| |
|
|
|
| |
| Megnyítva: 07. 07. 25. |
|
|
|
| Hozzászólás: 1356 db |
|
|
|
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Corriere dello Sport:
A újságnál a Juventus sikere volt a legfontosabb hír, a lap azt írja a torinóiakról, hogy a csapatnak végre sikerült sebességet váltania, és ennyi elég is volt a Fiorentina elleni győzelemhez. A találkozó után a firenzeiek vezetőedzője, Cesare Prandelli a játékvezetőt hibáztatta, aki egy jogos büntetőt nem adott meg a hazaiaknak.
Tuttosport:
A lap címlapján így ír: Diego és Grosso meghódították Firenzét, és a Juve ismét a Bajnokok Ligájáért harcol. Alberto Zeccheroni vezetőedző megdicsérte játékosait, és úgy fogalmazott: ezúttal jó futballt látott együttesétől.
|
|
|
|
|
|
|
Moggi szerint Capello visszatérése ki van zárva
A Juventus kegyvesztett ex-általános igazgatója, Luciano Moggi elmondta, hogy szerinte Fabio Capello visszatérése a Juventushoz jelenleg elképzelhetetlen.
Capello 2006-ban szerződött a Real Madridhoz a Juventustól, miután az olasz csapatot a B ligába száműzték a Calciopoliban való szerepe miatt, amely botrányban a vádak szerint Moggi játszotta az egyik főszerepet.
Sokak szerint a Juve még mindig a B ligás évekből próbál felállni. A "Zebrák" jelenleg a Serie A ötödik helyét foglalják el, és a tegnapi vereség után a torinói média úgy véli, hogy radikális változások jöhetnek a csapatnál.
Mint, arról már korábban beszámoltunk a Juventus visszahozná Capellot a vb után, amikor az angol szövetséggel le jár a szerződése.
Capello visszatérésének esélyéről Moggit is megkérdezték: "Lehetetlen. A jelenlegi vezetőséget elnézve nulla az esélye annak, hogy Capello visszatérjen."
(énfordítottam.hu) ( )
[ utoljára szerkesztve: 2010.03.01. 15:39 ]
|
|
I am proud that I am Juventino - Alex |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Corriere dello Sport:
A lap szerint ismét a sötétségben tapogatózik a Juventus. Az együttes ugyanis az utóbbi időkben tapasztalt fejlődő játéka után kikapott a Palermótól.
Tuttosport:
A lap szerint a Juventus Capellót csábítja a kispadra. A lap azt írja: amennyiben a szakvezető a világbajnokság után elhagyná az angol válogatottat, úgy szívesen látnák a zebrák élén.
|
|
|
|
|
|
|
Corriere dello Sport:
A torinói klubbal kapcsolatban a lap arról ír, hogy a vezetők Adriano szerződtetéséről tárgyalnak.
Tuttosport:
A lap üdvözli az új Juventus-stadion építését, de hozzáteszi: ez csak akkor ér valamit, ha egy nagy csapat is társul mellé.
|
|
|
|
|
|
|
Tuttosport:
A torinói klubnál valahogy meg akarják menteni ezt a szezont, hogy legalább a Bajnokok Ligája-indulás meglegyen. A hangsúly azonban a jövőre került: már a következő szezonra, szezonokra akarnak építeni az Öreg Hölgynél.
|
|
|
|
|
|
|
La Gazzetta dello Sport:
A lap a Juventus újjászervezéséről ír, és úgy tudja, hogy két világbajnok veteránnak, Trezeguet-nek és Camoranesinek nyáron távoznia kell a klubtól.
Corriere dello Sport:
A lap szerint a Juventus is beszáll a Franck Riberyért zajló versenyfutásba, és megpróbálja nyáron megszerezni a francia játékost a Barca és a Real Madrid elől.
|
|
|
|
|
|
|
Agnelli unokája segítheti Ribéryt Torinóba
Olasz lapértesülés szerint a Juventus tulajdonosa, John Elkann – a korábbi legendás tulajdonos, Gianni Agnelli unokája – mai németországi találkozóján leül tárgyalni a Bayern Münchennel a bajor klub francia válogatott szélsőjéről, Franck Ribéryről.
Elkann Hubert Burda 70. születésnapjának ünneplésére látogat Németországba, ahol a forrás értesülései szerint jelen lesz a Bayern korábbi első számú embere, Franz Beckenbauer is, és az olasz lap szerint elkerülhetetlen, hogy szóba jöjjön a francia játékos jövője.
