| |
|
|
|
| |
| Megnyítva: 08. 08. 04. |
|
|
|
| Hozzászólás: 912 db |
|
|
|
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Szerintem a fejetlenség továbbra is megvan  Elkezdtem nézni a síugrást,és a csávó olyan átéléssel közvetítette az edzést,mintha már verseny lenne.Kb fél óra után esett le neki,hogy a verseny csak egy óra múlva kezdődik. 
|
|
Maximus arrived at London:) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Becsúszott azért elég komoly hiba a megnyító ünnepségbe. Én néztem reggel. Az MTV azt hitte, hogy vége, pedig a normális, nagy olimpiai láng meg sem volt még gyújtva. Az Eurosporton is bizonytalanok voltak Szabó Gáborék, de ott legalább volt annyi ész, hogy vártak kicsit, így legalább láthattuk ahogy Gretzky meggyújtotta a stadionon kívüli lángot.
|
|
|
|
|
|
Ezt a topicot át lehetne varázsolni Vancouver 2010-re??Engem érdekel a téli olimpia is,de sajnos rögtön egy tragédiával kezdődött
|
|
Maximus arrived at London:) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nem semmi dolgok zajlanak ezen az atlétika vb-n! Van egy Semenya nevű "nő" 800 méteren indul. Valami nagyokos kitalálta, hogy ő igazából férfi. Erre szegényt elhurcolták mindenféle vizsgálatra, hogy kiderítsék fiú-e vagy lány. Persze nő, és most úgy elverte az egész mezőnyt, idegből futott.
Ő az:
|
|
|
|
|
|
|
4.70-nél szállt be a versenybe, de nem volt érvényes ugrása.
|
|
|
|
|
|
Úristen, Isinbajeva hogy elrontottaaaaaaa! Ilyet se láttam még! 
|
|
|
|
|
|
|
Hát a mai produkciója után valahogy elképzelni se tudom, hogy tudott ez az ember 18 versenyt zsinórban megnyerni. Illetve hát mégis csak egyértelmű. Eddig nem volt tét. A többiek meg magasról szartak rá, hogy ki villog akkor amikor semmi értelme. Aztán amikor kellett jött az olimpiai bajnok és megnyeri a versenyt. Lehet hogy az egyetlen győzelme lesz az idén Pars tizen akárhány győzelmével szemben mégis az ő éve és felkészülése könyvelhető el sikeresnek, Parsé meg minden győzelmével együtt kudarcnak.
|
|
xOXoxOXoxOXoxOXoxOXoxOXoxOX |
|
|
|
|
|
|
|
|
Tutira vettem, hogy bemondja az unalmast Pars! 
|
|
|
|
|
|
Na a tuti favorit Pars Krisztián akitől az előzmények alapján az aranyon kívül minden más egyértelműen csalódás lett volna, nem hogy aranyat de még érmet sem nyert. Erre nem is tudok most hirtelen mit mondani. 
