Carlos Tevez remekül kezdte torinói pályafutását. Az argentin az első két Serie A meccsén eredményes tudott lenni, és ha a Lazio elleni Olasz Szuperkupát is figyelembe vesszük, 3/3 a mérleg. A 100%-os mutatója egy új bajnokságban, egy számára ismeretlen klubnál mindenképpen dicséretes. De mi most meghajolunk egy olyan játékos előtt, aki szintén három gólt szerzett az első három meccsén, azonban ő a legelső találkozóján debütált mesterhármassal. Nem sok futballszurkoló ismeri a nevét amiatt, hogy a valaha volt egyik legnagyobb játékos, aki szintúgy Magyarországról származik, és szintén ez a keresztneve, végül a háttérbe szorította.
1925. október 4.-én futott ki Hirzer Ferenc a Campo di Corso Marsiglia gyepére, hogy szembenézzen a Parmával, és megkezdje legendává válása útját a Juventus dresszében. De mielőtt rátérnénk Hirzer pályafutására, vegyünk egy pillantást az 1920-as évek futballjára. A futball demográfiája élesen különbözött attól, mint ami most van. A mai óriások alig hívták fel magukra a figyelmet, a legmodernebb futballnemzetnek pedig Ausztria, Magyarország és Csehszlovákia számított, „Dunai futball iskolának” nevezték a triójukat, lévén, hogy a Duna kötötte össze ezt a három országot. A futballunió központjának két város számított, ebből az egyik a Duna-parton található Budapest volt, itt látta meg a napvilágot Hirzer Ferenc, aki nevét később Híres Ferencre honosította. 11 évesen a Törekvés SE csapatában kezdett el futballozni, és 20 évesen már behívták a Magyar Válogatottba is, első meccsét Svájc ellen játszotta 1922 júniusában, a találkozó 1-1-s döntetlennel zárult.
1923-ban része lett a Makkabi Brünnél zajló forradalomnak, a cseh klubot ekkor a zsidó lakosság finanszírozta. A Makkabi 1922 és 1925 között – egyedülálló módon – mintegy 40 magyar játékost foglalkoztatott, felkínálva számukra az anyagi biztonságot, miután Budapesten kilátástalan helyzet alakult ki az első világháború pusztításai miatt. Hirzer két csapattársával, Weisz Árpáddal és Hajós Árpáddal együtt csatlakozott a Makkabi keretéhez. A csehekkel így 1923-ban körbejárhatta Olaszországot, és valósággal lenyűgözte a helyi sajtót, s csapatával sikerült legyőzniük a Juventust 2-1-re Torinóban, majd Spanyolország felé vették az irányt, ahol a Real Madrid, és a Barcelona ellen is pályára léptek, ráadásul előbbit le is győzték. Egy eltöltött szezon után a hamburgi SC Union 03 Altonához igazolt, s továbbra is elvarázsolta a publikumot, kortársai „csodagyerekként” és „futballjelenségként” jellemezték őt.
A Juventus csak hét évvel a megalapítása után, 1905-ben tudta megnyerni az első bajnoki címét (nem Serie A néven futott még ekkor). Mindamellett nem sokkal ezután, úgy tűnt, a klub nem tudja megtartani legjobbjait, már csak amiatt sem, hogy Alfredo Dick kivált a fekete-fehérek kötelékeiből, és megalapította az AC Torinót. A következő 18 évben egy rakás legendás név ölthette magára a zebracsíkos dresszt, azonban a sikerek elkerülték őket. Viszont minden megváltozott 1923 nyarán, mikor a 30 éves Edoardo Agnelli vette át a klub irányítását. Itt vette kezdetét az egyik legnagyobb kapcsolat a Calcio történelmében az Agnelli család, és a FIAT, valamint a Juventus között.
