A barátaid se maradjanak le róla

Hiába szerepelt Dybala és Ronaldo is a listán, végül nem ők kapták a díjat.


A 2019-es Juventus Club Hungary Aranylabda győztese 2017-ben Rómából tette át a székhelyét Torinóba, hogy előbb egy éven át a világ legjobb kapusától tanulva vegye fel a ritmust, majd Buffon “párizsi vakációjának” köszönhetően első számú kapussá lépjen elő, közel sem érdemtelenül.

A varsói születésű Wojciech Tomasz Szczęsny az idei szezonban eddig 10 bajnoki mérkőzésen védte az Öreg Hölgy kapuját, amelyből 4 mérkőzést kapott gól nélkül hozott le. A Bajnokok Ligája csoportkörének 6 találkozójából 5-nek volt aktív részese, ezek közül 2 találkozón maradt érintetlen a hálója.

A Juventus teljes keretéből jelenleg talán róla lehet elmondani azt, hogy a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtja. Példaértékű hozzáállásával, szerénységével, valamint rendíthetetlen elszántságával méltán vívta ki a Juventinók elismerését.

Nyilvánvalóan villámgyors reflexei, jó ütemű kifutásai vagy éppen vezéregyénisége még nem feltétlenül emelné őt a világ legjobb kapusai közé, a lengyelek nemzeti kincsének azonban időről időre fontos bravúrjai is kellenek ahhoz, hogy a Juventus átalakulófélben lévő védelme által be-becsúszó hibákat a kritikus pillanatokban is magabiztosan kezelje, korrigálja.

Bárhogyan is csűrjük-csavarjuk, ha az egész éves teljesítményt nézzük, Szczęsny megérdemelten győzött.

A JCH Aranylabda szavazásán ismét szavaztak aktív, és egykori labdarúgók, újságírók, televíziós szerkesztők és szakértők, és természetesen ti is, így összetettben kijelenthető, hogy a voksolás során sikerült egy átfogó képet kapnunk arról, hogy ki nyújtotta a legjobb teljesítményt 2019-ben a Juventus dresszében.

Idén a kiemelt személyeket tekintve, a legnagyobb neveket sikerült a szavazás mellé állítani, mindenképpen javasolnánk a véleményük átolvasását, hiszen tökéletesen érződik a teljesség megléte: valaki az érzelmeire hagyatkozott, valaki szakmai szemmel voksolt, de ez pont így lett tökéletes, hiszen sikerült összetett, komplex, és rendkívül színes véleményeket kapnunk.

A kiemelt személyek impozáns listája a következő:

    • Bobák Róbert – újságíró, riporter, az M4 munkatársa
    • Davide Lanzafame – a Juventus egykori, a Budapest Honvéd jelenlegi játékosa
    • Fabio Cordella – a Budapest Honvéd egykori sportigazgatója
    • Fekete Zoltán – a Digi Sport munkatársa
    • Gera Zoltán – az U21-es válogatott szövetségi kapitánya, egykori válogatott középpályás
    • Hegedűs Henrik – újságíró, televíziós szakértő
    • Holczer Ádám – a Paks kapusa
    • Jova Levente – a Vasas kapusa
    • Juhár Tamás – korábbi válogatott labdarúgó, a Digi Sport szakértője
    • Kéri András Dániel – újságíró, a Calcio titka c. könyv szerzője
    • Mártha Bence – újságíró, televíziós szakértő
    • Senkó Zsombor – a Juventus utánpótlás-kapusa
    • Simon Zoltán – az NB1.hu főszerkesztője
    • Tihany Viktor – az M4 sport műsorvezetője, riportere

Íme a VIP személyek szavazata– a jelöltük nevével, és az indoklással karöltve.

Hegedűs Henrik

Választottja: Wojciech Szczęsny

„Komoly hibájára alig emlékezni a szezonból, bár lábbal időről időre akad néhány hajmeresztő megoldása. 2019-ben talán ő volt a Juventus egyetlen játékosa, aki képes volt kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, amit olykor extra teljesítménnyel fejelt meg. ”

Juhár Tamás

Választottja: Cristiano Ronaldo

„A kiválasztott listából nehéz egyből rávágni ki nálam az év játékosa. Aztán átgondolva az elmúlt esztendőt C. Ronaldora voksolnék. Kicsit erős, hogy “egyedül ő akarta” a Bl sikert tavasszal, de a saját mércéjéhez képest, a fontos tavaszi meccseken ő teljesített a legkiegyensúlyozottabban.