|
|
xOXoxOXoxOXoxOXoxOXoxOXoxOX |
|
|
|
|
|
|
|
|
Itt elfér azt hiszem:
Berlin Atlétika világbajnokság 2009 első két napjának győztesei:
Azért angol kifejezéseket írok, mert másolom az eredményeket az atétika világszövetség honlapjáról:
20 Kilometres Race Walk:
1 986 Valeriy Borchin RUS 1:18:41
2 273 Hao Wang CHN 1:19:06 (P 
3 826 Eder Sánchez MEX 1:19:22 (S
10,000 Metres - W:
1 599 Linet Chepkwemoi Masai KEN 30:51.24 (S 
2 335 Meselech Melkamu ETH 30:51.34
3 323 Wude Ayalew ETH 30:51.95
(Megjegyzem: szerintem ez elég nagy megkepetés volt. Dibaba hiányában ezt Defarnak nyerni kellett volna)
Shot Put - M:
1 1170 Christian Cantwell USA 22.03 (WL)
2 907 Tomasz Majewski POL 21.91
3 524 Ralf Bartels GER 21.37 (P
Heptathlon:
1 387 Jessica Ennis GBR 6731 WL
2 451 Jennifer Oeser GER 6493 PB
3 707 Kamila Chudzik POL 6471 SB
100 Metres - M :
1 4 656 Usain Bolt JAM 9.58 (WR) 0.146
2 5 1183 Tyson Gay USA 9.71 (NR) 0.144
3 6 665 Asafa Powell JAM 9.84 (S  0.134
(Hihetetlen ez a csávó! Ha nem bukik le doppinggal akkor halhatatlan. Gay jobb volt mint vártam, Powell meg... sajnálom, hogy amikor lett volna esélye elizgulta, most meg már csak Bolt sérülése esetén nyerhetne bármit)
Shot Put - W :
1 698 Valerie Vili NZL 20.44
2 436 Nadine Kleinert GER 20.20 (P 
3 217 Lijiao Gong CHN 19.89 (P
20 Kilometres Race Walk:
1 798 Olga Kaniskina RUS 1:28:09
2 492 Olive Loughnane IRL 1:28:58 (S 
3 221 Hong Liu CHN 1:29:10 (S
Ma világbajnokot avatnak:
Férfi kalapácsvetésben (Pars Krisztián a legnagyobb esélyes!)
Női rúdugrásban
Női hármasugrásban
Női 3000m akadályfutásban
Női 10000m (Dibaba elvileg indul)
Női 100m [ utoljára szerkesztve: 2009.08.17. 11:23 ]
|
|
|
|
|
|
6ember bukott meg Na ne nevettessenek már!úgy látszik itt is a pénz beszél,Phels meg tényleg az űrböl jött!
|
|
Maximus arrived at London:) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Érdekes eredmény lenne , ha tudnánk 300-ból hány doppingolt! Biztos nem 1-2 lenne.
Sajnos az olimpia is régen a pénzről és a nagyobb országoknak versengése.
|
|
|
|
|
|
Hiányzik háromszáz doppingteszt eredménye a pekingi olimpiáról
Komoly hiányosságokat tártak fel a pekingi olimpiai mintavételek körülményeit és adminisztrációját illetően a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) megfigyelői: a legnagyobb gond, hogy a 4770 vizsgálat közül háromszáznak hiányzik az eredménye.
A WADA tíz munkatársa ellenőrizte a játékokon végzett vizsgálatok körülményeit, a tapasztalatokról készült 50 oldalas jelentés pedig – melyet szeptember 19-én küldött el a WADA a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NO  – több pontban is szabálytalanságokra világít rá.
A WADA többek között kifogásolta, hogy a 205 résztvevő ország közül 102 olimpiai bizottsága nem adta meg napra és órára lebontva a versenyzők programját, s miután a doppingügynökség ezt jelezte a NOB-nak, az érintett bizottságok pedig megkapták a figyelmeztetést, közülük csak nyolc pótolta a mulasztást.
Aggasztónak tartja a WADA azt is, hogy a mintákat csak mínusz 20 fokon tárolják.
„Ennél a hőmérsékletnél előfordulhat, hogy bizonyos fehérjék elvesztik a stabilitásukat, és ettől a minta összetétele is megváltozhat” – mondta Fritz Sörgel gyógyszerész.
A NOB múlt szerdán jelentette be, hogy Lausanne-ban újra megvizsgálják a Pekingben levett minták egy részét. Olyan eljárásokat is alkalmaznak, melyekkel még pontosabban kimutathatók a tiltott szerek.
Mario Thevis, a kölni labor szakértője szerint az inzulin napjaink egyik legnépszerűbb doppingszere, ennek kimutatására az eddigieknél sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Az elemző elmondta: az inzulin segítségével a sportolók több glükózt vesznek fel, amelynek izomnövelő hatása van.
