A barátaid se maradjanak le róla

A legfrissebb hírek szerint a Juventus kész felajánlani az Arsenalnak Emil Audero játékjogát, annak érdekében, hogy az Ágyúsok már januárban elengedjék Aaron Ramsey-t Torinóba.

Az indonéz születésű Audero, aki jelenleg kölcsönben a Sampdoria csapatában szerepel, 20 alkalommal lépett pályára a kékgyűrűsek (a Sampdoria csapatának beceneve) mezében, ebből pedig 7 alkalommal érintetlen maradt a hálója.

A még mindig csak 22 éves kapustehetség a Juventus ifjúsági akadémiáján nevelkedett, s habár a felnőtt csapatban eddig nem kapott lehetőséget, a jelenlegi szezonja rendkívül sikeresnek mondható, ugyanis a Sampdoria jelenleg a 8. helyen áll a bajnokságban, és versenyben van az Európa Liga kvalifikációért.

Egy évvel korábban szintén kölcsönben szerepelt, a másodosztályú Venezia csapatánál. Mielőtt 2017-ben Velencébe került volna, Audero tagja volt a BL döntőbe került Juventus keretének, amely Cardiffban végül vereséget szenvedett a Real Madridtól.

“Még most sem tudom elhinni, hogy tagja voltam annak a csapatnak”, mesélte Audero a La Gazzetta dello Sportnak.

“16 éves voltam, amikor az első edzésemen részt vettem a felnőttek között. Együtt edzettem a példaképemmel, Gigi Buffonnal. Rengeteget lehet tőle tanulni az edzéseken. Azóta is jó viszonyban vagyunk.”

A jövőjéről a fiatal játékos a következőket mondta: “Nem gondolok rá. Ha jól teszem a dolgom, az eredmények úgyis érkezni fognak. Hogy megyek-e vagy maradok… nem tudom. Mások sokat agyalnak ilyeneken, de én mindig csak rövid távokban gondolkozom.” – zárta a beszélgetést Audero.

Londonban mindeközben lázasan keresik a visszavonuló Petr Čech utódját és a hírek szerint tárt karokkal várnák az olasz utánpótlás nagy reménységét.

calciomercato.com