Higuain: Kötelességem gólt szerezni

A játékos tavaly nyáron érkezett a Juventushoz, s az első szezonja igen termékenyre sikeredett, annak ellenére, hogy a Bajnokok Ligájában nem volt épp gólerős. Első idényében minden sorozatot figyelembe véve 32 találatot jegyzett.

“A fejemben mindig a gólszerzés képe szerepel.” – kezdte nyilatkozatát Higuain a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.

“Ez egy kiindulási alap. Hogy megszállottság-e? Nem, nem az. Ez olyan, mint egy kötelezettség. Ez egy hagyomány, ha csatár vagy, akkor gólokat kell szerezned.”

“Ezért futballozom. Olyanok, akik nem érzik az ezzel járó nyomást, az nem is szereti ezt a sportot.”

“A labdarúgásban állandó a nyomás, napról napra jelen van, s neked meg kell ezzel küzdened.”

“Számomra a labdarúgás a legváltozatosabb sport a világon. Lejátszhatsz egymást követő hét mérkőzést úgy, hogy mindegyiken betalálsz, aztán két meccsen nem rúgsz gólt, és már arról beszélnek, hogy rosszul játszol és mélyponton vagy.”

“De ez történik azokkal az emberekkel, akik jók abban, amit csinálnak. Mindenki hozzászokott már ahhoz, hogy sok gólt szerzek, de ha nem találok be két mérkőzésen, akkor meglepődnek.”

“Ez valahogy egy nagyon szép és egyben aranyos jelenség, s mint ahogy mondtam számomra a labdarúgás a legváltozatosabb sport a világon, és még mindig szórakoztat.”

“Az ezzel kapcsolatos filozófiám az az, hogy mindig légy boldog azzal, amit csinálsz. Amikor azt mondják, hogy te vagy a legjobb a világon, akkor is ugyanúgy kell dolgoznod, mint amikor egy vagy a sok közül.”

“Vigyázz azokra, akik segíteni akarnak neked, a csapattársakra, a személyzetre. Ha az édesapám, a menedzserem, vagy a klub elnöke mond nekem valamit, akkor arra odafigyelek.”

“Azonban olyanokra nem is figyelek, akik nem ismernek engem és a mondanivalójával sem segít az ügyben, hogy jobb legyek.”

“Alázatosnak kell lenned ahhoz, hogy fejlődni tudj. Gianluigi Buffon azt mondja, hogy már majdnem negyven éves, de még a mai napig képes fejlődni. Képzeljük el ezt a hozzáállást.”

“Úgy érzem még én is képes vagyok a fejlődésre. Fiatal vagyok, s nagyon remélem, hogy még sok év vár rám a labdarúgásban.”

“Ha itt, a Juventusban játszol, csak a győzelem az elfogadható. Ez a mentalitás. Ez az amit már akkor beléd nevelnek, amikor először lépsz be az ajtón. Tavaly nagyon közel voltunk ahhoz, hogy mindent megnyerjünk, idén azonban újra megpróbáljuk.” 

Total
0
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Related Posts