A kétes büntető okozta a vesztünket

Pirlo vitathatónak gondolja a Napoli büntetőjét, és szerinte máshogy ítélnek meg bizonyos helyzeteket a Juventus ellen.

A Bianconeri második vereségét szenvedte el 2021-ben, és az Inter elleni találkozóhoz hasonlóan most is egy rangadóról volt szó. A Szuperkupán büntetőt rontó Lorenzo Insigne ezúttal nem hibázott, értékesítette a Chiellini szabálytalanságáért megítélt tizenegyest.

„Kapura lőni sem engedtük a Napolit, egy kétes ítélet okozta a vesztünket. Óriási kár ezért a vereségért, a teljesítményünk alapján ennél jobb eredményt érdemeltünk volna.” – nyilatkozta a mester a Sky Sport Italiának.

„Jól járattuk a labdát, de nem elég gyorsan, így teret engedtünk a hazaiaknak. A második félidőben már több helyzetet alakítottunk ki, mégsem tudtunk gólt szerezni.”

Pirlótól azt is megkérdezték, miért gondolja kétségbe vonhatónak a nápolyiak tizenegyesét.

„Ha ez a megmozdulás tizenegyest ért, akkor szinte bármilyen kontaktért járhatna pontrúgás. Ha a mi javunkra ítéltek volna egy ilyet, mást sem hallottunk volna a panaszkodáson kívül. Feltéve persze, hogy nekünk egyáltalán megadnak egy hasonló büntetőt. Most így mentek a dolgok. Vitatható volt a büntető, és talán Di Lorenzo is megkaphatta volna a második sárgáját. Néhány helyzet más elbírálás alá esik, ha a Juvéról van szó, mert mindenki velünk foglalkozik.  Ez néha beválik, néha nem. Mindegy is.”

„Természetes, hogy ha ennyi meccset játszunk, nem mindig vagyunk a legélesebbek, de a teljesítményünk rendben volt, csak éppenséggel gólt nem szereztünk. Nem feltétlenül lesz az a bajnok, aki a legtöbb gólt szerzi. A csatáraimat nem tudom kritizálni, hiszen Meret óriási védéseket mutatott be.”

„Lehet, hogy nagy a lemaradásunk az éllovashoz képest, de még csak február van, és még bármit elérhetünk, ha kitart a jó formánk. Ha az ilyen teljesítmény gólokkal is párosul majd, biztosan el fogjuk érni a céljainkat.”

Végezetül Pirlo barátja, Rino Gattuso is szóba került, aki ezzel a győzelemmel egyelőre megmenekült a menesztéstől.

„Örülök Gattuso sikereinek, hiszen a barátom, de most nyilván jobban örültem volna annak, ha mi győzünk.”

football-italia

Total
0
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Related Posts