a csapatot. Sőt ha még élt volna biztosan nem történhetett volna meg az a csúfság, hogy felszámolják a csapatát.
|
|
xOXoxOXoxOXoxOXoxOXoxOXoxOX |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csak ez a Lotus nem az a Lotus! Hiszen csak megvették a nevet. De azért abban igazad van, hogy a név kötelez, még ha vásárolt akkor is!
|
|
|
|
|
|
|
Eddig messze a legszebb szerintem. Más kérdés, hogy valószínűleg a Virginen kívül senkinek nem jelentenek majd igazán konkurenciát. De szépnek szép, ez nem is kérdés. Ha valamelyik újonc csapatnak akkor nekik drukkolok, hogy sikerüljön nekik megragadni a Forma-1-ben. A Név mindenesetre kötelez.
|
|
xOXoxOXoxOXoxOXoxOXoxOXoxOX |
|
|
|
|
|
|
|
|
imé az új Lotus!Fain!A Jaguár festés is tetszett régen!
|
|
Maximus arrived at London:) |
|
|
|
|
|
|
|
|
F1: Mégsem lehet futamot kihagyni!
A Nemzetközi automobil Szövetség közleményben jelezte, hogy a 2010-ben három futam büntetés nélküli kihagyásáról szóló hírek nem fedik a valóságot.
Bár már a múlt héten pletykálták, vasárnap pedig Bernie Ecclestone, majd hétfőn Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt is arról beszélt, hogy 2010-ben - elsősorban az új csapatok segítésére - három futam kihagyható lesz további következmények nélkül, az FIA tegnap közleményben cáfolta ezt. Aki egy versenyt is kihagy, rosszul jár.
"A csapatok Forma-1-es világbajnokságban való részvételét illető Concorde Agreement-módosításról szóló hírek nyomán az FIA szeretné tisztázni a következőket: a szabályok szempontjából minden csapat, amely nevezett a Forma-1-es világbajnokságra köteles az összes rendezvényen részt venni. Akár csak egy bajnoki forduló kihagyása is a Concorde Agreement és az FIA szabályainak megszegését jelenti" - állt a felügyelőszervezet kommünikéjében.
A két állítás egyébként nem mond teljesen egymásnak, mert a kihagyás lehetőségét az FIA közleménye sem zárta ki, de az a fentiek alapján biztosnak látszik, hogy az esetleg "bliccelő" csapatok súlyos büntetésre számíthatnak, ami külön rosszul jöhet a feltehetőleg épp az anyagi háttér miatt a kimaradást választó csapatoknak. A USF1 és a Campos így még nagyobb bajban lehet, mint korábban.
http://www.vezess.hu
-2 csapat?
Vicc az egész! 
|
|
|
|
|
|
|
Felfedték a Ferrari F10-es titkát
A múlt heti valenciai teszteket követően a csapatok még visszafogottabban értékelték a saját és a vetélytársak teljesítményét, mivel még nem fedte fel mindenki a lapjait, és azt sem lehet tudni, hogy ki milyen benzinmennyiséggel lépett pályára.
A Ferrari tempója ennek ellenére meglepetést okozott sokaknak, mivel az olasz csapat mindhárom napon az élen végzett, így megkezdődtek a találgatások, hogy mi lehet a titok.
Azt követően, hogy a brigád főtervezője, Aldo Costa kijelentette, hogy "a titkunkat a burkolat alá rejtettük" több szakértő is elemezni kezdte az F10-es konstrukciót. A Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a Ferrari a V8-as motort 3,5 fokos dőlésszögben építette a kasztniba, ami optimálisabb légáramlatokat tesz lehetővé az autó alatt.
A csapat főtervezője, Nikolas Tombazis a bemutató során is említést tett a módosításokról. "A legnagyobb hangsúlyt arra fektettük, hogy optimálisan tudjuk használni a diffúzort. A nagyobb hatékonyság érdekében változtatni kellett a motor, a váltó és a hidraulikus rendszer pozícionálásán..."
Az olasz lap úgy tudja, hogy az 1979-es Arrows A2-es tervezése esetén is ezt a megoldást választották, amely hátrányokkal is járhat a súlyelosztás miatt.
