Hasznos szezon

írta: Ádám Németh
0 komment 1098 👁

Andrea Pirlo ugyanúgy vélekedik a jövőjéről, ahogy eddig, és azt is elárulta, miért nem játszatta Ronaldót.


Az Öreg Hölgy 4-1-re kiütötte a Bolognát, és bejutott a Bajnokok Ligájába.

„Fontos volt számomra, hogy befejezzem, amit elkezdtem. A kupagyőzelem és a BL szereplés is fontos cél volt.” – mondta a tréner a DAZN-nak

„Végig teljes mértékben elkötelezett voltam, ez lett az eredménye. Jövőre is a Juventus kispadján látom magam, de most hadd élvezzük a sikert.”

Bolognában Paulo Dybala kezdett Cristiano Ronaldo helyett. A portugál mindössze másodszor szorult kispadra a szezonban.

„Közösen hoztuk meg ezt a döntést, Cristiano fáradt volt a kupadöntő után, ezért úgy gondoltam, másik kiváló csatáromat, Moratát teszem a csapatba. Ronaldo be tudott volna állni, de mély a keret, így vannak variációs lehetőségeim.”

De mennyire hiányzott Dybala a szezon során?

„Egy hozzá hasonló játékos minden csapatban emeli a szintet. Sok fizikai problémával küzdött az idén, és sosem volt folyamatosan edzésben, de a képességei mindvégig megvoltak. Hiányoltuk őt, még meglátjuk, mit hoz számára a jövő.

Milyennek képzeli Pirlo a jövő Juventusát?

„Egy erősebb csapatot szeretnék, ami tisztában is van az erejével. Néhányan nem is tudják, mekkora potenciál rejlik bennük. Rabiot bebizonyította, hogy különleges középpályás, egy igazi bajnok. Jó úton járunk, ha képesek vagyunk egymást segíteni, és közösen küzdeni a céljainkért. Ez nagyon sokszor hiányzott belőlünk az idén.”

„Amikor kissé megijedtünk, és eltávolodtunk a céljainktól, meg kellett értenünk, hogy extra erőfeszítéseket kell tennünk azért, hogy sikeresek lehessünk. Végül elértük ezeket a célokat, és ha a következő szezont is együtt kezdjük, erős alapokról indulunk. Én sosem féltem, de időbe telt, mire megterveztem az edzések menetét. A srácoknak is meg kellett értenie, hogy mit szeretnék látni, és bár nem volt egyszerű dolgom ennyi győztessel, mindenki nagyon segítőkész volt.”

„Fejlődtem. Nehéz, de a fejlődésem szempontjából nagyon hasznos szezon volt.”

football-italia

Talán ez is érdekelhet

Hagyj egy kommentet