A Barcelona védője a célkeresztben

A francia védő ügynöke már kapcsolatba is lépett a Juventus képviselőivel egy esetleges nyári klubváltással kapcsolatban.

A Goal.com értesülései szerint a Barcelona védőjét már fel is ajánlották a Bianconerinek megvételre. A francia válogatott játékos 2016 júliusában igazolt a Paris Saint-Germain-től a Barcelonához, de azóta sem sikerült neki folyamatos játéklehetőséghez jutnia. Mivel a Barca elsőszámú balhátvédje Jordi Alba, így Digne mindössze 19 alkalommal lépett pályára ebben az idényben a katalánok színeiben.

A gránátvörös-kékek és Digne is készen áll arra, hogy elváljanak útjaik, és a játékos ügynöke értesítette a Juventust, hogy a szélsővédő nagy valószínűséggel elérhető lesz a nyári átigazolási piacon.

Egy ilyen üzletnek lenne értelme a Bianconeri szemszögéből, ugyanis a bal oldali szélsővédő posztján nem hemzsegnek a bevethető játékosok a jövőre nézve, ugyanis Kwadwo Asamoah szerződése nyáron lejár a csapatnál, és eddig nem úgy néz ki, hogy hosszabbítani fog Torinóban, míg Alex Sandro távozásáról is lehet hallani, és Digne-nek van Serie A tapasztalata, ugyanis korábban az AS Roma csapatában is játszott.

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint Marotta egy kölcsönszerződés keretében szerezné meg Digne-t, akit egy későbbi időpontban végleg is megvásárolhatna a Bianconeri. A Juve körülbelül összesen 25 millió eurót fizetne a francia válogatott játékosért.

www.goal.com

Total
0
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Related Posts
Olvass tovább

Vissza a Bundesligába?

Khedira szerződéséből alig több, mint egy év van hátra, és nemrégiben kijelentette, hogy szívesen maradna továbbra is Torinóban.…