Costa nem akart részletekbe bocsátkozni erről, de elmondta, hogy eddig bejöttek a számítások. "A pályán is sikerült igazolni a szimulátoros eredményeket. Jerezben lesznek kisebb aerodinamikai és mechanikai módosítások. Újabb elemeket csak a harmadik vagy a negyedik tesztre viszünk."
http://www.motorsportal.hu
|
|
|
|
|
|
|
Azóta már Alonso megfutotta a hét legjöbb köridejét...Szerintem csak vetítenek a Ferrarinál!
|
|
Maximus arrived at London:) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Majd kiderül! Csak találgatni tudunk!
|
|
|
|
|
|
|
Én is hallottam ezekről. Csak egyiket se hiszem el. A Ferrari szerintem terel, és próbálta félrevezetni a konkurenciát, de a teszteken azért már nem fogják tudni teljes mértékben leplezni, hogy a kocsi egész jóra sikerült.
Másrészt meg ezt a 4 mp-es dolgot azért gondolom baromságnak mert a tesztek során mindenki megtesz millió kört és nem tudom elképzelni ,hogy ezekben nem próbálja ki mindegyik csapat legalább egyszer üres tankkal megnézni, hogy mit is tud igazán a gép. Így a teszteken látott sorrendet ezzel nem lehet magyarázni.
|
|
xOXoxOXoxOXoxOXoxOXoxOXoxOX |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ferrari nagyon x! Egyes hírek szerint már a B kocsit tervezik, mert nem sikerült jól az új!
A Ferrari máris frissített autón dolgozik
Teszteken 4mp is lehet a különbség az üzemanyag miatt!
|
|
|
|
|
|
Habár a Red Bull még pályára se gurult, és még a legelején járunk csak a teszteknek, így még csak találgatni is csak nehezen lehet az erőviszonyokra vonatkozólag, de a Ferrari elég ígéretesnek tűnik, őket meg egyenlőre kisebb fajta meglepetésre nem a McLaren vagy a Mercedes hanem a Sauber követi. Lehet, hogy a Hondához hasonló faszságot követett el a BMW is? 
|
|
xOXoxOXoxOXoxOXoxOXoxOXoxOX |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Hivatalos: Új pontrendszer, és gumiszabály az F1-ben
Az F1 Bizottság jóváhagyta a csapatok korábbi javaslatát, miszerint az első tíz indulónak azzal a gumival kell megkezdenie a versenyt, amivel legjobb idejét teljesítette az időmérő utolsó etapjában. A pontrendszer is változik, jobban jutalmazzák a futamgyőztest.
Már azzal, hogy az idei évben tilos lesz a futam közbeni tankolás, komoly taktikai csatákra számíthatunk a versenyeken, azonban úgy tűnik, hogy az időmérőn is sokkal több lesz a taktikázás, mint az elmúlt években.
Az F1 Bizottság ugyanis hétfői ülésén jóváhagyta, hogy az időmérő utolsó körébe bejutott tíz pilótának azzal az gumival kell megkezdenie a versenyt, amivel legjobb idejét teljesítette az időmérő harmadik etapjában.
Ez pedig azt is eredményezheti, hogy egyesek talán beáldozzák legjobb köreiket csak azért, hogy tartósabb gumikon kezdhessék meg a futamot, ezzel előnybe kerülve a verseny első etapjában. Mások viszont nem kizárt, hogy kockáztatni fognak, és egy lágyabb, a futam szempontjából gyengébb gumival, a jobb pozícióra pályáznak.
A csapatvezetők azt remélik mindettől, hogy felpörgeti a versenyeket, különösen azok elejét, és több lehetőséget biztosít az egyes résztvevők számára a taktikázásra, illetve növelni fogják az előzések számát a Forma-1-ben.
Az F1 Bizottság abban is megegyezett, hogy 14-ről 11-re csökkenti a versenyhétvégén felhasználható gumigarnitúrák számát. Azonban azért, hogy a csapatokat bíztassák a pénteki körözésre, egy garnitúrát visszakapnak az első, kettőt a második edzést követően, azaz a pénteki körözéssel nem fogyasztják az abroncsokat.