Ez egyre jobb lesz!  Sohasem fogjuk megtudni miért nincs meg az a 300eredmény,ahogy azt sem hogy kié nincs meg!Majd 10-20év múlva beismeri egy két ember,hogy bizony én tápoltam magam(nem kicsit...),aztán a világ azt fogja gondolni-ez már kurva rendes basszátok meg,van vér a pucájában ilyet beismerni,ő egy hős-ilyen utóhatással egyre nevetségesebb ez a kurva jól megszervezett olimpia!Mérnöki szemmel nézve ötös,emberileg,sportolóilag 0!! 
|
|
Maximus arrived at London:) |
|
|
|
|
|
|
|
|
Azért engem felhaborít kissé, hogy változik az eljárás ideje, attól függően, hogy kiről is van szó. Most már egy jó ideje vége az olimpiának és semmi, de bezzeg Fazekas és Ánusz esetében nem szarakdotak ennyit. Persze a két majom is megéri a pénzét, és az lenen a normális, ha valakinélf elemrül a doppingvétség gyanúja akkro minnél hamarabb tisztázni kéne nem? 
|
|
|
|
|
|
|
Valahol ott tartanak, hogy mindkét mintájuk pozitív lett csak a hivatalos döntésre várnak.
Az valószínűleg még az ősz folyamán meglesz.
|
|
JUVE COLTS CAVS WINGS wttj.blog.hu |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nem tudja valaki, mi lett végüls Pars Krisztiánnal és a fehérorosz doppinger genyókkal?
|
|
|
|
|
|
|
Mit akar ez a ...? Most az, hogy nem kapott lehetőséget az egyéniben, azt el kell fogadnia. Meg csupán tartalék volt csapatban, azt is el kell fogadnia. Gergely sem sértődött meg, hogy kevés lehetőséget kapott Szécsi mellett, hanem a fontos pillanatban igazolta klasszisát. Franciául írt levelet??? Akkor miért magyar színekben versenyzett? Örült volna inkább, hogy kivitték Pekingbe! Sokan mit meg nem adnának, hogy olimpikonok lehessenek, ez meg itt siránkozik, hogy nem kényeztetik el. Szerintem takarodjon vissza szülőhazájába, a "derék" Franciaországba, és kussoljon!
[ utoljára szerkesztve: 2008.09.27. 16:40 ]
|
|
|
|
|
|
|
Engem az háborított fel hogy a fegyelmi tárgyalásra nem ment el, inkább írt egy levelet. Franciául! Hát az ilyen takarodjon el a véreresbe. Szégyen, hogy valaki a csapattársa ellen dolgozzon. Az ellenpélda a férfi pólósoknál volt:amikor nem ment az egyik kapusnak akkor kisegítette a másik. Egy hajóban "eveznek", egy a cél. De a büdös k..va az állami zsetont felvette. Komolyan mondom gyomorforgató viselkedés.
|
|
Egerszeg népe büszke ránk és velünk ünnepel |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Sajnos utólag tudta csak meg az edző, hogy a földre dobta és megtaposta a magyar címeres melegítőjét, és a szervezők akarata ellenére mászott fel anyukához a lelátóra! Azt mondta, hogy ezt tudja, biztos, hogy nem állítja be a bronzmeccsen a csapatba! Ugyanis Knapek Edina már nem bírta Virgine folyamatos szídalmazását és inkább átatadta a helyét, csak dugoljon már el! Undormány egy nő(?)!
|
|
|
|
|
|
|
Remélem Ujlaky Virginie-t örökre eltiltják a magyar válogatottól és soha többet nem látunk rajta címeres mezt. Ez a lány egy szégyen, az edző helyében és a pást mellett pofoztam volna fel.
|
|
Egerszeg népe büszke ránk és velünk ünnepel |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Maximus arrived at London:) |
|
|
|
|
|
|
|
|
Érdemes az eurosportra most kapcsolni,és megnézni a kosármeccset!
Számomra nagyon érdekes,ahogyan ezek az emberek KÜZDENEK,HAJTANAK és próbálják magukat jól érezni a pályán!
|
|
HAJRÁ LILÁK ÉS CSAK AZ ÚJPEST!! |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az első napon az első arany
|
|
|
|
|
|
Pozitív lengyel doppingteszt, Kammererék negyedikek lehetnek
Az ötödik helyről a negyedikre léphet előre Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor az 1000 méteres kajak ketteseknél, miután a pekingi olimpián egy pozícióval előttük végző lengyel páros egyik tagjának pozitív lett a doppingtesztje.
