A barátaid se maradjanak le róla

Soha nem látott érdeklődés övezte a klubunk részéről a július 4-én Budapesten  megrendezett XXVI. szurkolói tornát, így először sikerült a rendezvényen két csapattal is képviseltetnünk magunkat.


Az „A” csapatban a tavalyi ezüstérmes csapat tagjai kaptak helyet, a „B”-ben pedig nagy örömünkre sok új résztvevőt köszönthettünk. Az „A” csapatunk a Liverpool, Bayern München, Milan és a Real Madrid B csapatával került egy csoportba, a „B” csapatunk pedig a Barcelona, Leeds, Real Madrid A, illetve a Manchester United csapatával csapott össze a csoportküzdelmek során. Sajnos csapataink az összes meccsüket egy időben játszották, így szurkolni nem igazán tudtunk egymásnak!

„B” csapatunk mivel először fociztak így, ebben a formában együtt, nehezen lendültek bele, de az első két meccs simább veresége utána a harmadik meccsen már igen csak megszorongatták a később elődöntős Barcelonat, míg a záró meccsükön 4:1 arányban lesimázták a Leeds csapatát! Az „A” csapat is nehezen lendült játékba. Az első összecsapáson csupán 0:0 született a Real Madrid B csapata ellen. Majd nagy csatában sikerült 1:0-ra felülmúlni a Milan csapatát. A harmadik összecsapáson egy hatalmas bírói hiba miatt a Liverpooltól sajnos 1:0-ra kikapott a csapat, így veszélybe került a továbbjutás is. Lefújás után többször fel is harsant a „Sarri takarodj!” rigmus is! 😀 A csoport utolsó meccsén a Bayern München következett! Klubunk csak győzelemmel juthatott tovább, minden más eredmény egy Milan továbbjutást eredményezett volna! Szerencsére mindenki felnőtt a feladathoz és sima 2:0-val küldtük haza a Bayernt és ezzel a Milant is! 🙂

Következhetett az elődöntő! A Real Madrid A csapata várt ránk! Sikerült jól kezdenünk, hisz pár perc után máris sikerült megszereznünk a vezetést!  Egy szöglet után sajnos még az első játékrészben egalizáltak a blankók. A második félidőben nagy harc folyt a győztes találat megszerzéséért. Kétszer is nagyon közel álltunk a győztes gól megszerzéséhez, de a szerencse sem a mi oldalunkon állt ezen a találkozón, majd ahogy ilyenkor lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, így 2:1-re a spanyol csapat került a döntőbe. Mi a Barcelona ellen (a tavalyi döntő visszavágóján) vigasztalódhattunk. A végig küzdelmes mérkőzés rendes játékidejében nem született gól, így döntés sem. Jöhettek a büntetők! Az első három kör után 2:2-re állt a párbaj. Jöhetett a hírtelen halál! A Barcelona negyedik próbálkozását a torna legjobb kapusának választott Metzger László kapusunk hárította, így Mihályi Gergő kezében, lábában volt a döntés! Lapos, pontos lövése utat talált a bal alsó sarokba, így csapatunk ismét dobogón zárta a tornát!

Egy jó hangulatú, remek napot zártunk ismét. Mindenkinek köszönet, aki eljött! Külön köszönet illeti az új tagjainkat, illetve a vidékről érkezőket! Reméljük, hamarosan ismét találkozunk!

IERI, OGGI, DOMANI…SOLO E SEMPRE JCH!

Szabados Gábor beszámolója