A torinói klub már 2009 nyarán is szívesen szerződtette volna a 26 éves szélsőt, ám akkor csak az addig szintén Németországban játszó Diegót igazolta le.
A francia válogatottban 41 mérkőzésen hét gólt szerző, világbajnoki ezüstéremmel büszkélkedő játékos a Real Madrid érdeklődését is felkeltette, és a spanyol klub esélyeit javíthatja, hogy a 40 millió eurós ár – amelyet a forrás valószínűsít – már meghaladná a „zebrák” átigazolásra fordítható keretét.
A klubbal kapcsolatos hír még, hogy a Juve nagy erőkkel igyekszik véglegesen megszerezni Raffaele Palladinót, akin jelenleg a Genoa és a Juventus fele-fele arányban osztozik.
A 25 éves olasz válogatott támadót már a téli átigazolási szezonban is vitte volna az „Öreg Hölgy”, ám a Sergio Floccarit és Hernán Crespót elveszítő Genoa akkor még elutasította az ajánlatot.
Az olasz rekordbajnok állítólag négyéves szerződést ajánlana Palladinónak, neki azonban kétségei vannak, leginkább azért, mert a Juventusnál nincs arra garancia, hogy rendszeresen a kezdőcsapat tagja lesz.
nso
|
|
|
|
|
|
|
Az olasz legenda: Becsapta magát a Juventus
Dino Zoff, a Juventus korábbi legendás kapusa és edzője a Sky Sport 24-nek nyilatkozva elmondta, a Juventus becsapta saját magát akkor, amikor vérmes reményeket szövögetett a remek szezonkezdetet követően. Az egykori kiváló kapus nem kapott hivatalos megkeresést a Zebráktól.
- Zoff elárulta, hallotta a pletykákat, miszerint ő is jelölt a Juve kispadjára.
- A Juventus becsapta saját magát a remek szezonkezdet után. A hosszú távú eredmények elmaradtak, a produkció minősége pedig egyre jobban csökkent. Hallottam én is pletykákat, hogy szeretnék, hogy irányítsam a csapatot, de semmi hivatalos nem történt. Elvállalnám, de nem túl hosszú ideig - mondta a 67 éves Zoff a Sky Sport 24-nek.
http://www.pepsifoci.hu
|
|
|
|
|
|
|
Juventus: Marcello Lippire szabnák az új irányítói struktúrát
A Tuttosport értesülései szerint Marcello Lippi októberben átveszi a Juventus elnöki posztját, és az ő személyére szabják a torinói klub vezetői struktúráját.
A jelentős nyári játékospiaci befektetések, valamint a gyenge bajnoki és nemzetközi szereplés között feszülő ellentmondás indítja el a változásokat – véli a Juve-ügyekben mindig jól értesült torinói lap.
A pillanatnyilag három pozíciót betöltő Jean-Claude Blanc kettőről hamarosan lemond, és az elnöki posztot átveszi tőle Marcello Lippi, az olasz válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya. Blanc utána következne a rangsorban, kereskedelmi ügyekkel foglalkozó igazgatóként jelentős befolyása maradna.
Lényeges eleme a struktúra átszabásának a futballszakmai stáb erősítése. Ez ügyben az első lépést Roberto Bettega decemberi, szakmai igazgató-helyettesi kinevezése jelentette. Ő azonban egyedül kevés, így Blanc és közé tervezik még egy, a játékospiacot jól ismerő, csapatépítésben járatos szakmai igazgató kinevezését – most ezt a feladatot is Blanc látja el.
E leválasztott posztra is kiszemelték már a jelölteket: a Sampdoriánál nagyszerű munkát végző Beppe Marotta, a Barinál jó érzékkel építkező Giorgio Perinetti vagy a Fiorentina sportigazgatója, Pantaleo Corvino lehet az új szakmai igazgató.
|
|
JUVE COLTS CAVS WINGS wttj.blog.hu |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Corriere dello Sport:
Az újság a Juventus megújulásával is foglalkozik, és arról ír, hogy nyártól Benitez, vagy Allegri lehet a gárda vezetőedzője.