Agnelli befektetett a klub létesítményeinek fejlesztésébe, és olyan futballistákat igazolt, akik később szerves részéve váltak a Juventus sikereinek. A vezetőség az első intézkedései között nevezte ki a csapat trénerének Károly Jenőt, aki a ligúr Savonától érkezett Torinóba. Az olasz opera rajongója, Károly Jenő igazi gólvágónak számított az MTK Budapestnél, és része volt annak a magyar válogatottnak, amelyet Nagy-Britannia valósággal kivégzett az 1912-es stockholmi olimpián. Akkor még más rendszerben zajlott a bajnokság, a csapatokat Északi- és Déli- ligába sorolták, és a győztesek egy sor „kock-out” (egy meccses rendszer – aki nyer, továbbjut, aki veszít, kiesik) mérkőzésen döntöttek a végső bajnok kilétéről. A változás a Juventusnál rögtön érezhető volt. Az 1922/23-as szezont a Juventus 14 ponttal zárta az Északi Liga B csoportjának győztese, a Genoa mögött, de a különbség a következő szezonra 7 pontra csökkent. Az 1924/25-s idényben a Bianconeri óriási harcot vívott a Bolognával, ám végül a Virginio Rosetta transzfer miatt kapott pontlevonás megfosztotta a klubot attól a lehetőségtől, hogy a csoport élére ugorjon.
Károly Jenő nagy csodálója volt Hirzernek, és fontos szerepet játszott abban, hogy Németországból Torinóba igazolt. Azonban nem mentek simán a dolgok, a Magyar Labdarugó Szövetség ugyanis meg akarta vétózni az átigazolást, mert a magyar válogatott érdekeit figyelembe véve jobbnak tartották, ha Hirzer inkább itthon futballozik, ám végül meghiúsult a próbálkozásuk, és a csatár Viola József csapattársa lett a piemonti fővárosban. Hirzer már akkor szerelembe ejtette a Juventus szurkolóit, mikor még pályára sem lépett, és csak az edzéseken láthatták őt a tifosik. Hirzer elől balösszekötőként futballozott, rettentő gyors volt, kiválóan kezelte a labdát, és erős lövéseket eresztett el. A csatár amiatt, hogy sebességének köszönhetően maga mögött tudta hagyni a védőket, valamint „szökellő” futása miatt is a „Gazella” becenevet kapta az olaszoktól. Az ifjú csillag rajongói között volt egy fiatal srác, akit lenyűgözték a képességei. Ezt a fiút Gianni Agnellinek hívták, aki Hirzert mindig is a kedvenc játékosai között tartotta számon…
Ferencnek volt egy furcsa szokása is, a fésűjét ugyanis a zoknijában tartotta, hogy a mérkőzések alatt is oda tudjon figyelni a szőke fürtjeire.
A Gazella várva várt debütálása 1925 október 4.-én jött el, a Parma ellen a Campo di Corso Marsigliában, Torinóban. A Juventus megszerezte a vezetést a kezdés után mindössze 11 perccel Pietro Pastore találatával. Hét perccel később Hirzer Ferenc is betalált, megszerezve ezzel első gólját a Zebráknál, majd újra Pastore következett a 23. minutumban. Hirzer a második félidőben is borsot tört a Parma védőinek orra alá, és a 68 és a 71. percben még két gólt szerzett, így mesterhármassal debütált. A 6-1-s Juventus győzelmet Pastore állította be, aki szintén mesterhármassal abszolválta a találkozót. Hirzer és Pastore egészen pazar duót alkotott a szezon során, utóbbi ráadásul egy méltatlanul elfeledett játékos, aki fontos eleme volt Károly Jenő Juventusának. Pastore 54 gólt szerzett 4 szezon alatt a 20-as években, és miután szögre akasztotta a cipőjét, olyan filmekben szerepelt, mint a Római vakáció. A duó a második fordulóban is eredményes tudott lenni, bár a Juventus egy kései büntető miatt csak 2-2-t játszott a Padovával.
Október 18.-án a Juve egy erős szezonkezdés után megtorpant, és 2-1-re kikapott a Sampierdarenesetől (amely később a helyi Andrea Doriával egyesült, és létrehozták a ma is első osztályú UC Sampdoriát.) De annak a vereségnek volt egy kirobbanó hatása, a Bianconeri a saját stílusában állt talpra, és nem kapott ki egészen 1926 júniusáig. A Juventus rendkívül motiváltan lépett pályára ugyanis a következő fordulóban az AC Milan ellen – ez a találkozó volt Hirzer egyik leghíresebb találkozója, ugyanis két gólt rámolt be a Rossonerinek, és a félidőben már 4-0-ra mentek a Zebrák, és a második játékrészben pedig még 2-t kaptak a milánóiak, így végül 6-0-ra nyert a Juve.
