„Hozzászoktam a kritikákhoz”

írta: Ádám Németh
0 komment 8 👁

Andrea Pirlo a Dinamo Kijev elleni mérkőzés előtt elmondta, az évek során hozzászokott a kritikákhoz.


A nyáron Maurizio Sarrit váltó fiatal szakvezető a közelmúltban gyakran került kritikák kereszttüzébe, mivel a Juventus egyelőre adós a meggyőző teljesítménnyel.

„Szeretem a kritikákat, mert csak azt jelentik, hogy valakit idegesít, amit csinálok, és az évek során volt alkalmam hozzájuk szokni.” – mondta Pirlo a Sky Sports Italiának

„Ez a mérkőzés fontos lesz a fejlődésünk szempontjából. Jó meccset kell játszanunk, és előre kell lépnünk. Szükségünk van a stabilitásra, amely egyelőre hiányzik.”

A mester arról számolt be, hogy Giorgio Chiellini újabb sérülést szenvedett, valamint megerősítette, hogy Danilo és Juan Cuadrado is pihenni fog.

„Chiellininek most a másik combjával van probléma, de ettől függetlenül rotálni fogunk, Cuadrado és Danilo sem fog játszani. Dybala a kispadon kezd, mivel Morata el van tiltva a hétvégi derbiről.”

Dejan Kulusevski játékával kapcsolatban viszont nem hangzottak el konkrétumok.

„A játéka a többiek állapotától függ. Egy fontos játékosról van szó, akinek fejlődnie kell. Még sok mérkőzésen fog játszani, és meg kell tanulnia kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani.”

A francia Stéphanie Frappart személyében először dirigálhat női játékvezető a Bajnokok Ligájában, Pirlo pedig örül, hiszen szerinte nincs különbség férfi és női bírók között.

„Egy kiváló játékvezetőt kaptunk a mérkőzésre, örülünk, hogy megtapasztalhatjuk a munkásságát. Úgy gondolom, nincs különbség férfi és női bírók között.”

football-italia    

Talán ez is érdekelhet

Hagyj egy kommentet