Tuttosport:
A lap értesülései szerint Marcello Lippi lehet a Juventus elnöke, a jelenlegi olasz szövetségi kapitány a vb után leköszön posztjáról, és átveszi a klub irányítását. Az egyesület ezzel teljesen megújul, amire a lap szerint szükség is van, mert a jelenlegi vezetés nem képes ellátni feladatát.
|
|
|
|
|
|
|
Az olasz lapok a Juventust kritizálják különféle módon.
La Gazzetta dello Sport:
A lap úgy fogalmaz, hogy egyszerűen nem lehet igaz, ami a Juventusszal történik, a csapat egy hónapja képtelen meccset nyerni.
A lap arról is beszámol, hogy Amauri már nem is bízhat a világbajnoki szereplésben, miután Marcello Lippi kijelentette, inkább válogat az olasz játékosok közül, mintsem külföldről "importált" focistát vigyen a tornára.
Corriere dello Sport:
A lap így ír: szánalmas teljesítményt nyújtott a nagyon gyenge Juventus a Livorno ellen. A találkozón Del Pierót a "bébi" Giandonato váltotta.
Tuttosport:
A lap szerint érdemesebb lenne az ificsapatot kiállítani, mert az jobban szerepelne, mint Diegóék, a Livorno elleni teljesítmény ugyanis ismét szégyenteljesre sikeredett. Az újság úgy véli, Zaccheroninak érdemesebb lenne az utánpótláskorú focistákra koncentrálnia.
|
|
|
|
|
|
Marcello Lippi a 2014-es vb-n is szívesen ülne a válogatott kispadján
"...én személy szerint Olaszország–Anglia döntőt várok. Szeretném látni Fabio Capello arcát, amikor az olasz himnuszt játsszák" – taglalta a vb-esélyeket Lippi a Football Italia internetes oldalon idézett nyilatkozatában."
komment: jó is lenne az oalszok ott lenénnek a döntőben, de ennek realitása elég csekély [ utoljára szerkesztve: 2010.02.05. 12:02 ]
|
|
|
|
|
|
|
Tuttosport:
A Juve ásza, Del Piero újabb rekordot adhat át a múltnak. Amennyiben pályára lép a hétvégén a futballista, úgy 444 bajnoki fellépéssel megelőzi Bonipertit.
Több játékosától is megválhat a Juve. A lap úgy tudja, csak tíz labdarúgó helye biztos a csapatnál.
|
|
|
|
|
|
|
Tuttosport:
A lap értesülései szerint miután Rafa Benitez közleményben tudatta, hogy nem érdekli a Juventus vezetőedzői posztja, a klub vezetői belenyugodtak, hogy másik trénert kell keresniük. A klub egy ideig nem kíván foglalkozni az edzőkérdéssel, nyárig Zaccheroni marad a poszton, majd a következő hónapokban derül ki, hogy ki lesz a hosszú távú megoldás. Az esélyesek között lehetGian Piero Gasperini (Genoa), Cesare Prandelli (Fiorentina) és Massimilianp Allegri (Cagliari) is.
A lapból kiderül: a Juve három játékost azért kinézett a Liverpool keretéből, Dirk Kuytöt, Martin Skrtelt és Ryan Babelt is szívesen látná a szakmai stáb Torinóban.
|
|
|
|
|
|
|
La Gazzetta dello Sport:
Milan, Juve, fel a fejjel! - olvasható a mai lapban. Az Intert üldöző két együttes vezetőedzője optimistán nyilatkozott, Leonardo kijelentette, hogy a scudettóért zajló versenyfutás továbbra is teljesen nyílt, míg Zaccheroni úgy fogalmazott: "Le kell rázni magunkról a félelmet".
A lap arról is ír, hogy kezdetét vette a Benitez-misszió, vagyis a Juve és a Liverpool vezetői elkezdtek tárgyalni a spanyol tréner klubcseréjéről, amely nyáron válhat véglegessé. "
Tuttosport:
A lap hasábjain arról olvashatunk, hogy Zaccheroni kijelentette, első meccsén még csak egyet tud garantálni, hogy rendet tesz az öltözőben.
|
|
|
|
|
|
|
Gazzetta dello Sport:
A lap Zaccheronit idézi: a Juventus új edzője szerint a keret erős, csak pszichológiai problémák vannak a csapatnál. Marcello Lippi ugyanakkor kijelentette, Ciro Ferrara emelt fővel távozhat a klub kispadjáról, a katasztrofális utolsó hónapok ellenére.
