A barátaid se maradjanak le róla

A Juventus mestere, Massimiliano Allegri érthetően csalódottan nyilatkozott csapata 3-0-ás vereségét követően, azonban dicsérte az ellenfelet is.

“A 3-0-ás vereséget nagyon nehéz lenyelni, főleg úgy, hogy Dybala kiállításáig, körülbelül egy óráig jól játszottunk. Elkerülhető lett volna az első gól, aztán a második előtt Chiellini és Buffon nem értették meg egymást. Minden a lehető legrosszabbul alakult számunkra, de egy kivételes csapat ellen játszottunk.”

“Egyáltalán nem hibáztathatom a játékosaimat. Egy kiváló csapat ellen játszottak, amelyben a világ legjobb középcsatára játszik, aki az idei Bajnokok Ligájában eddig 9 mérkőzésen 14 gólt szerzett.”

“Most vissza kell térnünk, és csak a Serie A-ra kell koncentrálnunk. Dühös vagyok a bekapott harmadik gól miatt. A 2-0-t meg kellett volna tartanunk, mert úgy megpróbálhattuk volna megfordítani a párharcot Madridban. Ez most már hihetetlenül nehéz lesz.”

www.juventus.com