Így haladnak lesz még pár érmünk  Már csak Phelpset kellene lebuktatni,akinek viszont ismerem az edzéstervét 
|
|
Maximus arrived at London:) |
|
|
|
|
|
|
|
|
Annyira látszott ezen a két orosz srácon,hogy fel vannak túrbózva,mint annak idején Fazekasékon is  Sajnos ez már csak egy ilyen olimpia volt!  Számomra ami a legnagyobb csalódás az hogy Phelpset most Istenként tisztelik Amcsiban,pedig egyértelmű hogy tuningolta magát.A másik dolog amin megdöbbentem,hogy LOVAKis buktak meg doppingvizsgálaton  Biztos szegény párák tehetnek róla?!Őket hogy büntetik majd meg? "A lovakat lelövik, ugye?" 
|
|
Maximus arrived at London:) |
|
|
|
|
|
|
|
|
Csak azt nem tudom mi a fa**om tartott ilyen sokáig.  Ha magyar lett volna, már réges-régen még bőven az olimpia alatt elmeszelték volna.  Szart se ér ez a WADA féle doppingellenőrzés sajnos.
|
|
xOXoxOXoxOXoxOXoxOXoxOXoxOX |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Pars már ezüstérmesnek érezheti magát
Pozitív lett a két olimpiai érmes fehérorosz kalapácsvető, Vagyim Gyevjatovszkij és Ivan Tyihon doppingtesztje, a sportolók versenyjogát felfüggesztik - közölte péntek este Brüsszelben a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnöke, Lamine Diack. Az ügyben a következő hetekben a NOB is bejelentést tesz, ezután foszthatják majd meg érmeitől a fehérorosz sportolókat, és léptethetik két hellyel előre, azaz ezüstérmes pozícióba a versenyszámban negyedik helyen végzett Pars Krisztiánt.
"Teszteltük a versenyzőket és pozitív lett a mintájuk" - erősítette meg Lamine Diack.
A nemzetközi szövetség egy másik illetékese azt is elárulta, hogy "tesztoszteron-doppingról" van szó.
Az orosz vessport hírügynökség már szerdán beszámolt arról, hogy Gyevjatovszkij illetve Tyihon is megbukott a doppingellenőrzésen, ezt most hivatalosan is megerősítette Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF), várhatóan a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is hamarosan kommünikét ad ki az ügyben.
A következő lépést a WADA teheti meg, amely értesíti az eredményekről a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot-ot. A NOB fegyelmi testülete szeptember végén ül össze az ügyben, és ekkor minden valószínűség szerint fel fogja szólítani a Fehérorosz Atlétikai Szövetséget, hogy kérje vissza az érmeket a két érintett kalapácsvetőtől.
Amennyiben lezárul az ügy adminisztrációs szakasza, Pars Krisztián két helyet is előreléphet, azaz utólag ezüstérmet fog érni pekingi teljesítménye.
Pars a kínai fővárosban 80,96 méterre hajította a kalapácsot a Madárfészekben, ekkor úgy tűnt, ez csupán a negyedik helyre lehet elegendő, az újabb fejlemények után már szinte bizonyosan övé lesz az ezüstérem.
|
|
Maximus arrived at London:) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
"Ez volt a világ legnagyobb átverése"
Egy német doppingszakértő szerint a játékokon csak a nagyon ügyetlen sportolók buknak meg az ellenőrzéseken
Werner Franke német doppingszakértő szerint a népbutítás kategóriájába tartoznak a pekingi olimpián elvégzett vizsgálatok.
"Ez volt a világ legnagyobb átverése" - mondta Franke az MDR német kereskedelmi televízióban. "A játékokon csak a nagyon ügyetlen sportolók buknak meg az ellenőrzéseken. Nincs abban semmi meglepő, hogy Pekingben kevés pozitív eredmény született."
