A barátaid se maradjanak le róla

Mit is jelentenek ezek a jelek?

A világ számos bajnokságában bevett szokás (így Magyarországon is), hogy aki 10 alkalommal nyeri meg a bajnoki versenyfutást, kiérdemel egy aranyszínű csillagot a címer fölé. Olaszországban ezt mindössze három klub tudhatja magáénak az Inter, a Milan és a Juventus, az utóbbinak három is van. (Összehasonlításképp nálunk a Honvédnak egy, az Újpestnek, az MTK-nak, és a Ferencvárosnak van két-két csillaga, a Fradi épp idén halászhatja össze a harmadikat.) A Bayern Münchennek azért lehet négy csillaga 28 bajnoki címmel, mert a német szövetség szabályai szerint a harmadik, az ötödik, és azon felül minden tizedik elsőség után jár az ötágú dísz. A németeknek tehát nem hosszabb ideje van bajnokságuk, hanem gyakrabban osztanak plecsniket. A Manchester City régi címerében pedig azért volt három csillag, mert a tervezőknek megtetszett, semmi hagyomány nem kapcsolódik hozzá. Ez egy volt a fő indokok közül, amiért 2016-ban 19 év után teljesen átalakították az emblémát (egyébként az angol szövetség nem is ad csillagokat).

A válogatottaknál eltér a csillagok jelentése a nemzeti bajnokságokhoz képest. Ha egy nemzeti csapat címere fölött virít a csillag, az a megnyert világbajnokságok számát jelenti. Egyes csapatoknál a kontinensviadalok győztesei is felvarrják (ld.: Egyiptom, Uruguay), de alapvetően a világelsőséget jelölik vele.

A csillag Umberto Agnelli ötlete volt

Umberto eredetileg Toro szurkoló volt. Állítása szerint a legelső meccs amit látott, egy Torino által előadott fényes 7-0-ás siker volt a Roma ellen. “Megragadó volt!” – hangoztatta – “De aztán hazajöttem, és természetessé vált a Juventus karnyújtásnyira való közelsége, ami egyértelművé tette, hova is tartozom”. 1946 tavaszán, amikor Umberto 12 esztendős volt, a Grande Torino tragédiája érthetően őt is nagyon megrázta. Mély nyomot hagyott benne, és megpróbált mindenben segíteni a bianconeri háza táján, hogy ismét torinói székhelyű legyen a világ egyik legjobb klubja. Miután bátyja lett a cég résztulajdonosa, nem telt bele sok idő, hogy a saját nevét találja a Juventus elnöki irodájának ajtaján. Így tehát az Agnelli ház ifjonca mindössze 21 évesen szembetalálta magát élete első nagy kihívásával, mert ezzel a lépéssel egy igen szűk kör, az olasz futball elnökeinek legfiatalabb tagjává lépett elő.

Az igazgatási stratégiája merőben eltért bátyja elképzeléseitől. Keményebben szólt bele a csapat felépítésésbe, az elsők közt volt, aki nem csak a gazdasági tényezőket nézte, hanem a futball volt a legfontosabb. (Nem is véletlenül jött létre az ő keze alatt – igaz jóval később – az egyik legmodernebb szakértői vezetés a ’90-es évekre a Juventusnál, amit Moggi, Giraudo, Bettega háromszögnek hívtak.) Mindenbe volt beleszólása, és mindenbe aktívan bele is szólt, legyen az az új stadion megépítése (ami még csak nem is a Juve sajátja, hanem a város tulajdona volt!), vagy az új játékosok igazolásának részletes letárgyalása. Mondják azt is, hogy amíg bátyja, Gianni alatt a Juventus játszott, Umberto alatt dolgozott a torinói csapat… Sok különbség volt a két testvér futballpolitikája közt, de a szeretetük a Juventus iránt erősebb volt minden futballhoz köthető konfliktusuknál.