Corriere dello Sport:
A lap arról ír, hogy Alberto Zaccheroni hosszú távra tervez a Juventusnál, ám a klub már döntött a jövőt illetően: "Zac" biztosan csak nyárig marad a torinói klubnál. A lap úgy tudja, a nyártól Rafa Benítez irányítja az együttest.
Tuttosport
A lapnál is a Juventus a fő téma: a gárda örököse, a Fiat-alelnök John Elkann szerint mostantól minden játékos a jövőjéért játszik a klubnál.
|
|
|
|
|
|
|
Gazzetta dello Sport:
A lap szerint a ma esti, Inter elleni kupameccsen még mindig Ciro Ferrara ül majd a Juventus kispadján, de Claudio Gentile készen áll arra, hogy átvegye a helyét, legalábbis a szezon végéig.
A lap szerint Gentile favoritnak számít, de Alberto Zaccheroni sem esélytelen.
Corriere dello Sport:
A lap arról ír, hogy a Juventus minden követ megmozgat azért, hogy nyártól Rafa Benítez legyen a csapat edzője.
|
|
|
|
|
|
|
Gazzetta dello Sport:
A lap úgy tudja, hogy most Giovanni Trapattoni veheti át a Juventus irányítását, majd nyáron Rafa Benitez érkezhet a torinóiakhoz.
Corriere dello Sport:
A lap is megerősítette, hogy Trapattoni esélyes a posztra, de úgy tudja, Zaccheroni is képben van a zebráknál. Azt is hozzátette: a jövő Benitezé lehet, de a spanyol egyelőre nem vállalta a munkát.
|
|
|
|
|
|
|
Szurkolás latin-amerikai módra: fejbelőtték a paraguayi válogatott kapusát
Hétfő hajnalban egy mexikóvárosi bárnál fejbe lőtték Salvador Cabanast, a paraguayi labdarúgó-válogatott csatárát, akit jelenleg életveszélyes állapotban az egyik helyi klinika intenzív osztályán ápolnak.
A 29 éves játékost akkor támadták meg - valószínűsíthetően rablási szándékkal -, amikor kilépett a szórakozóhelyről. Cabanas a mexikói America futballistája és hazája válogatottjával a nyári, dél-afrikai világbajnokságra készült.
(Kuruc.info)
|
|
Blogom: http://magyarellenesseg.blogspot.com/ |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A Juve ötmillió eurót hajlandó fizetni a trénernek, aki már orosz ügyeit igyekszik lezárni?
3.5 millió helyett 5-öt kaphat Hiddink?
A hétvégi, Roma elleni vereséggel még ingatagabb lett a Juventus kispadja Ciro Ferrara vezetőedző alatt. Korábban már szárnyra kaptak azok a pletykák miszerint a torinói klub vezetői Guus Hiddinket, az orosz válogatott szövetségi kapitányát szerződtetnék, ám a holland szakember túl drágának bizonyult. A olasz média szerint azonban közeledik a megállapodás, ugyanis a Juve évi 3.5 millió eurós ajánlata a szombati vereséget követően 5 millió eurósra ugrott.
Jól jöhet a Juve hétvégi, Roma elleni veresége Guus Hiddinknek. A holland trénert korábban már összeboronálták a „zebrákkal", ám a találgatások szerint túl drágának bizonyult, így nem született megállapodás.
A szombati vereséget követően azonban a Juventus vezetői hajlandóak emelni a holland szakember esetleges fizetését, hogy megoldják az egyre égetőbb edzőkérdést, hisz úgy tűnik, hogy a pályakezdő Ciro Ferrara még nincs kész egy ilyen nagy múltú csapat irányítására.
A Corrierre dello Sport hasábjain az orosz Sports Life lapra hivatkozva állítja, hogy a torinóiak 3.5 millióról hirtelen 5 millió euróra emelték ajánlatukat, mely összeg már Hiddink érdeklődését is komolyabban felkeltette.
A másfél millió eurós többlet arra sarkalta az edzőt és menedzserét, Kees van Nyuvenhayzent, hogy Moszkvába repüljenek, és tárgyalóasztalhoz üljenek Szergej Frusenkóval, az orosz szövetség új elnökével.
Frusenkónak szintén anyagi problémái vannak a holland szakemberrel, és a közelmúltban kijelentette, hogy egy a Hiddinknél jóval „gazdaságosabb" kapitányt szeretne a nemzeti csapat élére.