Ebben a szezonban neki is alkalmazkodni kell az új, Sarri-féle elképzelésekhez. Átesett egy hullámvölgyön (aminek lehet sérülés az oka), majd mostanság egyre inkább az látszik, ha a mellette-mögötte lévők élvezik a játékot, ő is tudja hozni azt az extrát, ami nélkül a Juvénak nincs sok esélye elérni azt, amit már évek óta üldöz. Az a sikeréhség és összpontosítás továbbra is elbűvölő, ami körbeöleli minden pillanatát, amit a pályán tölt.”

Mártha Bence

Választottja: Miralem Pjanic

„Pjanicra továbbra is igaz, hogy vele is tud rosszul játszani a Juventus, de nélküle biztosan nem tud jól. Ez részben kritika is, de nem a játékosé, hanem a klubé. A bosnyák legnagyobb erénye, hogy kiválóan olvassa a játékot, de az ő készségei sem tudnak rendesen érvényesülni abban a rendszerben, amiben Sarri kénytelen két hatost játszatni mellette, mert nem fér be még egy olyan játékos a középpályára, aki nem védekezik, nem ütközik. Szóval nálam Pjanic, bár Higuaín ősze elképesztően jól sikerült, és Dybala is egészen szépen visszaépült.”

A „csapat motorja” nem nyújtott rossz teljesítményt annak ellenére, hogy csak utolsó lett.

Simon Zoltán

Választottja: Cristiano Ronaldo

„Nekem sem tetszik feltétlenül, de a labdarúgás már régen nem csak az, amit a pályán elérnek eredményeket a csapatok. A modern foci miatt a klubok olyan brandek lettek, amelyek nemcsak szurkolói, hanem kereskedelmi- és marketingszempontokból is végleg áttörték a határokat.

Arról nem is beszélve, hogy nekünk, szurkolóknak a legfontosabb területen, a pályán is rendben kell hogy legyen a lehető legtöbb alkalommal minden – és úgy vélem, szükség van a vezéregyéniségekre az öltözőben. Olyanok, akikre nemcsak a mérkőzéseken, de edzéseken, összetartások alatt is fel lehet nézni, a pályafutásaikat tekintve meg pláne.

Cristiano Ronaldót hiba csak a góljai, a száraz statisztika alapján megítélni, mert a hatékonysága és a puszta jelenléte is minimum olyan fontos. És az, ahogyan az ellenfelek tartanak tőle meg pláne az. Legalább két játékosnak kell vigyáznia rá a legtöbb esetben, ami miatt a többieknek nagyobb terület jut a támadások felépítéséhez, majd kivitelezéséhez, mert kevesebb ellenfél jut rájuk. Utóbbi tétel még fontosabb akkor, amikor a Juvénak védekeznie kellene, mert nem mehet előre mindenki az ellenfél védelméből segíteni a támadásokat. Ronaldo fontos, emlékezetes gólokat lő, gyakorlatilag minden megmozdulásával, pályán töltött pillanatával még tovább emeli a Juventus fényét, öregbíti a klub hírnevét, mert minden cselekedetére figyel a teljes (sport)világ.

Ronaldo egymaga is egy igazi brand, aki elképesztően sok bevételi forráshoz juttatja a klubot, amiből tovább erősíthető a csapat és a jövő.

Az meg, hogy utál veszíteni, külön elismerést érdemel, mert ki szeret? Jobb lenne, ha beletörődne mondjuk egy elveszített kupadöntőbe? Nem lenne jobb, mert akkor nem akarna mindenáron nyerni, hozzáállása és teljesítményének értéke meg nem lenne annyira példaértékű.

És ennek csak a Juventus-család (és egyébként az egyetemes labdarúgás) látná a kárát.”

Dybala lehetett volna a második duplázó Buffon után a JCH Aranylabda voksoláson – nem sokon múlt.

