A barátaid se maradjanak le róla

Massimiliano Allegri a koncentrációra és a teljes figyelemre hívta fel a figyelmet a ma esti, Real Madrid elleni BL-negyeddöntő párharc első mérkőzése előtti sajtótájékoztatón.

Allegri otthonosan érzi magát a nagy meccseken, ugyanis az elmúlt 3 év során 2 alkalommal is a Bajnokok Ligája döntőjébe vezette a Juventust. A kedd esti találkozó is beleillik ebbe a sorba, ugyanis a tavalyi BL-döntő visszavágóján a Real Madrid látogat Torinóba. A mérkőzés előtt Allegri osztotta meg gondolatait az összegyűlt újságírókkal.

Hírek a csapat háza tájáról

“Marchisio vagy Bentancur fog játszani, valamint Ruganit és Barzaglit is értékelni fogom. Aztán még azt is el kell döntenem, hogy elöl ki fog játszani. Dybalának egy nagyszerű meccse lesz, ugyanis jó formában van, keményen dolgozik, sokat fejlődött mentálisan is, és minden más szempontból is. Biztosan látták a szombati meccsen is, amelyen egy szép gólt lőtt.”

“Mind Mandzukic, mind Alex Sandro jó formában van, így az, hogy már a kezdősípszótól a pályán lesznek-e, majd kedden eldől. Ez egy fontos változás lehet, ugyanis ő (Mandzukic – a szerk.) keménységet hozhat a kispadról, ami nagyon fontos változás lehet egy ilyen mérkőzésen. Láttuk, hogy Cuadrado mennyire fontos volt szombaton. Jelenleg a két eltiltott játékoson kívül mindenki a rendelkezésemre áll.”

Gálaest

“A Real Madrid nagyon technikás, precíz, pontos és gyors csapat, ezt láthatjuk, amikor ellentámadásba lendülnek, így a védelmünknek megfelelően kell reagálnia erre, de szükségünk lesz a szurkolóinkra is, akik nagyon sokat segítenek nekünk. Bármi is történjék, ez egy gálameccs lesz, és mindenkinek büszkének kell lennie arra, hogy az elmúlt években kétszer is BL-döntőbe sikerült jutnunk.”

Mentális fejlődés

“A cardiffi mérkőzés egy nagyon fontos lecke volt, amelyből sokat tanultunk és fejlődtünk azóta. Sokkal jobban kontrollálhattuk volna a labdát a második félidőben, így most gyorsabbnak kell lennünk, és sokkal nyugodtabban kell megjátszanunk a játékszert. Ebből a szempontból, pszichológiai szempontból a csapat sokat fejlődött. A Real Madrid játékosai mindig nagyon koncentráltak, és kihasználják az ellenfél hibáit, nyugodtak az ilyen mérkőzéseken, és ez az, amiben mi is sokat fejlődtünk.”

Folyamatos éberség

“Nagyon koncentráltnak kell lennünk. Ez az, ami teljesen hiányzott belőlünk Cardiffban, amikor 2-1 lett a találkozó. Nem voltunk olyan éberek, amilyennek lennünk kellett volna, mivel a Real ellen mindig koncentrálnod kell. Természetesen benne van, hogy gólokat kapunk 180 perc alatt, de nekünk is meg lesznek a lehetőségünk a gólszerzésre. Fókuszáltnak, elkötelezettnek és koncentráltnak kell lennünk, mivel minden pályára lépő játékos nagyszerű futballista. Mentálisan is a toppon kell lennünk ezen a meccsen.”

Bízni a tapasztalatunkban, hogy ez segít minket a jövőben

“Az elmúlt évek sok pozitív eredménye után magabiztosnak kell lennünk, és bíznunk kell abban, hogy pozitívan tudunk lehozni egy ilyen meccset egy olyan csapat ellen, amely 2011 óta mindig ott volt a legjobb 4 között, és ezalatt az idő alatt 3 döntőben is szerepelt. Ez további motivációt ad nekünk, hogy előremenjünk, és jól szerepeljünk, amit meg is fogunk tenni.” 

www.juventus.com