Allegri: A közösségi média egy működő eszköz, de nem való mindenkinek

Massimiliano Allegri úgy gondolja, hogy irreálisak az elvárások a csapatával szemben a BL tekintetében, beszélt a közösségi médiából való távozásáról, továbbá egy nagyon motivált Napolira számít a vasárnapi derbin. Íme az összefoglaló a pénteki sajtótájékoztatóról.


“Sosem voltam nagy rajongója a közösségi médiának, szóval ugyanolyan normális dolognak tartom elhagyni azt, mint ahogyan azt, hogy egykoron csatlakoztam hozzá. A minap egy ebéd közben már megemlítettem, hogy erre készülök. Nincs ebben semmi rendkívüli.
Őszintén megmondom, elképesztő volt látni azt a felhajtást, ami a posztjaimat övezte, hogy vajon milyen stratégiát tervezek, vagy hogy milyen pszichológiai hadviselést folytatok. Ez most vissza fog állni a normális állapotra.

A közösségi média egy működő eszköz, de nem való mindenkinek. Túl sok a viszály, az emberek pedig egymást inzultálják a billentyűzeteik mögé bújva, de ennek semmi köze hozzám vagy a futballhoz. Ilyen a társadalom.

Egy fantasztikus bajnoki összecsapás előtt állunk, aztán a SPAL következik, utána pedig érkezik hozzánk az Atletico Madrid. Négy év alatt nagyszerű dolgokat értünk el, jelenleg pedig versenyben vagyunk a Scudettóért és a BL továbbjutásért. Kár az Olasz kupáért, de zsinórban négy siker után belefér egy kudarc.

Csalódott voltam a madridi vereséget követő reakciók miatt, mert bizonyos emberek azt várták, hogy majd 3-0-ra elverjük az Atleticót. Ez nem egy intelligens elgondolás, különösen egy olyan embertől, aki két lábbal a földön jár. Ezek olyan elvárások voltak, amik teljesen kívül esnek a realitásokon. Négy fontos játékosunk hiányzott.
A bajnokságban elveszíthetsz egy meccset, de van egy tucat lehetőséged javítani. A BL-ben azonban elég egyetlen vereség, és ennyi volt, kiestél.

Az építő jellegű kritikát el tudom fogadni, de az olyat nem, amelynek nincs realitása. Nem hétköznapi dolog a győzelem, hanem mindig egy különleges élmény, és így is kell rá tekinteni. Ha nem így teszel, az már nem az én problémám.

Ne felejtsük el, hogy az én edzőségem alatt a Juventus mindössze 11 BL meccset veszített el, ebből egyet-egyet a Young Boys és a Sevilla ellen, amikor már továbbjutóként léptünk pályára. Aztán volt a Manchester elleni bizarr torinói végjáték, ezen kívül pedig volt a Barcelona, a Real, valamint az Atletico. Nem vagyok rajongója a statisztikáknak, de azt gondolom, hogy ez egy meggyőző eredménysor.

Dühös voltam azért, ahogyan kikaptunk Madridban, de magamra voltam mérges, nem a kritikák miatt. Én vagyok az edző, akinek példát kell mutatnia, ugyanakkor viszont el kell hogy fogadjanak olyannak, amilyen vagyok.

Most a Napolira kell koncentrálnunk, egy olyan stadionban, amelyben szinte a teljes közönség ellenünk fog szurkolni. Intelligensen, élesen és élénken kell játszanunk, tiszta fejjel, szem előtt tartva, hogy a San Paolóban minden meccs a végső sípszóig tart.

A holnapi meccs nagyon fontos lesz, hiszen egy győzelemmel nagy lépést tehetünk a Scudetto megnyerésért. Nagy meccs lesz a Napoli számára is, mert elképesztően erős vágy ég bennük hogy legyőzzenek minket és bizonyítsák, hogy a mi szintünkön vannak. Ütközet lesz a javából két csapat között, amely az utóbbi években rendre egymásnak feszült a Scudettóért folytatott versenyben.

Allegrit ezután a taktikáról kérdezték, kitérve Cristiano Ronaldo állapotára.

“Ronaldo a csapattal edzett és játszani fog holnap. Sami Khedira további tesztek várnak. Reméljük Douglas Costa visszatérhet az Atletico Madrid ellen, Juan Cuadrado előtt viszont még mindig hosszú út áll a felépüléshez. 

Ha Dybala és Bernardeschi is pályára lép Mario Mandzukic és Ronaldo mögött, akkor egyedüli támadóként Kean maradna a kispadon, úgyhogy Dybala és Bernardeschi közül valaki a cserék között fog helyet foglalni holnap. Emre Can vagy Rodrigo Bentancur fog kezdeni a középpályán.

Ezután természetes szóba került a március 12-i BL visszavágó, amiről Allegri ezúttal is optimistán beszélt.

“A csapat nagyszerű formában lesz a visszavágóra, mert az időnk nagy részét arra fordítjuk, hogy javítsunk az erőnlétünkön. Bonucci és Chiellini mindössze egy meccset játszott az odavágót megelőzően, szóval határozottan erősebbek lesznek, míg Pjanic betegen lépett pályára Madridban.

Egyértelműen készen fogunk állni. Néhányan már temetnek minket, amik felerősítik az ilyenkor szokásos pletykákat, hogy Allegri vajon távozik-e, stb., stb.

A szezon végén találkozni fogok az Elnök úrral, ahogyan minden évben, és eldöntjük hogy folytatni kívánjuk-e a közös munkát, vagy különválnak útjaink. Ha egyetlen vereség totális sötétségbe borítja az emberek látásmódját, akkor valami nincs rendjén.” – zárta a szokásosnál is őszintébb hangvételű sajtótájékoztatót Massimiliano Allegri.

 

football-italia.net

Total
0
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Related Posts