Pont ilyen kezdésre volt szüksége a csapatnak: három gólt szereztünk, egyet sem kaptunk és végig meggyőzően játszottunk.  A középpontban a Juve új tízese, Paulo Dybla volt, aki a csapat második gólját is szerezte. „Én csak próbáltam a legjobb arcomat mutatni”- nyilatkozta a 23 éves csatár a lefújást követően. „Előttem sok nagyszerű játékos viselte a 10-es mezt, akiknek igen nehéz a nyomdokaiba lépni, de én ott folytatom, ahol előtte is, maradok olyan, amilyen voltam. Nagyon örülök, hogy győzelemmel kezdtük a szezont, ez igen fontos volt a csapat számára. Külön öröm, hogy kapott gól nélkül zárult a találkozó, emellett csapatként is remekül teljesítettünk.”

Az argentin játékos elismerte, hogy ez még nem a legjobb formája a csapatnak, de a mostani győzelem, egy szépen kidolgozott terv része volt. „ Az edzések nagyon jól sikerültek a héten, sok időt töltöttünk együtt és megvitattuk azt is, hogy fogunk játszani a hétvégén.”

H4jni írása