„Mi is hallottuk ezeket a hangokat, de Hiddink nem tud semmit. Most éppen ezért megyünk Oroszországba, hogy hatszemközt megbeszéljük a dolgot Frusenkóval" – mondta Nyuvenhayzen menedzser.
Könnyen lehet, hogy a megbeszélést követően, a Moszkva-Torino közvetlen járatra szál majd Hiddink, hogy ezúttal a Juventus székházában tárgyaljon a jövőről...
forrás:NSO
|
|
|
|
|
|
|
La Gazzetta dello Sport:
A lap úgy tudja, hogy a Juventus vezetői képtelenek megfelelő vezetőedzőt találni Ciro Ferrara helyett, ezért a jelenlegi tréner távozása még nem vehető biztosra.
Corriere dello Sport:
A lap ezzel szemben úgy tudja, hogy Ferrara a következő bajnokin már nem lesz vezetőedző, és ennek megfelelően "Ciao, Ferrara címmel búcsúztatja a szakembert.
Tuttosport:
Roberto Bettaga sportigazgatónak címezte üzenetét: "Bettega, tedd, amit tenned kell!". A lap úgy tudja, ma rendkívüli ülés lesz Torinóban, ezen dől el, ki lesz a csapat következő vezetőedzője.
[ utoljára szerkesztve: 2010.01.25. 13:56 ]
|
|
|
|
|
|
|
Edzőváltás lesz a Juventusnál
Olasz sajtóértesülések szerint meg vannak számlálva az órái Ciro Ferrarának, a Juventus fiatal vezetőedzőjének. A klub vezérkara már a vinovói főhadiszálláson tartózkodik, John Elkann tulajdonos is érkezőben. Laudrup, Rijkaard, Zoff, Gentile, és Zaccheroni közül kerülhet ki az utód.
Torinóból érkező hírek szerint vasárnap porba hullhat Ciro Ferrara feje, általános vélemény, hogy az edző nem ura a helyzetnek, nem tud lelket önteni tanítványaiba. A Juve vezérkara ismét ülésezik, Jean-Claud Blanc elnök, Roberto Bettega igazgató-helyettes és Alessio Secco sportigazgató meg is érkezett Vinovóba, ahol Ferrara vezényelte le az edzést, talán utoljára.
A helyzet komolyságát jelzi, hogy a tulaj John Elkann is a bázisra látogat, akárcsak tavaly májusban, amikor két fordulóval a bajnokság vége előtt menesztették Claudio Ranierit.
A vezetők már pálcát törtek Ferrara fölött, most lázas munka folyik azért, hogy minél hamarabb megtalálják az utdódját. Guus Hiddink és Giovanni Trapattoni elutasító válasza után a Michael Laudrup, Frank Rijkaard, Dino Zoff, Claudio Gentile, Alberto Zaccheroni ötösből kerülhet ki a Zebrák új mestere.
Ferrara Juventusa utolsó 11 meccséből nyolcat elvesztett, szombaton az AS Roma rabolta el a három pontot a Stadio Olimpico di Torinóból.
forrás:sporthíradó
|
|
|
|
|
|
|
Corriere dello Sport:
A lap kiemeli: Ciro Ferrara most már valóban a kirúgás szélére került, a tréner azonban nem beszélt a jövőjéről, nyilatkozatában azt mondta, együttese nem érdemelt vereséget.
Tuttosport:
A torinói lap frusztrációja tovább nőtt: a tavaly december óta Ferrara kirúgása mellett lándzsát törő újság "Juve, ami sok, az sok" - címmel szögezi le újból, hogy mielőbb váltásra van szükség, és kiemeli: hazai pályán az ötödik, a szezonban a tizedik vereségét szenvedtek el Ferrara gárdája.
|
|
|
|
|
|
|
Juventus: megegyeztek a torinóiak Candreva átigazolásáról
A La Gazzetta dello Sport információi szerint a Juventus labdarúgócsapata megegyezett az Udinesével Antonio Candreva vételáráról.
Kedden egész nap tárgyalt a két küldöttség, a megegyezés alapján a szezon végéig a Juve kölcsönkapja Candrevát, ezért 500 ezer eurót fizet. A torinóiak a szezon végén opciós joggal bírnak a válogatott középpályás igazolására, végleges megszerzéséért hétmillió eurót kell letenniük az asztalra.
Candreva a Livornóban szerepel kölcsönben, így a toszkán csapat sem maradhat ki a megállapodásból: az együttes 300 ezer euró kompenzációt kap.
