A barátaid se maradjanak le róla

Andrea Agnelli nyiltan kimondta, immár nem csak a bajnoki cím és a hazai kupa elhódítása a cél, hanem a Bajnokok Ligája megnyerése is.

A Juventus igen aktív volt a nyári átigazolási szezonban, amelynek a legnagyobb fogása nyilvánvalóan Cristiano Ronaldo, aki 112 millió euróért váltott klubot és sajtóhírek szerint 30 millió eurós éves fizetést kapott. A jelek szerint ez az igazolás már nem a sorban 8. Scudetto elhódítását hivatott bebiztosítani.

„Nehéz év lesz ez, de idén az eddigi álom egy céllá változott” – mondta Agnelli a JTV-nek.

„A Bajnokok Ligájának idén egy célnak kell lennie, ugyanúgy ahogy a bajnoki címnek és az Olasz Kupának is.”

„Ebben a szezonban úgy készülünk, hogy mindent meg kell nyernünk. Ennek az eléréséhez Allegri és a stáb pontosan tudja, hogy minden nap keményen dolgozniuk kell.”

„Nagyon nehéz és szenvedéllyel teli szezon lesz ez, alig várom, hogy elkezdődjön!”