A gaboni középpályás 5 éves szerződést írt alá a Premier League csapatával, a Southamptonnal, ahol az olasz nemzetiségű Manolo Gabbiadini csapattársa lesz.

Az angol egyesület három részletben fogja kifizetni a 17 millió € + 3 millió € bónuszt.

“Nagyon boldog vagyok, hogy aláírtam a Southamptonhoz csapatához. Úgy gondolom, hogy ez a projekt volt a legvonzóbb számomra, és a családom is ezt az opciót támogatta a legjobban, nagyon örülök, hogy itt lehetek.” – nyilatkozta a gaboni játékos a southamptonfc.com-nak

Lemina 2015 nyarán érkezett kölcsönbe a Juventus együtteséhez 0,5 millió €-ért, majd a következő nyáron kihaszálva opciós jogát végleg leigazolta a Marseille együttesétől 10 millió €-ért.

A Juventus megerősítette, hogy ez az üzlet 9,4 millió € hasznot hozott a csapat számára.

“Mario egy kiemelkedő tehetség, aki az eddigi pályafutása során számos trófeát nyert már meg, s ezalatt rengeteg tapasztalatot tett szert az európai labdarúgásban.” – nyilatkozta Les Reed.

“Lemina még mindig nagyon fiatal, s a legjobb évei még előtte állnak. Úgy véljük, hogy kiváló igazolás volt, és a jövőben képes lesz kiemelkedő teljesítményt nyújtani csapatunknál.”

“Eltökélt szándékunk, hogy szorgalmasan és meggyőzően végezzük a munkánkat az átigazolási piacon. Ő egy olyan játékos, aki kevesebb, mint három hónappal ezelőtt megnyerte az Olasz Bajnokságot és az Olasz Kupát, a Bajnokok Ligájában pedig döntőt játszott.”

“Mario kiegészíti majd a középpályánk rendkívül erős csoportját, és izgatottan várjuk, hogy elkezdhesse a munkát az új csapatánál.”

 

www.football-italia.net