Hinni a végsőkig

írta: Ádám Németh
0 komment 327 👁

Pirlo szerint a sűrű menetrend és a sérülések rengeteg energiát vettek igénybe, a csapat azonban továbbra is küzdeni fog a bajnoki címért.


A fiatal szakember szombaton, a Verona ellen is nehéz mérkőzést vár.

„Fizikailag megterhelő összecsapásra számítok. Ivan Juric jó futballt játszat a csapatával, a taktikája pedig egy az egy elleni szituációkra épül. Óvatosnak kell lennünk.” – méltatta Pirlo az ellenfelet a sajtótájékoztatón.

„Jól megy nekik, és az első meccshez képest a keretük is megerősödött. Nem szabad, hogy a stílusuk meglepjen minket, ugyanis az Atalanta is hasonló felfogásban játszik. Koncentrálnunk kell, ki kell használni az üres területeket, és képesnek kell lennünk gyors váltásokra.”

A mester megerősítette, hogy a sérültek közül senki nem tér vissza szombaton, ez pedig lehetőséget adhat Radu Dragusinnak arra, hogy kezdőként bizonyítson.

„Sajnos senki nem épült fel, így könnyen lehet, hogy Dragusin kezd majd. Ami jó hír, hogy Rabiot letöltötte az eltiltását, így több lehetőségem lesz rotálni a középpályán. Rajta kívül ott van Bentancur, Ramsey, McKennie, valamint több fiatal is.”

Pirlótól azt is megkérdezték, miért változtatott a filozófiáján az elmúlt hetekben.

„A felfogást a meccsek jellege, mennyisége és a rendelkezésre álló játékosok száma befolyásolja. Mindig ugyanazoknak kellett játszani, így számítanunk kellett arra, hogy elfáradnak. Ezen kívül az ellenféltől is sok minden függ.” – reagálta a felvetésre a korábbi középpályás.

Ezután a támadók helyzete került terítékre.

„Kulusevski szépen fejlődik. Nem az általa megszokott szerepkörben játszott, de remekül alkalmazkodott a szituációhoz.” – méltatta a vezetőedző a fiatal svédet.

„A többiekről nem tudok újat mondani. Moratának vasárnapig mindenképpen pihennie kell, Dybala esetében pedig dolgozunk azon, hogy minél hamarabb visszatérhessen. Műteni szerencsére biztosan nem kell.”

Dragusin mellett Bernardeschi is a kezdőcsapat tagja lehet.

„Megvan az esélye a játékra. Ő azon kevesek egyike, aki mindig bevethető.”

A Napoli európai kupaporondtól való búcsújával eldőlt, hogy az elmaradt Juventus-Napoli találkozót március 17-én rendezik meg, amely tovább sűríti az amúgy sem túl kedvező versenynaptárt.

„Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű idényünk, de törekszünk arra, hogy a tőlünk telhető legtöbbet nyújtsuk ellenük is. Minden hadra fogható játékosra szükség lesz.”

Pirlo viccesen megjegyezte, hogy akár be is állna játszani, hogy néhány játékost mentesítsen a terhek alól.

„Jól érzem magam, de nem tudok játszani. Szívesen megtenném, de ez nem lehetséges. A kevés rendelkezésre álló játékosomhoz kell igazodnom, de ez már jó ideje így megy. Az a fontos, hogy ők a lehető legjobb formában legyenek.”

A fiatal szakvezető reményei szerint újra topformában láthatja a csapatát.

„Csak tegnap volt hagyományos edzésünk. Az azt megelőző napok a regenerálódás jegyében teltek. Ilyen menetrend mellett szükség van extra napokra a feltöltődéshez, ez pedig meg is volt. A tegnapi edzésmunkával is elégedett vagyok.”

Az Öreg Hölgy a múlt héten 2-1-re kikapott a Portótól a Bajnokok Ligájában, a fiatal tréner szerint viszont ezt a sorozatot nem lehet egy kalap alá venni a bajnoksággal.

„A BL-ben még a labda is kétszer olyan gyorsan jár, mint a Serie A-ban, a klubok pedig teljesen más játékra kényszerülnek. Ezt évek óta tudjuk, és most láttuk is. Ebben a sorozatban jobban kell tudni alkalmazkodni, mi pedig dolgozunk azon, hogy ez sikerüljön.”

A sajtókonferencián Chiesa is említésre került, akire Pirlo szerint mindkét oldalon lehet számítani, de szerinte a jobbszélen otthonosabban mozog.

„Federico mindkét szélen jól teljesít, de a megszokás miatt talán a jobb szélen erősebb. Persze az ő játéka is nagyban függ az ellenféltől.”

A szakember végezetül azt is elárulta, hogy még nem tett le a zsinórban tizedik Scudettóról.

„Még mindig beszélünk róla, ugyanis továbbra is ez a fő célunk. Hinnünk kell abban, hogy sikerülni fog, mert elérhető közelségben van. Mi vagyunk a Juventus, és a végsőkig hinnünk kell magunkban.”

football-italia

Talán ez is érdekelhet

Hagyj egy kommentet