A Gazzetta szerint a játékos még szerdán aláírhatja kölcsönszerződését a Juventushoz.
forrás:NSO
|
|
|
|
|
|
|
Tuttosport:
A lap szerint teljes a káosz a Juventusnál: Ferrara értesüléseik szerint próbaidőn van, a pletykák szerint Frank Rijkaard lehet az utódja. Paolo de Paola úgy fogalmaz: a jelek szerint semmi nem történt a zárt ajtók mögött zajló vezetői tanácskozáson, pedig épp ideje lenne már valamiféle döntésre jutni, hiszen a klub egyre nagyobb bajban van.
|
|
|
|
|
|
Ismét megszólalt Luciano Moggi, a Juventus korábbi elnöke, aki a Calciopoli botránnyal híresült el. A labdarúgástól évekre eltiltott korábbi vezető szerint a Juventusnak ki kell rúgnia Ciro Ferrara vezetőedzőt, különben a Zebrákra katasztrófa vár. A trénert egyébiránt újfent megerősítették pozíciójában.
Moggi az egyik olasz lapban mondta el véleményét.
- Ferrarának most már mennie kell, mert egyértelmű, hogy a játékosok már nem követik őt. Ha a Juventus jövő szombaton a Romától is kikap, a krízis visszafordíthatatlanná válik. Csak Diego és Felipe Melo többet ért a pályán vasárnap, mint az egész Chievo. Nem tudom, ki lehetne az utóda - fogalmazott Moggi a Juve újabb kínos vereségét követően az egyik olasz lapnak.
Az a helyzet, hogy a katasztrófa már bekövetkezett 
|
|
|
|
|
|
|
A türelem erény? Ferrara marad a Juve edzője
A Juventus labdarúgócsapatának vezetősége bizalmáról biztosította Ciro Ferrara vezetőedzőt a hétfői igazgatósági ülésen.
„Minden rendben" – mondta szűkszavúan az összegyűlt újságíróknak az ülésről távozó szakember, aki alighanem jobban élvezi a vezetők bizalmát, mint a szurkolókét.
„Ferrara nem véletlenül mosolygott, marad a posztján. A vezetőség úgy gondolja, nem ő az oka a csapat gyenge szereplésének" – nyilatkozta az ülésről távozó Roberto Bettega, aki hozzátette: a Juve nem tervez erősítéseket.
„Nem fogunk új játékosokat szerződtetni, várunk a sérültek felépülésére. A mali válogatott kiesett az Afrika-kupáról, így Momo Sissoko már játszhat a Roma ellen."
A játékosok közben szintén bizalmat szavaztak edzőjüknek, Ferrarával együtt akarnak kikeveredni a mély hullámvölgyből.
„Mindannyian kiállunk Ferrara mellett, hiszen egy hajóban evezünk" – nyilatkozta Giorgio Chiellini.
„Teljesen normális, hogy kritizálnak minket - mondta a válogatott középhátvéd. – Nem hiszem, hogy a Juventus történelme során volt valaha gyengébb periódusban."
A torinóiak utóbbi tíz bajnokijukból hatot vesztettek el, így már csak az ötödik helyen állnak a Serie A-ban. A védő azonban társai nevében is nyilatkozva közösséget vállalt az edzővel: „Mindannyian kiállunk Ferrara mellett, hiszen egy hajóban evezünk."
„Mi mindig megpróbálunk száz százalékot adni, de nem tudunk szabadulni attól, hogy ne kövessük el ugyanazokat a hibákat. Nekünk újra keményen kell dolgoznunk, mert nagyon fontos hét vár ránk, szombaton a Romát fogadjuk. Bízunk benne, hogy fel tudjuk éleszteni magunkat, mert különben vége mindennek."
Forrás: NSO
|
|
|
|
|
|
|
Gazzetta dello Sport:
Az agonizálás folytatódik – írja szintén a lap a Juventus vergődéséről. A zebrák ezúttal a Chievótól szenvedtek vereséget, így visszacsúsztak a táblázat ötödik helyére.
Corriere dello Sport:
Buffont és Chiellinit idézi akik kijelentették: elég volt a bukásokból.