A pontrendszer is változni fog. Bár a Motorsport Világtanács tavaly decemberben már módosított az elmúlt években életben lévő szisztémán, és bevezette a 25-20-15-10-8-6-5-3-2-1-es leosztást, a csapatok úgy érezték, ez nem fogja előzésre ösztönözni a versenyzőket, mert nem jutalmazza eléggé a futamgyőztest.
Ennek érdekében az F1 Bizottság jóváhagyta a csapatok javaslatát, és az idei évben az első tíz helyezett a következőképpen kap pontokat: 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1.
Bár korábban volt arról szó, hogy a pole pozícióért és a versenyben futott leggyorsabb körért is jár majd pont, ezt az ötletet elvetették a csapatok.
A duffúzorra vonatkozó szabályok viszont szintén változnak. A jövő évtől tilos lesz a dupla diffúzor használata, sőt az autók leszorító erejének további csökkentése érdekében a diffúzorok magasságát 175 mm-ről 125 mm-re csökkentik.
Az FIA elnöke, Jean Todt továbbá arra kérte a csapatokat, hogy gondolkozzanak el azon, miként lehetne zöldebbé tenni a Forma-1-et.
A jóváhagyott javsalatok most a Motorsport Világtanács elé kerülnek, amely 48 órán belül áldását adja azokra. Ez azonban már csak formalitás.
http://f1vilag.hu
Lehet jókat számolgatni!
Nem rossz, csak gyakorlatban is legyen jó!
|
|
|
|
|
|
|
Az ezüst nyíl név kialakulásának az égvilágon semmi köze nincs a Mclarenhez, kizárólag a Mercedeshez.
A lényeg:
"A csapatfőnök, Alfred Neubauer, 1958-as nyugdíjba vonulásakor Harvey T. Rowe újságíróval egy kötetet készített 'Männer, Frauen und Motoren' (Férfiak, nők és motorok) címmel, amelyben megemlékezik erről a futamról is. "A versenyt megelőző este lemérték az autókat, és túl nehéznek találták. Az új szabályok szerint az autó súlya legfeljebb 750 kilogramm lehetett - benzin, hűtőfolyadék, olaj és gumi nélkül. Amikor a szerelők a mérlegre tolták a kocsit, 751 kilogrammot mutatott. Mit lehet tenni? Holnap verseny van!" - olvasható a könyvben az 1934-es júniusi futamról.
"Vesse be a híres trükkök egyikét. Különben is mi vagyunk a lakkozottak." - szólt Manfred von Brauchitsch Neubauerhez, aki szó szerint értelmezte a versenyző javaslatát. "Persze, a lakk! Ez a megoldás! A szerelők egész éjszaka a fehér festéket vakargatták az Ezüstnyílról. Amikor reggel a mérlegre álltunk pontosan 750 kilogrammot mutatott."
...
A két német 'ezüstnyíl' ezzel megkezdte a nemzetközi versenypályák meghódítását."
Szerk.: A Mclaren "történelmi" festése ha jól tudom a narancssárga, és miután a piacon megszűnik az együtt működés a Mercedes és Mclaren között, ergó a közös autók fejlesztése, így az új Mclareneket is a jövőben narancssárgára fogják festeni.
[ utoljára szerkesztve: 2010.02.01. 11:50 ]
|
|
From_Frankfurt_To_Mannheim |
|
|
|
|
|
|
|
|
A Mercedeseket kis túlzással már akkor ezüst nyilaknak hívták amikor Bruce McLaren még azt se tudta mi az a Forma-1. Amikor ő még új-zélandon apucinak segített a birkanyájat terelgetni. 
|
|
xOXoxOXoxOXoxOXoxOXoxOXoxOX |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
engem is vhol "csalódottság" -ként ért hogy mikor lerántották a leplet az új autóról, akkor ugyan azt láttam, de végülis tetszik, lehet hogy jobb hogy nem is változtattak.