Tihany Viktor

Választottja: Wojciech Szczęsny

„Ha végül a JCH Aranylabdát nem is ő nyeri, az év nyilatkozata mindenképpen az övé. Egy újságírói kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy a Juventusban Gigi Buffon a cseréje, azt mondta: ha a Románál anno képes volt a kispadon tartani a világ jelenlegi legjobbját Alissont, majd a Juventusnál a foci történelem egyik legkiválóbb hálóőre a cseréje, akkor azt a következtetést kell levonnia, hogy ő maga lehet a futballtörténelem legjobbja. Ezen persze ő is nevetett, de ha megnézzük a 2019-es naptári évben nyújtott produkcióját, nos a lengyel portás nem is rugaszkodott el annyira a valóságtól. 2019-ben 36 tétmeccsen 13-szor húzta le a rolót, és ebből 7 alkalommal a csapata 1-0-ra nyert, vagyis az, hogy Szcsesny megóvta a Juventus kapuját a góltól közvetlen győzelmet jelentett a zebráknak. De nálam ennél is többet nyom a latba a magabiztossága, és hogy rendre elképesztő bravúrokat láttunk tőle, egy idő után már fel sem kaptuk a fejünket, mert gyakorlatilag minden meccsen jött egy-egy Szcsesny parádé, amire – különösen ősszel – nagy szüksége volt a Juventusnak, hogy minden fronton jó pozícióban maradjon a tavaszi folytatásra. Szóval Buffon-imádat ide vagy oda, biztos vagyok benne, hogy sok bianconero reméli, a téli szünetben rendbe teszik a lengyel kapus vállát. Én pedig abban bízom, hogy idén ő kapja az JCH Aranylabdáját. ”

Fekete Zoltán

Választottja: Miralem Pjanic

„Pjanicra voksolok: noha CR góltermése csak saját szintjéhez képest mondható gyengébbnek, mégis a bosnyákra szavazok, mert az ő jelenléte, pontosabban a hiánya hat leginkább a csapat egyensúlyára. Amikor szemre gyengébben teljesít, a labdajáratásban való szerepe és a játékintelligenciája mindig hasznára van a csapatnak, amelynek szerintem össze sem lehet hasonlítani a játékát azzal, ha pályán van Pjanic, illetve ha nincs. Kihagyhatatlan, abszolút kulcsember, ha nem is egyenletes teljesítménnyel, de sokkal kevésbé hullámzóval, mintha Ronaldóét vagy bárki másét nézzük.”

Jova Levente

Választottja: Wojciech Szczęsny

„Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy ki mellett döntsek, szívem szerint senkire nem adnám le a voksom, de végül Szczęsny mellett döntöttem, mert ő az, aki a legkiegyensúlyozattabb teljesítményt nyújtotta.”

Kéri András Dániel

Választottja: Cristiano Ronaldo

„A jelöltek közül 2019-ben Dybala csupán az utóbbi  hónapokban emlékeztetett korábbi önmagára. Pjanic szerepe megkérdőjelezhetetlen az együttesben, ennek ellenére teljesítménye a játék négy fázisában több  kulcsfontosságú mérkőzésen elmaradt a várakozásoktól az idény során.

Szczesny egyenletes, kiemelkedő teljesítménnyel szolgálta az együttest, olykor ő tartotta életben a Juventus esélyeit az adott mérkőzéseken és méltó módon vette át Buffontól az első számú kapus szerepét. Mentális ereje és szakmai felkészültsége alapján megérdemelné az idei díjat.

Választottam ennek ellenére Ronaldo, aki a mezőnyjátékosok közül az egyetlen világklasszis teljesítményt nyújtotta a Bajnokok Ligája rájátszása során. Három találkozón öt gólt  szerzett, nem rajta múlt a kiesés. Ezt követően idén tavasszal a Serie A legjobb játékosának is megválasztottak. Beilleszkedett a olasz futballkultúrába, mégha mezőnyjátéka sokkal kevésbé is domináns, mint gólérzékenysége.

Januárban három kategóriában nyert a  Globe Soccer Gálán, és keretbe zárva az évet pár nappal ezelőtt December 29-én ismét ő  kapta Dubajban az Év játékosa díjat.”

Ronaldo népszerű volt a kiemelt személyek között, de továbbra sem egyértelmű a megítélése a szurkolói közösségben.

Bobák Róbert

Választottja: Wojciech Szczęsny

„Ősszel volt néhány mérkőzés, amelyen a Juventus középpályás- és támadósora a szokásosnál gyengébb napot fogott ki, így nagyobb terhelést kapott a védelem és a kapus. Szczesny többször is bravúrosan hárított, pontokat mentve a Juventusnak. Nem könnyű Buffon mellett, illetve árnyékában ezen a poszton, ezért is megérdemelné a magyar Juve-barátok elismerését.”

