A Juventus fiataljai visszahozhatják Ronaldo árát

A Juventus akadémiájáról – pár kivételtől eltekintve – az elmúlt 20 évben nem nagyon került ki olyan játékos, aki meg tudott volna ragadni az első csapatnál. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a Juventus fiatalokkal kapcsolatos üzleti modellje ne lenne sikeres. Adam Digby (egy neves Juventusszal kapcsolatos blogger, sportújságíró, a Juventus: A History In Black & White c. könyv szerzője) összeszedte, hogy a fiatalok értékesítéséből mekkora összeg folyt be a Juventus kasszájába ebben az átigazolási szezonban, az eredmény pedig több, mint meglepő.

“Egy hétfői reggel volt július utolsó hetében, amikor új életet kezdett. Nyilván volt már orvosin, tartott sajtótájékoztatót, a családjával pózolt a stadionban, de ez most más volt. Egy szürke pólóban és fekete melegítőben szállt ki a SUV-ból, felkapta a táskáját és első alkalommal vette befelé az irányt, hogy átessen az ilyenkor szokásos rutin teszteken, ami a klubnak is lehetőséget adott, hogy büszkén posztoljanak róla képeket, amiken az ő edzőfelszerelésüket viseli.

„Nézd, hát igaz, Cristiano Ronaldo valóban a Juventus játékosa!” – üvöltött a képekről.

Pár hét már eltelt azóta, hogy a portugál csillag elhagyta a Real Madridot az olasz bajnok kedvéért, de ezt a mondatot még mindig furcsa leírni, és talán annál is furcsább olvasni. Hozzá kell szokniuk ehhez a szurkolóknak Torinóban, a szurkolóknak, akiket Madridban hagyott és azoknak a semleges megfigyelőknek is, akik csak látni akarják, ahogy CR7 felhúzza magára a híres fekete-fehér mezt a következő szezonban.

Azonban a Juventus már akkor keményen dolgozott, hogy ellensúlyozni tudja a leigazolásával járó költségeket, mielőtt még Ronaldo az edzőközpontba érkezett volna. 100 millió eurós átigazolási díj, 12 millió eurós további költség és egy éves fizetés, amit az adók levonása után 30 millió euróra tesz a sajtó. A Bianconeri pedig egy valószínűtlen bevételi forráshoz fordult: a fiatalokhoz.

A Settore Giovanilét rengeteg kritika érte az elmúlt években, hiszen Claudio Marchisio az egyetlen, aki rendszeres játéklehetőséget kap/kapott az első csapatnál a mögöttünk hagyott két évtizedben. A klub pedig gyakran importál más játékosokat Olaszországból a korosztályos csapat megerősítése érdekében. Hogy még tovább tágítsuk a dolgot, nem meglepő látvány a Juve U19-es csapatánál – ahogy más klubok hasonló korosztályánál sem – a rengeteg külföldi születésű játékos sem.

Sokan közülük a kölcsönadások végtelen körforgásába vesznek el, amitől pedig a Bianconeri javulást várhat, az a B csapat, amely a mostani szezontól a Serie C-ben fog szerepelni, de Beppe Marotta és Fabio Paratici emellett azt is felismerte, hogy néhány tehetséget be lehet áldozni a költségek ellensúlyozása érdekében.

Még meg sem száradt a tinta Ronaldo szerződésén, amikor a vezetőség már bele is kezdett a munkába. Alberto Cerri volt az első távozó, a 22 éves támadó – aki 15 gólt szerzett a Serie B-s Perugiában az előző szezonban – az első osztályú Cagliarihoz került a következő idényre. A szardíniai klub 1 millió eurót fizet a kölcsönvételért, amelynek a lejártával 9 millió euróért véglegesíteniük kell a támadót.

A következő a kapus, Emil Audero volt, aki szintén 1 millió euróért távozott kölcsönbe a Sampdoriához, a genovaiaknak pedig 14 millió euróért lesz lehetőségük megvásárolni a 21 éves játékost jövő nyáron. A középső védő Giangiacomo Magnani (22) 5 millió euróért a Sassuolohoz került július 27-én, egy nappal a talán legmeglepőbb üzlet nyélbeütése előtt.

A fiatalokat szorgosan gyűjtő Udinese 20 millió euróért megvette Rolando Mandragorát. A 21 éves játékos több percet játszott a válogatottban (90, egy Franciaország elleni felkészülési mérkőzésen júniusban), mint a Juventusban (4, a Chievo ellen 2017 áprilisában), amióta 2016 januárjában az Öreg Hölgyhöz került a Genoától.

A Juventus keretét elnézve ez aligha változna a közeljövőben, azonban a klub a biztonság kedvéért beletett egy visszavásárlási opciót a szerződésbe, ugyanakkor Mandragorának drasztikus fejlődésen kell átesnie, hogy a Juve éljen ezzel. Mandragora, Cerri, Magnani és Audero eladásából a Juventus 50 millió eurós bevételre tett szert úgy, hogy olyan játékosokról van szó, akiknek az eladása a legkisebb mértékben sem érinti az első csapatot.

Mellettük ráadásul voltak mások is, az Empoli például él az opciós jogával és 500 ezer euróért kivásárolja Joel Untersee-t (24), a Perugia pedig 2 millió euróért ugyanezt teszi Nicola Lealival, a 25 éves kapussal. A kolumbiai középpályás, Andres Tello (21) 3 millió euróért került a Beneventohoz. Ráadásul további váratlan haszonnal is járt az, hogy Ronaldo, Gonzalo Higuain és Paolo Dybala nem csatlakozott az Egyesült Államokban turnézó kerethez.

Ugyanis a 2-0-s győzelemmel záruló Bayern München elleni mérkőzés mindkét gólját Andrea Favilli szállította (aki azóta az MLS All Star csapata ellen is betalált – a szerk.), ő a hírek szerint a Genoához kerülhet. Gianluca Di Marzio átigazolási szakértő szerint a Rossoblu 5 millió euróért veszi kölcsön a csatárt, majd jövő nyáron további 7 millió eurót fizetnek érte a véglegesítésért. A Bologna pedig jövőre 6 millió eurót fizet Ricardo Orsolini kivásárlásáért.

Ezeknek az üzleteknek az összértéke egészen megdöbbentő módon 73,5 millió euróra rúg, ez ráadásul 9 olyan játékos értékesítéséből folyik be, akinek lényegében esélyük sem volt Max Allegri kezdő tizenegyének közelébe kerülnie. Ha Daniele Ruganit eladta volna a klub a Chelsea-nek – amiről már bő egy hónapja szó van – a bevételek a Realnak fizetett 112 millió euró fölé emelkednének úgy, hogy észrevehető áldozatot nem nagyon kellene hoznia a Juventusnak.

Hogy más megvilágításba helyezzük a fiatalokat: igaz, hogy senki nem került az első csapat közelébe a tartalékok közül, de a Juventus akadémiájának nyeresége visszahozhatja Cristiano Ronaldo árát. Ez azért mindenkinél jól mutatna.”

Írta: Adam Digby

Total
0
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Related Posts
Olvass tovább

Laudrup: Dybala nem Messi!

A La Joyát többször összehasonlították a Barca szupersztárjával, de Laudrup úgy véli, hogy tisztességtelen a futballtörténelem egyik legnagyobb…