Pár nappal később Hirzernek az egyik legnagyobb tesztjével kellett szembenéznie: a Bianconeri a Pro Vercellihez látogatott, ahhoz a csapathoz, amely a korszak óriásának számított, és az előző öt kiírásban kétszer meg is nyerte a bajnokságot. A Gazellát szoros őrizetben tartották a Pro védői, és az első félidőt gól nélkül fejezte be. Majd az 51. percben megtört a jég. Hirzer megkapta a labdát, átvert három védőt, majd Pastorét hozta egyértelmű ziccerbe, akinek csak be kellett fejeznie az akciót. Az összecsapáson nem esett több gól, a Juventus felbecsülhetetlen értékű győzelmet aratott a csoport egyik legerősebb csapata ellen. Novemberben Hirzer teljesen kivirágzott, a Juventus, Alessandria elleni 4-0-s győzelmében két gólt vállalt, majd a Livorno elleni 3-0-s siker alkalmával is betalált.
A csatár januárban remek formában kezdte a szezont a téli szünet után is. A Juve egy ijesztő ellenféllel találta szembe magát az első mérkőzésen 1926-ban, ugyanis a Genoa látogatott Torinóba. Akkor a Gialloblu a legsikeresebb klubnak számított Olaszországban, kilencszer nyerte meg a bajnokságot, és hatszor a második helyen végzett. Ráadásul az előző szezonban épphogy alul maradt a Bolognával szemben, a döntőt ugyanis kétszer újra kellett játszani. Arról nem is beszélve, hogy a Genoa a Juventust kétszer is legyűrte 1903-ban és 1904-ben a bajnoki döntőben.
A genovaiak padján az angol taktikus, William Garbutt ült, aki háromszor is
megnyerte a bajnokságot, és a Rossoblu különösen erős védelemmel büszkélkedhetett Renzo De Vecchi (több, mint 40-szer képviselte magát az olasz válogatottban, és akkoriban hatalmas összegnek számító 24.000 líráért igazolt a Milanhoz 1913-ban), és Daniele Moruzzi személyében.
A Juvénak egy ilyen kaliberű csapat ellen csúcsteljesítményre volt szüksége, és egy remek Hirzerre, aki társa, Pastore hiányában is eredményes tudott lenni a második félidőben, majd Giuseppe Torriani góljával a Bianconeri bebiztosította a győzelmet, és 2-0-ra legyőzte a Genoát – ezzel pedig újra bejelentkezett a bajnoki címért. A következő mérkőzésre a szünet után három héttel került sor, a Juventus visszakapta Pastorét, a Reggiana ellen pedig összeállt a halálos duó: Hirzer gólt szerzett az első félidőben, majd Pastore mesterhármasa következett.
Február Hirzer és Pastore hónapja volt, ugyanis a Bianconeri nagyon sok, szám szerint 12 gólt szerzett – a csatárduó pedig szépen elosztotta maga között ezeket a találatokat a három mérkőzésen. A Gazella mesterhármassal járult hozzá a Mantova 5-0-s kiütéséhez, majd következett egy 4-0-s bosszú a Sampierdarenese ellenében.
A Juventus egy igazi géppé változott, amely tökéletesen üzemelt – sorra jöttek a győzelmek, és a győzelmek. Március és július között a Juve kilenc mérkőzésből hetet megnyert, és bebetonozta magát az élre, Hirzer pedig góljaival fontos pontokhoz segítette csapatát ebben az időszakban. Az AC Milan ellen a 82. percben döntötte el idegenben a találkozó sorsát, míg a Pro Vercellivel szemben a második félidőben parádézott.
A legnagyobb mérkőzését talán 1926 június 20.-án játszotta a kiscsapatnak számító Mantova ellen. Hirzer tarthatatlannak bizonyult az első félidőben, hihetetlen és döbbenetes 5 (!) gólt szerzett, és mindet a 33. és 40. perc között! Ezt a rekordot 35 évvel ezelőttiig senki nem tudta megdönteni, 1961-ben Omar Sivori hatszor talált be a Derby d’Italián. A Juve kényelmesen, nyolc pontos előnnyel vezette az Északi Liga B csoportját, és felállította minden idők leghosszabb olasz góltalansági szériáját, ugyanis Giampiero Combi 934 percen keresztül nem kapott gólt. A csoportkörben a Genoa és a Pro Vercelli szimbolikusan átadta a stafétabotot a Juventusnak.