Fabio Cordella

Választottja: Cristiano Ronaldo

„Számomra Cristiano Ronaldo volt az év Juventus játékosa, három szóval tudnám jellemezni, miért: kitartás, szenvedély, szív.”

Holczer Ádám

Választottja: Cristiano Ronaldo

„Nálam Ronaldo az év játékosa, ugyanolyan elánnal küzd mindig, látszik, hogy utál veszíteni és a góljait is megrúgja azért, nem lehet rá egy rossz szót sem szólni!”

Davide Lanzafame

Választottja: Paulo Dybala

„A szezon elején nem kapott túl sok lehetőséget, de remekül reagált a kialakult szituációra, és most újra nagyon fontos játékosa a csapatnak”

Gera Zoltán

Választottja: Miralem Pjanic

„Ha az egész évet nézem, Ronaldónak és Dybalának is voltak gyengébb időszakai, nálam Szczęsny és Pjanic teljesítménye volt stabilnak tekinthető. Úgy gondolom, utóbbi fontosabb láncszem volt a gépezetben, ezért rá szavazok. ”

Senkó Zsombor

Választottja: Wojciech Szczęsny

„Szczęsnyre szavazok, elég biztos pont a kapuban, nagyon jó teljesítményt nyújt, nem egyszer ő hozta a pontokat a csapat számára. Megérdemli a trófeát!”

A JuventusFC.hu stábja

Választottunk: Wojciech Szczęsny

A JuventusFC.hu stábja idén a lengyel kapus mellett tette le a voksát.

Szczęsny a Juventusnál 29 éves korára felért karrierje csúcsára, és posztjából adódóan még jónéhány esztendőn át ott is maradhat.

Idén egyértelműen felnőtt a feladathoz, a következő hónapok során pedig nagyobb szükség lesz rá mint valaha, hiszen közeledik a BL kieséses szakasza, valamint az idei Serie A is izgalmas véghajrát ígér.

A látogatók szavazatainak végeredménye

Dybala végig magabiztosan vezetett, a szavazatok közel felét zsebelte a látogatóinknál. Ronaldo lett a második, míg a végső győztes Wojciech Szczęsny a harmadik. Miralem Pjanic csak az utolsó helyre fért fel itt is.

A JCH karácsonyi vacsoráján résztvevő klubtagok szavazatainál egészen meglepő módon döntetlen lett az eredmény az első helyért folytatott küzdelemben, így Dybala és Szczęsny is 30 ponttal lett gazdagabb, Pjanic mászott fel a dobogó harmadik helyére, míg Ronaldo csak az utolsó lett – mindössze 6 szavazattal.

 

Ki volt 2019 legjobb Juventus játékosa?

A végeredmény

150 pontot ért összesen a ti véleményetek (75/50/25 p arányban), 30 pontot kapott a JuventusFC.hu szerkesztőségi stábjának jelöltje, 30/20/10 ponttal lettek gazdagabbak a játékosok a JCH karácsonyi vacsoráján résztvevő klubtagok szavazatai által, továbbá +10 pontot kapott minden kiemelt voksoló legjobbja. Wojciech Szczęsny végzett az élen 135, majd őt követte Paulo Dybala 115 ponttal, a dobogó alsó fokára pedig Cristiano Ronaldo fért fel 100 egységgel. Miralem Pjanic 40 pontot szerzett.

 

Köszönjük szépen a szavazatokat! Valamint köszönjük a kiemelt személyek voksait is, mindenképpen érdekes indoklásokat kaptunk tőlük, amely tovább színesítette a Juventus Club Hungary Aranylabda szavazást.

Továbbá az Aranylabda szavazás lebonyolításában köszönjük Molnár-Pocsaji Ildikó, Holczer Ádám, és Sinka Tamás közreműködését.

A JCH Aranylabda 10 díjazottja a következő volt: Milos Krasic, Claudio Marchisio, Andrea Pirlo, Arturo Vidal, Carlos Tévez, Gianluigi Buffon, Paulo Dybala, Gianluigi Buffon, Mario Mandzukic valamint Wojciech Szczęsny! És mint tudjuk, magyar-lengyel két jó barát…?

Kamanczi Patrik írása