"az igazi ezüst nyilak most már nem ők lesznek."
ezt nem értem. amióta kiderült hogy külön válnak, már akkor megfogalmazódott bennem hogy most akkor melyik lesz "az igazi ezüst nyíl"... azóta sem jöttem rá. nem simán a merci miatt kapták ezt a nevet, hanem szimplán a csapat színe miatt tudtommal, persze lehet h tévedek.
[ utoljára szerkesztve: 2010.01.31. 20:38 ]
|
|
hardcore fills the air || la formica atomica! |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Írják is a cikkben:
A sárga-fekete festés visszavezet a kezdetekhez, ugyanis ilyen színekben pompázott az autó az 1978-as debütálásakor is, a tavalyi szponzor kiszállásával ismét lehetőség nyílt visszatérni a hagyományokhoz.
|
|
From_Frankfurt_To_Mannheim |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ráfért már egy új dizájn a Renaultra, és nem is lett rossz. Valóban hasonlít az egykori Jordanekre de a Renault hasonlóan nézett ki asszem amikor bejöttek először az F-1-be. Szóval visszatértek az alapszínükhöz.
A McLarenre is ráfért volna már a váltás, elég unalmas már az ezüst. Főleg úgy, hogy az igazi ezüst nyilak most már nem ők lesznek. A vicc az egészben meg, hogy azok meg (Mercedes) szerintem elég bugyutára sikerültek. A Sauber festése tiszta BMW...
Eddig egyértelműen a Renault festése a legjobb. A többi már kurva unalmas... a Mercedes meg egyszerűen ronda lett. Persze a Ferrarira nem vonatkozik a kritika. Annak pirosnak kell lennie, amíg világ a világ.
|
|
xOXoxOXoxOXoxOXoxOXoxOXoxOX |
|
|
|
|
|
|
|
|
tiszta jordan  nem baj, az a lényeg, hogy legalább akkor a rönó fanoknak tetszik
énse tudom hogy ki ez a Petrov, ennek ellenére sztem tök mind1 ki lenne a 2. pilóta, nem hinném hogy komolyan kéne számolni majd a rönókkal. sajnálom Kubicát.
a Sauber meg egész jó annak ellenére hogy ilyen egyszerű.
|
|
hardcore fills the air || la formica atomica! |
|
|
|
|
|
|
|
|
nekem is bejön nagyon tetszik!  Attól független go Schumi 
|
|
Juventus, la migliore squadra in Italia! |
|
|
|
|
|
|
|
|
egész jo az R30 festése
de ki az a PEtrov?  látom megint jo idény elé nézünk 
|
|
Juve:Se avessi due vite me le daresti tutte e due |
|
|
|
|
|
|
|
|
Pedig már láttam magamelőtt hello kitty-s matricákban pompázva az McLarent...
Olyan autót terveztünk, amely teljesen kihasználhatja a kettős diffúzor előnyeit -->nem betiltották?? 
|
|
Maximus arrived at London:) |
|
|
|
|
|
|
|
|
semmit se változott az autó festése, de még az overall sem.
|
|
hardcore fills the air || la formica atomica! |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A Ferrari jobb fogyasztást és megbízhatóságot ígér
A Ferrari motorfőnöke, Luca Marmorini meg van győződve arról, hogy kemény munkájuknak köszönhetően, mind a fogyasztás, mind pedig a megbízhatóság terén sikerült javulást elérniük, habár a motorbefagyasztás miatt korlátozottak voltak a lehetőségeik.
Azzal, hogy az idei évben betiltották a futam közbeni tankolást, minden eddiginél fontosabb lesz a motorok fogyasztása, ugyanis a takarékos erőforrásokkal futók könnyebb autóval kezdhetik meg a futamokat, ami komoly előnyt jelent.
"Technikai megközelítésből, egyértelműen az üzemanyag-fogyasztás csökkentése volt a legérdekesebb dolog az idei szezonra történő felkészülés során" – mondta Marmorini a Ferrari új autója bemutatóján.
"Ami a motort illeti, egy f1-es erőforrás szempontjából új és szokatlan területeket érintettünk, és azt kell mondanom, hogy néhány igazán érdekes eredményt sikerült elérnünk."
