Mint tapasztaltátok a JCH nem csak egy szurkolói klub, hanem egy hatalmas család, kicsikkel és nagyokkal együtt.

A J-NAPPAL kapcsolatban két irányvonal fogalmazódott meg bennünk, melynek eldöntésében a segítségeteket szeretnénk kérni.

A J-NAPRA mindenkit szeretettel várunk és mindenki véleménye fontos a számunkra. Viszont kérjük csak az szavazzon, akinek szándékában is áll részt venni a rendezvényen.

Aki szavaz, azt arra kérjük kommentben tüntesse fel, hogy hány fővel szeretne részt venni a rendezvényen. Teljesen függetlenül attól, hogy mi mellett teszi le a voksát. (Példa: Kovács Béla + 1 fő)

Szavazni vasárnap éjfélig van lehetőség, a Facebook közösségi portálon: [LINK]

A rendezvény mindenképpen idén októberben lenne! 

  1. A – PROGRAM: A „klasszikus”.

Tervezett létszám: 80-100 fő.

Minden Juventus szurkolói találkozó alapját eddig a közös, egymás elleni foci adta. 6-8 csapatot tervezünk Budapesten, akik 3-4 órán keresztül rúgnák a bőrt – mindenki játszana mindenki ellen. Díjazásra kerülne a legjobb csapat, legjobb játékos, a gólkirály, és egy különdíjas is. A foci végeztével átvonulnánk egy klubba, ahol a JCH vezetői tartanának egy fél órás előadást az utóbbi 10 évről, és a jövőbeli tervekről, majd egy meglepetés vendég kezébe kerülne a mikrofon. A program dinamikusan bővíthető egy közös vacsorával. Ezt követően a helységben egy zártkörű program venné kezdetét, majd egészen hajnalig ünnepelnénk szeretett csapatunkat!

Az ár tartalmazza:

  • A részvételi díjat az egész napra.
  • Pályahasználati díjat
  • A kupák díját
  • Egyedi Juventus Club Hungary 10 éves jubileumi pólót
  • Juventus Club Hungary óriás ünnepi tortát
  • Egyéb meglepetéseket

A részvételi díj: 5 000 – 10 000 FT/fő

  1. B – PROGRAM: Valami új.

Tervezett létszám: maximum 80 fő.

 A Juventus Club Hungary történetében először nem egy szórakozóhelyen, hanem egy hotelben, zárt körben ünnepelnénk klubok alapításának 10. évfordulóját a Mátra szívében.

Az ár tartalmazza:

  • Egy éjszaka szállás félpanzióval
  1. nap svédasztalos vacsora: 2 féle leves, 3-4 féle főétel körettel, desszertek
  2. nap svédasztalos reggeli: bőséges hideg – meleg ételkínálattal

A szobák mindegyike saját fürdőszobával, hűtővel, LCD TV-vel, telefonnal rendelkezik. A hotel egész területén ingyenes wifi biztosított.

  • Idegenforgalmi adót
  • Korlátlan wellness használat: élménymedence, jakuzzi, gőzkabin, szauna (infra, bio, finn)
  • „Drámaszakkör” 20:00-tól – 02:00-ig, DJ-vel
  • 4 órás korlátlan italfogyasztás mely a következőket tartalmazza:
  • Coca cola szénsavas üdítők (4 féle)
    • – Szénsavas és szénsavmentes ásványvizek
    • – Rostos üdítők (3 féle)
    • – Alkoholos és alkoholmentes sörök (2 féle)
    • – Mátrai fehér és vörösborok (3 féle)
  • 3 órás játékterem használat, szervezett programmal: csocsó, biliárd, darts
  • Egyedi Juventus Club Hungary 10 éves jubileumi póló
  • Juventus Club Hungary óriás ünnepi torta
  • Egyéb meglepetés

A részvételi díj: 20 000 – 25 000 FT/fő – részletfizetés lehetséges, az első részlet 5000 FT – áprilisig.

Program: megérkezés szombat 12:00-13:00 között, távozás vasárnap 11:00-12:00. Részletes programterv később.

Lehetőség van pénteki érkezésre is! Erről információ szintén később.

Szállás, étkezés 4 éves korig ingyenes, 4-12 év között a listaár 70%-a fizetendő.