Tuttosport:
A torinói lap a Juve lehetséges szerzeményeiről is értekezik, a lap úgy tudja, hogy Gagót is leigazolnák a zebrák elöljárói.
|
|
|
|
|
|
|
La Gazzetta dello Sport:
A lap véleménye értelmében a Juventus a Napoli ellen bemutatta, hogyan kellene teljesítenie immár hónapok óta. Diego gólja, majd Del Piero duplája döntötte el a mérkőzést, és a lap szerint ez így is van rendjén, mert ezektől a játékosoktól vártak eddig is kiemelkedő teljesítményt a drukkerek.
A meccs után a vezetők bejelentették, hogy megtartják Ciro Ferrarát, illetve azt is, hogy télen még szeretnének legalább egy játékost szerződtetni.
Tuttosport:
A lap már a téli átigazolás nevet is említ, úgy tudja, hogy Hernan Crespo jött szóba a szakmai stábnál, mint lehetséges új játékos a tavaszra.
|
|
|
|
|
|
|
Gazzetta dello Sport:
A újság Marcello Lippit idézi: az olasz szövetségi kapitány szerint a Juventus játékosai félnek a pályán, és a fizikai állapotuk sem megfelelő. Ennek ellenére, tudósít a lap, a Napoli elleni kupamérkőzésen még biztosan Ciro Ferrara ül a hétvégén a Milantól súlyos vereséget szenvedő torinóiak kispadján, noha egyre többször lehet hallani Guus Hiddink nevét.
Corriere dello Sport:
Az újság szerint a torinóiak fordulóponthoz jutottak azzal, hogy Guus Hiddink szabaddá vált, és hamarosan dönteniük kell, hogy továbbra is bíznak-e a csapatot zuhanórepülésbe kormányzó Ferrarában.
|
|
|
|
|
|
|
La Gazzetta dello Sport:
"Milan-álom, Juventus-rémálom" - írja a lap a tegnapi rangadó után, majd jegyzetében leszögezi: immár teljesen biztos, hogy az idei bajnoki versenyfutás kétszereplős lesz, az Interen kívül csak a Milan szerezheti meg a scudettót.
Corriere dello Sport:
A lap a Juventus-drukkerek ámokfutásáról számol be: a szurkolók a Milan elleni kínos zakó után nemcsak szóban gyalázták csapatukat, de megpróbálták felgyújtani a szektorukban a székeket, és többször is csak rendőri közbeavatkozással sikerült valamelyest megfékezni az indulatokat.
Tuttosport:
A torinói lap aggódik a Juventusért és "Gyorsan, Hiddinket" címmel kéri a klub vezetőit az edzőváltásra. A lap úgy tudja, ezt a vereséget már tényleg nem úszhatja meg Ciro Ferrara szakvezető, a vezérkarnak is felelőssége, hogy megállítsa az agóniát.
|
|
|
|
|
|
|
Az Internazionaléban folytatja pályafutását Goran Pandev
Az olasz bajnoki címvédő Internazionalében folytatja pályafutását Goran Pandev, az SS Lazio macedón labdarúgója.
A válogatott támadó ingyen kerül a fekete-kékekhez, miután szabadon igazolhatóvá vált, ugyanis felbontotta szerződését a római alakulattal.
„Az Internek velem bombaerős lesz a támadósora” – mondta a csatár a csütörtöki Gazzetta dello Sportban.
A 26 éves Pandev 2001 és 2004 között már állt az Internazionale alkalmazásában, ám akkor nem kapott lehetőséget a csapatban, előbb a Speziának, majd az Anconának adták kölcsön. Most azért volt fontos a szerződtetése, mert Samuel Eto’o januárban az Afrikai Nemzetek Kupáján vesz részt.
Pandev öt idény alatt 159 bajnokin 48 gólt lőtt a Lazio színeiben
forrás:NSO
|
|
|
|
|
|
|
Corriere dello Sport:
A lap beszámol a Juventus legújabb igazolásáról: a torinóiak megegyeztek a Lazióval Ledesma szerződtetéséről.
Tuttosport:
A lap úgy tudja, hogy Guus Hiddink megegyezett a Juventusszal, és januárban átveszi a gárda irányítását. Ciro Ferrara egyelőre tovább folytatja a munkát, de jövőjével kapcsolatban nem hajlandó nyilatkozni.
|
|
|
|
|
|
|
La Gazzetta dello Sport:
A lap Carlos Dungát, a brazilok szövetségi kapitányát idézi, aki "felszólította" a Juventust: ha már "elrontották", mentsék is meg a gyenge formában szereplő Diegót és Felipe Melót. A brazil szakvezető szerint Ciro Ferrara magyarázattal tartozik azért, hogy a kivételes képességű Felipe Melo miért szerepel ennyire gyengén az irányítása alatt.