Franke úgy véli, a több ezer doppingvizsgálatot az olimpia előtt 4-10 héttel kellett volna minden résztvevőn elvégezni. "És arról még nem is beszéltünk, hogy a kínaiakat hazájukban nem lehet bejelentés nélkül, váratlanul ellenőrizni, mert a doppingellenőröknek is vízumot kell igényelniük a helyi hatóságoktól, így előre lehet tudni, mikor érkeznek az országba."
|
|
|
|
|
|
|
Kásásék megkaphatják az egyéni aranyért járó 20 milliós jutalmat
Gyenesei István a Nap-keltében elmondta, a jutalomösszeg megemelésére már a szerdai kormányülésen javaslatot tesz
|
|
|
|
|
|
Szép! 
|
|
|
|
|
|
Ez meg milyen fellépés egy háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitánnyal szemben? 
|
|
|
|
|
|
|
De nagy lett a pofájukon a bőr a köcsög húzott szeműeknek! Még annak a 10 éremnek sem örülhetünk felhőtlenül? Örüljenek, hogy a legtöbb aranyat ők nyerték, igaz, legalább 10-et a bírók "szereztek" nekik, és kussoljanak! Nem mindegy nekik, hogy örül egy magyar az érmeknek?
|
|
|
|
|
|
|
A világ legjobbjai ők. Magyarország Sydney óta a világ trónján, remélhetőleg sokáig még a trónon is maradnak. Londonig biztosan, és szeretném, ha ez még utána is tartani fog.
A jövőre nézve annyi a gond, hogy Kásás, Molnár, Gergely, Benedek, Biros, Varga Tamás majdnem biztos, és akár még Szécsi és Kiss Gergely sem vehet részt Londonban. Mondjuk kapusposzton biztos nem lesz gond, Nagy Viktor és Jászberényi is jó kapusok, de olyan sok jó balkezesünk például nincs, ez viszont nagyobb probléma. Az is igaz, hogy nincs miért aggódni, mert kiváló a magyar vízilabda utánpótlása, és vagy Kemény Dénes, vagy az utóda meg fogja találni a megfelelő embereket. 4 év van rá, hogy egy teljesen új gárdát összegyúrjon a szövetségi kapitány, a világbajnokságok és kontinensviadalok fikarcnyit sem érnek az olimpiához képest. SZÉP VOLT FIÚK!!!
|
|
|
|
|
 |
|
| zerga |
|
 |
|
2008. 08. 24. 20:36 |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A vízilabdás srácok sikerében óriási szerepe volt annak, hogy van két olyan kapusunk, akik tökéletesen kiegészítették egymást: Szécsi Zolinak nem ment az elődöntőben, jött Gergely Pista, aki kivédte a montenegróiak szemét, a döntőben meg fordítva.  És a világ közvéleménye amellett nem fog ám szó nélkül elmenni, hogy a magyar válogatott egyedüliként zsinórban három olimpiát nyert meg. Ez azért nem akármilyen teljesítmény.
Örüljünk ennyi éremnek, amennyi van, ez most így sikerült (pláne, hogy több érem csak egy-egy hajszálon, vagy a bírókon múlt). Kozmannék bronza pedig eléggé aranyosan fénylik. Mindenki tudja, miért.
|
|
http://uk.youtube.com/watch?v=iHoACTEDnsc& |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az azért érdekes, hogy az aranyérmes vízilabdacsapat kevesebbet kap, mint a 4. és 5. helyezett Kammerer-Kucsera páros, valamint Pars Krisztián, Knapek Edina, Boczkó Gábor. Tudom, hogy egyéni sport, de ők mégis sikeresebben vitték véghez olimpiai szereplésüket.
|
|
|
|
|
|
|
nyugodj meg azok is kiosszák maguk közt (Aján Tamás, Schmitt Palika, Gyenesei....)
|
|
|
|
| |
| Hozzászólás: 912 db |
|
|
|
| Megnyítva: 08. 08. 04. |
|
|
|
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|