Federico Bernardeschi tegnap kiváló játékkal bizonyította, hogy Allegri bármikor számíthat rá. A szélső a Juventus hivatalos honlapjának nyilatkozott.

A Juventus tegnap este kapcsolódott be az Olasz Kupa küzdelmeibe és egy nagyon sima mérkőzésen győzte le a Genoát 2-0-ra a nyolcaddöntőben. A csapat ellenfele a Romát tegnap kiejtő Torino csapata lesz, január 3-án.

A 23 éves játékos jó telejsítményt nyújtott, főleg a mérkőzés első szakaszában.

„Jól kezdtem a mérkőzést, de egy idő után egy kicsit elfáradtam és pár rúgást is kaptam” – mondta Bernardeschi a Juventus hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában.

„Az a fontos, hogy nyertünk és hogy bizonyítottunk. Boldog vagyok, mert számunkra fontos sorozat az Olasz Kupa és szeretnénk ismét elhódítani a serleget.”

Bernardeschi a nyáron 40 millió euróért érkezett a Fiorentinától, eddig azonban nem kapott sok lehetőséget a bizonyításra. Elmondása szerint megérti a helyzetét.

„Azért vagyok itt, hogy dolgozzak. Egy percig sem kételkedem abban, hogy az edzőnk bízik bennem, és ha biccent, én a rendelkezésére állok. Ez így van rendjén.”

„Kiváló csapatunk van és sok mindent szeretnénk megnyerni. Normális, hogy ennyi klasszis játékos mellett egy ilyen fiatalnak, mint én, lassan jut csak több szerep. Ahhoz is hozzá kell minden újonnan érkezőnek szoknia, hogy egyáltalán mit is jelent itt lenni és ebben a mezben játszani.”

„Én csak szeretek játszani, hogy milyen poszton, az számomra mindegy. Bárhol is számítanak rám, nekem megfelel. Persze szeretek kicsit közelebb játszani a kapuhoz, de a fő az, hogy elérje a csapat a kitűzött célokat.”

„Ha az ember nem kap folyamatos játéklehetőséget, akkor az edzések során kell fenntartani a megfelelő fizikai és mentális állapotot. Elszántnak és koncentráltnak kell lenni, hogy játékosként fejlődjön az ember.”