Tehát, Edoardo legkisebb fia első alkalommal ült az igazgatói íróasztal mögött, az ’57-’58-as kiírás kezdése előtt kevéssel. És az első dolga a “Mágikus Trió”, az ’50-es ’60-as évek MSN-je, a Boniperti, Charles, Sívori támadósor megalkotása volt. (A sort nem véletlenül hívták így, statisztikailag csak a Real Madrid támadói voltak azonos szinten velük). Ez a lépés jó pár álmatlan éjszakát okozott az elnöknek, hiszen gazdasági szempontból igencsak kockázatos lépést húzott meg, a “Walesi Óriás” (Charles) végérvényesen több, mint 100 millió lírába került. Mindezt egy olyan csapat fizette ki, aminek nemhogy saját stadionja nem volt, de a meglévő stadionhoz még egy vezetőségi páholyt/lelátót sem tudtak építeni. És akkor még jött Sívori is. Az a játékos, akinek semmi más soha nem számított csak a futball, de csodákra volt képes. A neve már egy ideje többször felmerült a Juve háza táján, de senkinek nem volt kedve olyan mélyen a kasszába nyúlni, hogy leigazolja. Nem is véletlenül, kisebb közfelháborodást okozott az olasz futballban, mikor Umberto Agnelli minderre a vállát megrántva fizetett ki az argentinért majdnem 200 millió lírát a River Platenek. Egy este, sétálgatva a Szent Károly téren, a titkárával a mercato történésein és lehetséges eseményin rágódva, mikor egyszer csak megállt, és azt mondta: “Én akkor is megveszem”. Így történt, hogy rengeteg pénzzel könnyebben, viszont Sívorival nehezebben tért haza Argentínából. A csatárt rengeteg ember fogadta, juventinók ünnepelték az érkezését, valóságos tömeg várta az új játékost. Agnelli saját autójával vitte haza személyesen, ami a visszaemlékezések szerint nem volt könnyű: “Komolyan nem hittem volna, hogy autóval tényleg ki tudunk menni a reptérről” mondta Sívori, mire a fiatal Umberto csak ennyit válaszolt: “Mi már két éve csak téged vártunk”, mintha csak mentséget keresett volna az ünneplő szurkolók jelenlétére. Hiába kellett rá sokat költeni, kifejezetten megérte: A Juventus történetének egyik leggyümölcsözőbb időszaka következett.

Abban a szezonban a Mágikus Trió egy megállíthatatlan Juventust hozott be az olasz bajnokságba. Mire az idény a végébe fordult volna, nyílt titok volt, hogy a Juventus lesz az első csapat egész Európában, amely képes volt tíz alkalommal elhódítani a bajnoki serleget. Erre az eredményre, és főleg a fiatal elnökre figyeltek fel a szövetségnél, amikor Umbertot felkérték a FIGC igazgatására is. Agnelli hatalmas kedvvel vágott a munkába, rengeteg időt töltött az irodájába zárva, a sajtóról tudomást sem véve dolgozott folyamatosan. Így az, hogy mit is csinál, hamar a figyelem középpontjába került, sokan sokféle teóriával álltak elő, hogy hogyan fogja átalakítani az olasz futballt. Az umbertiánus vezetés legelső változtatása valójában egy jelképes, szimbolikus újítás volt. Umberto egy jelképet akart, egy olyat, ami megmutatja, hogy egy csapat igazán kiemelkedő teljesítményre volt képes, azaz tíz alkalommal lett bajnok. Így született meg a minden tizedik megnyert Scudetto után járó, ötágú, aranyszínű csillag. Ennyi belefektetett energia után úgy tűnt, mintha Agnelli saját kezűleg varrta volna fel az első csillagot a Juventus mezére. Ha szimbolikusan is, de van benne igazság. 1958-ban az Öreg Hölgy egyedülálló rekordot állított fel egész Európában, tizedszerre lett bajnok. A második, s a harmadik klub a Juvét azóta is csak üldöző két milánói gárda lett, de nekik is beletelt egy évtizedbe, mire kaptak egy egy ötágút. Gianni Agnelli híres mondása akkor született, és vált szállóigévé: “Az igazi verseny köztünk, és a két milánói klub közt azon lesz, hogy mi lesz előbb. Hogy ők felvarrják a másodikat, vagy pedig mi a harmadikat?” Az ügyvéd úr által elképzelt versenyt megnyerte a Juventus, és már a negyedikhez is közelebb van, mint a két lombardiai vetélytárs a huszadik bajnoki elsőséghez.

De ha már csillagok…

Talán nem mindenki tudja, de a jelenlegi elnök, Andrea Agnelli egy – az apjáéhoz nagyon hasonló – javaslattal állt elő az olasz szövetség felé. Umberto fia azt javasolta, hogy az olasz csapatok minden tizedik Coppa Italia győzelem után ezt egy ezüst csillaggal jelezhessék. Mondani sem kell, hogy ez mindössze a Juventus mezein jelenne meg, hiszen a zebrák az egyetlen csapat az országban, akik legalább tíz alkalommal nyertek kupadöntőt. Három arany, egy ezüst csillag a címer felett nem mutatna rosszul, reméljük a javaslat sikerrel jár.