Bonucci és Dybala nélkül

írta: Ádám Németh
0 komment 521 👁

Pirlo küzdelmes mérkőzésre számít a Dragaóban, ahol Bonuccira és Dybala sem számíthat.

A Juventus a portugál bajnok FC Porto ellen folytatja szereplését a Bajnokok Ligájában. Pirlo szerint a csapatnak türelmesnek kell lennie Sérgio Conceicao fiai ellen.

„Nehéz találkozó lesz, ugyanis a Porto remekül védekezik. Hasonló a stílusuk, mint az Atlético Madridé.” – mondta a vezetőedző a sajtótájékoztatón.

„Türelmesnek kell lennünk, és nem szabad ész nélkül rohamoznunk, mert veszélyesek a kontráik.”

Pirlónak természetesen nagy vágya, hogy Bajnokok Ligája győzelemre vezesse a rangos trófeára 1996 óta áhítozó Bianconerit.

„A BL és a bajnokság között óriási a különbség. Sok csapat akar győzni, de a legtöbb a fizikális és a mentális tényezőkön múlik. Úgy tűnhet, hogy néhány csapat előnyösebb helyzetben van a többinél, de a kieséses szakaszban már mindenki a végső győzelmet akarja.”

Szombaton a Napoli ellen megszakadt az Öreg Hölgy veretlenségi sorozata, a mester azonban úgy érezte, csapata többet érdemelt volna a Diego Maradona Stadionban.

„Úgy kezdtük a szezont, hogy mindent meg akartunk nyerni. Fél távhoz érkezve még meg is van rá minden esélyünk. Jó mérkőzés volt a szombati, csak az eredménynek nem örülök.”

Bár Leonardo Bonucci és Paulo Dybala sem játszhat holnap, mégis mindketten a csapattal tartottak Portugáliába.

„Velünk akartak lenni, ezért kerültek be a keretbe. Egyikük sem bevethető, Ramsey viszont már az.”

A szakvezető azt is elárulta, hogy Morata nehéz időszakon van túl, és egyelőre nem dőlt el, hogy ő, vagy Kulusevski kezd majd Ronaldo oldalán.

„Álvaro nincs a legjobb formában, de nagyon jól ismerjük őt. Előfordulnak nála hasonló periódusok, amikor nem teljesít jól. A közelmúltban több gondja is volt, de most már úgy tűnik, rendben lesz, és csak néhány gólra van szüksége. Azonban még nem döntöttük el, hogy ő, vagy Dejan kezdjen holnap.”

football-italia

Talán ez is érdekelhet

Hagyj egy kommentet