A Juventus második csapata a 2018/19-es idényt már a Serie C-ben kezdheti meg.

“Sem a Prato, sem a Como nem kezdheti meg a 2018/19-es szezont a Serie C-ben.” – olvasható a szövetség nyilatkozatában.

“A FIGC biztosa, Roberto Fabbricini megvizsgálta a két klub által benyújtott pályázatot, és az elvégzett ellenőrzések fényében a klubok nem tudták teljesíteni az előírt követelményeket, ezért elutasításra kerültek.”

“A Cavese, az Imolese és a Juventus B csapata által benyújtott pályázatok elfogadásra kerültek.”

Ebből adódóan a Juventus az első olyan klub Olaszországban, amelyiknek B csapata a Serie C-ben játszhat.