"Az pedig, hogy két tapasztalt versenyzővel vágunk neki az idénynek, rengeteget segíthet, nem beszélve arról, hogy történelmi kapcsolatunk a Shellel, szintén igen fontos ebből a szempontból."
Marmorini természetesen azzal is tisztában van, hogy a fogyasztás csökkentésének hajszolása akár a megbízhatóság rovására is mehet, ám nem aggódik emiatt, ugyanis meggyőződése, hogy minden a legnagyobb rendben lesz V8-as egységeikkel.
"A megbízhatóságot mindig is szem előtt kell tartanunk" – mondta. "Természetesen az, hogy a minél jobb fogyasztásra hajtunk, előhozhat megbízhatósági problémákat, mégis azt gondolom, hogy ezzel nem lesz gond, és ezen rengeteget dolgoztunk a szimulációink során."
A Forma-1-ben már évek óta tilos a motorok fejlesztése, viszont a megbízhatóság növelése, és a költségek csökkentése érdekében elvégzett módosítások megengedettek.
Idén azonban ennél egy kicsivel bonyolultabb a helyzet, mert a csapatok megegyeztek abban, hogy nem szerelik be autóikba a KERS rendszert.
"Ahhoz, hogy a 056-os kódszámmal ellátott motort be tudjuk helyezni az F10-es modellbe, el kellett végeznünk néhány strukturális átalakítást" – magyarázta a szakember.
"Először is át kellett terveznünk az egész kipufogó-, és olajrendszert, arról nem is beszélve, hogy meg kellett szabadulnunk a KERS rögzítő pontjaitól, amiket a 2009-es motor tartalmazott."
"Természetesen megpróbáltunk javítani a teljesítményen, de ez csak minimális előnyt jelenthet a motorfejlesztési tilalom miatt. Néhány elemet átterveztünk, hogy ugyanazt a teljesítményszintet el tudjuk érni alacsonyabb előállítási költségek mellett."
http://f1vilag.hu
|
|
|
|
|
|
|
Én megtiltanám az ilyet.
Nem sok közük van már a BMW névhez.
Vagy a motorszállítóról nevezzék el, vagy a tulajdonos adjon nekik egy nevet.
|
|
|
|
|
|
F1: Borulnak a rajtszámok?
A Sauber idei indulása miatt a mezőny nagy része rajtszámcserére kényszerülhet.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) még tavaly novemberben nyilvánosságra hozta a 2010-es Forma-1-es mezőny nevezési kistáját, de a Saubernek később, december elején megadott indulási engedély miatt lehet, hogy a csapatok nagy részének új rajtszámot kell kiosztani, írja az Auto Motor und Sport.
A pillanatnyilag új belépőként kezelt svájci alakulat elődje, a BMW Sauber tavaly a hatodik helyen végzett, így ennek alapján a 11-es és 12-es rajtszám járna nekik, azonban az előttük végző Toyota kiszállásával a 9-es és 10-es is felszabadult, oda léphetnének előre.
A most a 26-os és 27-es rajtszámmal rendelkező Sauber valószínűleg a BMW Sauber nevet is azért tartotta meg a német autógyártó kiszállása után is, hogy így a 9-est és 10-est kaphassák. A kérdésről az FIA Forma-1-es bizottsága tárgyal majd jövő hétfőn.
Ha a Saubert előresorolják, akkor a Williams, a Renault, a Force India, a Toro Rosso valamint mind a négy új csapat is hátralép egyet, aminek a rajtszámcseréken kívül a bokszutcai garázsok elosztásában jelentősége van.
http://www.vezess.hu
Így már érthető, hogy miért ragaszkodnak a névhez!
Azért a BMW Ferrari ütős! 
|
|
|
|
|
|
Íme még pár kép erről az ócskavasról.Szerencsénk van a cigók adnak érte pár ezret, hogy leadhassák a méhtelepre. 
|
|
Maximus arrived at London:) |
|
|
|
|
|
|
|
|
Végre a hozzáillő szint megkapja, ahogy Button is! 
|
|
|
|
| |
| Hozzászólás: 5859 db |
|
|
|
| Megnyítva: 05. 07. 02. |
|
|
|
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|