A barátaid se maradjanak le róla

Massimiliano Allegri képes volt a nagy képet látni, miután csapata 1-1-es döntetlent játszott a Crotone vendégeként szerda este a Serie A 33. fordulójában, és így 4 pontos előnnyel várhatja a vasárnap esti, Napoli elleni szuperrangadót.

“1,5 hónappal ezelőtt mindennél boldogabb lettem volna, hogyha 4 pont előnnyel készülünk a Napoli elleni találkozóra” – kezdte összegzését a mester a Stadio Ezio Scida-ban lejátszott bajnokit követően.

“Ezen az estén nem játszottunk jól, egy kicsit szenvedtünk. Nem volt könnyű meccs, mivel úgy kellett megtartanunk a labdát, hogy nem siettetjük a dolgokat, de már az első félidőben is látni lehetett jeleket, amelyek alapján benne volt, hogy gólt kaphatunk.”

“Nem zártunk elég jól, túl sokszor engedtük a Crotonénak, hogy a jobb oldalunkon bejátssza a labdát a büntetőterületen belülre.”

A hétközi döntetlen után viszont a figyelem már a hétvégi rangadóra irányul, amin akár már egy döntetlen is jó eredmény lenne a Bianconeri számára. Ugyanakkor Allegri mindhárom pontot szeretné megszerezni.

“A győzelemért kell pályára lépnünk, mivel ez egy nagy lépés lenne a célunk felé. Nagyszerű meccs lesz, két kemény, technikás csapattal. Jól kell kezdenünk a meccset.”

www.juventus.com