Az Öreg Hölgy egykori ásza a portugált Lebron Jameshez hasonlította, és szerinte ez a két játékos képes feltenni az i-re a pontot egy adott sorozatban.

A Juve korábbi 10-ese a La Gazetta dello Sportnak nyilatkozott, és szerinte a Bianconeri megfordítja az eddigi tendenciákat: „A közelmúlt negatív eredményei hatással vannak a csapatra, ez tiszta sor. Azonban ezeket a döntőket rendkívüli szezonok végén, egy erősebb csapattal szemben veszítették el. Ez nem átok!”

„A Bajnokok Ligája egy nagyszerű cél mindenki számára. És egyben csodálatos is, a klub bebizonyította, hogy készen áll felállni a dobogó legfelső fokára azzal, hogy egy ilyen ambiciózus projektet indítottak, amely Lebron James átigazolására emlékeztet engem, aki idén igazolt az én Lakersömbe. Nagyon tetszik ez nekem.”

ADP azt is hozzátette: „Ronaldo rendkívüli bajnok, és olyan mentalítással rendelkezik, amellyel csak a legnagyobbak. Igazi vírusként fog terjedni az öltözőben a motivációja. Az első reakcióm, amikor leigazoltuk? Egyszerűen nem hittem el, azt hittem kamu!”

„Viszont biztosan legyőzném egy szabadrúgás párbajban, de ha veszítenék is, az csak azért lenne, mert egy ideje nem játszok” – viccelődött Alex.