„A Roma Olaszország egyik legjobb csapata”

írta: Ádám Németh
0 komment 619 👁

Andrea Pirlo hősnek nevezte Cristiano Ronaldót, nehéz mérkőzésre számít a Roma ellen, az Inter elleni vereséget pedig sorsfordítónak gondolja.


A Bianconeri szombat este fogadja a fővárosiakat, a mester szerint pedig a csapatnak még hibákat is kell vétenie a győzelemhez.

„Egy olyan csapat ellen készülünk, amely az egyik legjobb futballt játssza Olaszországban.” – mondta Pirlo a sajtótájékoztatón.

„Kiváló játékosaik vannak, nekünk pedig kiemelt figyelmet kell fordítanunk a kontratámadásokra. Fel kell vállalnunk néhány hibát is.”

A szakember megerősítette, hogy Paulo Dybala és Aaron Ramsey sem tér még vissza a farkasok ellen, valamint arról is szót ejtett, hogy az Inter elleni bajnoki vereség rengeteget segített a csapatnak mentálisan.

„Sokat fejlődtünk pszichésen azóta. A Meazzában elszenvedett vereség mindenkit ráébresztett arra, hogy mindig koncentráltnak kell maradnunk. Folyamatosan jobbak leszünk több szempontból is, de sajnos nagyon keveset tudunk edzeni. Több videózással azonban talán elérhetünk valamit. Dybala még nincs rendben, Ramseyvel pedig ugyan dolgoztunk egy keveset együtt, viszont még rá sem számíthatunk.”

A csapat sztárja, Cristiano Ronaldo ma lett 36 éves, a mester pedig méltatta a születésnapos portugál érdemeit.

„Tudtam, hogy mennyire profi, de mégis meglepett az, amit napi rendszerességgel csinál az edzéseken. Még mindig óriási szenvedéllyel edz, és jól érzi magát. Ha még mindig megvan benned ez a fajta lelkesedés, igazi hős vagy. Benne pedig megvan, ahogy Buffonban, Chielliniben és Bonucciban is.

Az első Roma elleni találkozó 2-2-es döntetlent hozott szeptemberben. Pirlo szerint a Juve sokat fejlődött azóta, ám nem győzte hangsúlyozni, hogy a csapata még koránt sincs száz százalékos formában.

„70-80°%-os állapotban vagyunk, már majdnem mindenki a rendelkezésemre áll, és végre a védőket is tudom rotálni. Ez egy nagyon fontos mérföldkő. Szeptemberben például nem számíthattam Alex Sandróra, így Cuadradót kellett kitennem a balszélre. Nem igazán működött a dolog, de ki kellett próbálnom.”

Az Inter elleni hétközi kupameccs is szóba került, Pirlo szerint azonban ezt a sikert is helyén kell kezelni.

„Minden győzelem óriási adrenalin-löket a számunkra, és ha magunkba nézünk, láthatjuk, hogy a győzni akarás mennyit számít. Erre a Fiorentina és az Inter elleni vereségek világítottak rá.”

A Roma csapatába visszatért Edin Dzeko, vezetőedzőnk szerint viszont ez semmin nem változtat.

„Ha nem Dzeko, akkor Borja Mayoral játszik, aki szintén remek játékos. Dzeko nagyon jó, de a Roma bármelyikükkel képes jó teljesítményt nyújtani.”

Pirlo végül azt is elárulta, hogy egyelőre nem tudja, kik alkotják majd a Juventus védelmét.

„A párok nincsenek előre kijelölve. Négy védőnk is van, akik a legmagasabb szintet képviselik, és akár mindannyian képesek lehetnek együtt játszani.”

football-italia

Talán ez is érdekelhet

Hagyj egy kommentet