A csoportkörben 30 góllal Hizer vezette a góllövőlistát, ám a Bologna legendája, Angeli Schiavio – aki 242 gólt szerzett pályafutása során – szorosan követte őt 27 találattal.
És a nagy teszt csak most következett. A Juventus pazar hátsó alakzata azzal a Bolognával találta szembe magát, amely szenzációs, 74 rúgott góllal győzedelmeskedett az Északi Liga A csoportjában. Az első mérkőzés a Stadio Littorialéban volt, Bolognában, egy igen szenvedélyes publikum előtt, ahol a hazaiak meg is tudták szerezni a vezetést a tapasztaltnak számító középső védőjük, Bernardo Perin révén mindössze három perccel a félidő vége előtt. A kissé enervált Juvénak gól(ok)ra volt szüksége a második játékrészben, hogy fordítani tudjanak. És ez be is következett, ki másnak, mint Hirzer Ferencnek köszönhetően – a Gazella a 73. percben váratlan előnyhöz jutatta a Bianconerit, ám nem tudták bezsebelni a győzelmet, mert Muzzoli egyenlíteni tudott a 79. percben. Akkor még az idegenben szerzett gól nem számított extra előnynek, így a torinói 0-0-s döntetlen azt jelentette, hogy a Juvénak újra pályára kell lépnie a Bologna ellen, egy semleges pályán.
Már csak három nap volt a mindennél fontosabb újrajátszás előtt, ám 1926. július 28-án egy igazi katasztrófa érte az Öreg Hölgyet. Károly Jenő, a Juve felemelkedésének kovácsa szívrohamban elhunyt. A tréner elvesztése tátongó űrt hagyott maga után, ám a játékosok nagyszerűen válaszoltak, és 2-1-re nyerni tudtak egy kőkemény mérkőzésen. A kegyetlen csavar a történetben, hogy az az edző, aki összehozta ezt a sikert, már nem láthatta ezt a találkozót.
Sok szempontból, a Bologna elleni összecsapása eredménye volt a döntő. Az Északi Liga győztese csapott össze a Déli Liga legjobbjával az olasz bajnoki címért, de a két terület csapatai között minőségbeli különbség mutatkozott, az elmúlt három döntőben az északiak viszonylag könnyedén legyőzték a délieket. A Juve utolsó találkozója az Alba Roma ellen volt, amelyből két másik klubbal egyetemben később létrejött az AS Roma. Az Alba Roma nem szenvedett gólínségben az idény során, 20 meccsen 61-szer találtak az ellenfelek hálójába, és az elődöntőben Internaplest (a jelenlegi SS Napolit) 7-2-re ütötték ki. Ők kénytelenek voltak nélkülözni a magyar Bukovi Mártont, a 25 gólos gólkirályt, aki később a futball egyik legnagyobb taktikusává vált.
A Juvénak jól kellett kezdenie az első mérkőzésen, de Torinóban nem sok félnivalójuk volt a Hirzer-Pastore duóval: előbbi háromszor, utóbbi kétszer talált be, és a 7-1-el gyakorlatilag bezsebelték a bajnoki címet. A visszavágó puszta formalitás volt, viszont Hirzer megszerezte a 35. gólját is a szezonban. Pastore 26 találattal zárt, Hirzer 35 gólja egy szezonban akkor bajnoki rekordot jelentett. Később Julio Libonatti (1927/28), és a pazar Gunnar Nordahl (1949/50) be tudta állítani a rekordját, Gino Rossettinek (1928/29) pedig még őt is sikerült felülmúlnia 36 találattal.
Hirzer még egy szezonra maradt a Juventus játékosa. Ugyanakkor az olasz labdarúgás tengernyi változáson ment keresztül. A Viareggio charter átalakította az olasz bajnokságot. A fasiszták a militáns nacionalista futball-vezetésben úgy döntöttek, hogy az 1927-28-as szezonban teljesen kitiltják a külföldieket. Akkor 80 nem olasz futballista kereste a kenyerét a Csizma-országban, főleg magyarok és osztrákok. Az 1926/27-es szezonban még kissé enyhítették a szabályozást annyival, hogy foglalkoztathattak legfeljebb két külföldit, de abból csak egy szerepelhetett a pályán. A korlátozás – a sérüléseivel együtt – hátráltatták Hirzert, így csak a 28-ból összesen 17 mérkőzésen tudta segíteni a Juventust.
