A barátaid se maradjanak le róla

Giorgio Chiellini kimondta azt, amit mindenki látott, szerinte is a szezon eddigi legrosszabb teljesítményét nyújtotta a Juventus mintegy 60 percen át, ugyanakkor kiemelte, hogy a keretben több olyan játékos is van, akik a különbséget jelenthetik.

A Lazio abszolút dominálta a mérkőzést, a Juventusnak egyetlen lövése sem volt az első félidőben. A második játékrészben már némiképp javult az összkép, de Emre Can öngólját követően a Laziónak több ziccere is volt, hogy lezárja a mérkőzést. A szerencse és Szczesny kiváló teljesítménye azonban meccsben tartotta a Juventust, amely végül meg is tudta fordítani a találkozót.

„55-60 percig egyértelműen a szezon legrosszabb Juventusát láthattuk. Paradox módon éppen az ő góljuk után kerültünk mentális fölénybe és végül meg tudtuk fordítani a találkozót.”

„Megvannak azok a játékosaink, akik a különbséget jelenthetik. Egy órán keresztül Szczesny tartott minket meccsben, aztán sikerült visszatámadnunk és megnyertük a mérkőzést. Muszáj, hogy a hasznunkra váljon ez a találkozó, szerdán már újabb nagy meccsünk lesz a kupában az Atalanta ellen.”

„Február 20-tól az igazi Juventust fogjuk látni, de addig is fontos, hogy jöjjenek az eredmények. Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz a Lazio ellen, mint mindig.”

„Nincs mit tagadni, március 3-a kritikus dátum és nagyon jó helyzetben leszünk, ha addig meg sikerült tartani ezt az előnyünket.”

Mint ismert, a Juventus február 20-án folytatja a küzdelmeket a Bajnokok Ligájában az Atletico Madrid ellen, míg a Chiellini által említett március 3-i dátum a Napoli elleni idegenbeli csúcsrangadó időpontja. A Juventus előnye jelenleg 11 pont Ancelotti csapatával szemben.