Corriere dello Spot:
A lap szerint a Juventus megpróbálja szerződtetni Ledesmát a Laziótól, míg a szintén kapós Lavezzit semmi pénzért nem engedi el a Napoli.
Tuttosport:
Roberto Bettega felszólította a Juventus vezetőit: addig tegyenek valamit, ameddig lehet, mert ha tétlenek maradnak télen, akkor hamarosan elúszik minden esély a trófeaszerzésre idén.
|
|
|
|
|
|
|
Tuttosport:
Sorsdöntő meccsként harangozta be a Juventus mai, Catania elleni bajnokiját. A lap szerint vagy előjön végre az "igazi Juventus", vagy azonnali változások jönnek, és nem csupán az edzőfronton, hanem minden szinten.
|
|
|
|
|
|
|
Corriere dello Sport:
A lap beszámolója szerint a Juventus vezetői dühösek voltak, mikor Guus Hiddink azt nyilatkozta, megkeresték a torinóiaktól. A Juve-vezetők szerint semmiféle megkeresésről nem volt szó.
Tuttosport:
A lap ugyanakkor úgy tudja, Hiddink lehet a befutó a zebráknál, Ferrarát bármikor meneszthetik a vezetők.
|
|
|
|
|
|
|
TUTTOSPORT
Juve ötlet: Kolarovot Giovincóért. A Lazio Molinarót is megkapná.
Secco Candrevát is kinézte magának a Livornóból, Lippi ajánlására.
Eközben Camoranesi ügynöke a Juve orvosait vádolja.
CORRIERE DELLO SPORT
Del Piero készen áll a visszavágásra. A Catania ellen kezdő lesz a Capitano és meg akarja szerezni első gólját.
Camoranesi, ma a diagnózis.
LA GAZZETTA DELLO SPORT
'Isten hozott Bettega' Secco: 'Elég jó a kapcsolatunk. Diego és Melo óriási játékosok, sajnos ezt sokan elfelejtik.'
|
|
|
|
|
|
|
Tuttosport:
A lap sürgős megoldásokat sürget a Juventus háza táján.
A lap Felipe Melót idézi, aki nem érti a számára odaítélt „citromdíjat”, mondván: „2009 volt pályafutásom legjobb éve!”.
A torinói sportnapilap szerint ha az Öreg Hölgy nem kezd el minél előbb nyerni, Ciro Ferrara vezetőedző napjai meg vannak számlálva.
Ugyancsak a Tuttosport ír Mauro Camoranesi sérüléséről. A Juventus világbajnok középpályása három hónapra kidőlt, így kérdésessé vált vb-részvétele is.
|
|
|
|
|
|
|
Juventus: akár az egész szezonra is kidőlhetett Mauro Camoranesi
A Tuttosport értesülései szerint a Juventus labdarúgócsapatának középpályása, Mauro Camoranesi nagy valószínűséggel kihagyja az egész szezont.
A hét végén a Bari ellen megsérülő futballistának a jobb lábában szakadt el egy izom, amit, ha műteni kell, ebben a szezonban már nem szerepelhet. Három hónapot azonban biztos ki kell hagynia.
Előbbi esetben a világbajnoki szereplése is veszélybe kerül az olasz válogatott középpályásnak.
|
|
|
|
|
|
|
La Gazzetta dello Sport:
A lap a Juventusnál kialakult válsághelyzetről is ír, és úgy tudja, hogy Ciro Ferrara állása továbbra is biztos a torinóiaknál. A Juve helyzetét tovább nehezíti, hogy Buffon után Camoranesi is hosszú időre kiesett, a középpályás a Bari elleni vereség alkalmával sérült meg, és könnyen lehet, hogy három hónapig nem állhat együttese rendelkezésére.
Corriere dello Sport:
A lap szerint sem válnak meg Ferrarától, de a tréner ezt csak a Milan és az Inter botlásának köszönheti.
Tuttosport:
A torinói lap szerint mielőbb új alapokra kell helyezni a Juventus irányítását, új általános igazgatóra és új vezetőedzőre van szükség.
|
|
|
|
| |
| Hozzászólás: 1356 db |
|
|
|
| Megnyítva: 07. 07. 25. |
|
|
|
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|