A Gazella a problémák ellenére tovább remekelt, az első mérkőzésén két gólt vállalt a Hellas Verona ellen (6-0). Majd 1927 első találkozóján rögtön mesterhármast szerzett a Modena elleni 7-2-s győzelem során. Hirzer Ferenc 1927. július 10.-én játszotta utolsó mérkőzését a Juventus színeiben az AC Milan ellen Torinóban, méltóképpen Pietro Pastoréval együtt „ünnepelt”. Hirzer betalált a 14. percben, majd 2-0-ra alakította az eredményjelzőt tíz perc múlva. A harmadik találatot a második félidő 16. percében szerezte. Méltóképpen zárta, és egy igazi ajándék volt számára ez az összecsapás – a Juventus végül 8-2-re győzte le az AC Milant, a találkozót pedig azóta is legenda övezi. Hirzer összesen 15 találatot jegyzett az 1926/27-es szezonban.
A szezon közben az olasz futballt elérte az első nagyobb botrány. A Torino vezette a tabellát, de később kiderült, hogy megpróbálták megvesztegetni a Juventus balszélsőjét, Luigi Allemandit a Derby alatt, amelyet végül a Toro nyert meg 2-1-re. Amikor ez a felszínre került, elvették a bajnoki címüket, és Allemandi egy életre eltiltották (később felmentést kapott). A Juventus harmadik helyen zárta a bajnokságot.
Hirzer Ferenc 43 mérkőzésen 50 góllal zárta Juventusos karrierjét, amely lélegzetelállítónak számított még az ő korában is. Ő volt az első, és máig az utolsó, aki a leggyorsabban elérte az 50 gólos álomhatárt. Az 1925/26-os szezonban, 26 mérkőzésen elért 35 gólja bajnoki rekord a Juventusnál, és valószínűleg még az is marad a jövőben.
A Gazella magyar válogatott is volt
(egyetlen mesterhármasát Németország ellen szerezte 1922-ben), és tagja volt az 1924-es párizsi olimpián résztvevő csapatnak is. Hirzer a legendás 10-es mez büszke tulajdonosaként remekül nyitott Lengyelország ellen, a vezetésével 5-0-ra nyertek a magyarok, a balösszekötő duplázott a mérkőzésen (érdekesség, hogy a lengyeleknek akkor magyar edzőjük volt Bíró Gyula személyében). A második mérkőzésen felszínre törtek a problémák, és Egyiptom 3-0-al ütötte ki a magyar válogatottat a nyolcaddöntőben. A magyar sajtó „egyiptomi csapásként” emlegeti ezt a mérkőzést, a kudarc okai többek között a fárasztó utazásra, a játékosok széthúzására, Kiss Gyula szövetségi kapitány alkalmatlanságára, valamint a rossz szállodai elhelyezésre és a sérülésekre vezethetők vissza.
Miután a fenomenálisnak tartott Hirzernek 25 évesen el kellett hagynia Olaszországot, visszatért Magyarországra, és az MTK-nál folytatta pályafutását. 1932-ban, 30 évesen hagyott fel a futballal, de utolsó éveiben sem kerülték el a sikerek, ugyanis magyar bajnok és kupagyőztes lett, 107 bajnokin 68 gólt szerzett.
A válogatottban 10 évet húzott le (1922-1932), sokszor csapatkapitányként vezette pályára hazánk legjobbjait, 32 találkozón 14 gólt jegyzett – utolsó válogatott fellépését pont Olaszország ellen abszolválhatta 1932 május 8.-án. 1935-ben, a visszavonulását követően edzőként még visszatért Olaszországba, és a Mantova, a Salernitana, a Baratta Battipaglia, az Anconitana, a Liguria, a Vigevano, a Perugia, a Sestrese, az Aosta és a Trento trénere volt, s utolsó állomásán, Trentóban hunyt el 1957 áprilisában.
Juventus szurkolóként azt hiszem hihetetlenül büszkék lehetünk, hogy egy ilyen magyar futballista is beírta magát a Bianconeri történelemkönyvébe.
Somnath Sengupta (http://juventiknows.com) cikke nyomán Kamanczi Patrik írása