Már csak egyet kell aludni és újból az európai porondon mérkőzik meg a Juventus, amely ezúttal a Tottenham csapatát fogadja a Bajnokok-ligája nyolcaddöntőjében.

A két csapat korábban még sosem játszott egymással tétmérkőzést, felkészülési mérkőzésen azonban éppen tavaly augusztusban találkoztak a felek a Wembley-ben – ennek az eredményéből aligha lehetne bármire is következtetni.

  1. A Tottenham a bajnokságban

A londoni gárda jelenleg a 4. helyen áll a Premier League tabelláján és egy kifejezetten nehéz sorozatot tudhat maga mögött, ugyanis egymás után találkozott a Manchester Uniteddel (h), a Liverpoollal (i), majd most hétvégén a londoni rangadón az Arsenallal (h). A Tottenhamnek jelenleg 52 pontja van, mögötte az Antonio Conte által vezetett Chelsea 50 pontos, de ők csak ma este játszanak, így az esetleges győzelemükkel az 5 helyre csúszna vissza Mauricio Pochettino csapata.

  1. BL-tapasztalat

A Tottenham a tapasztalatlanabb csapatok közé tartozik a Bajnokok Ligájában, ez még csak a második alkalom, hogy eljutottak a nyolcaddöntőig. Ez azonban senkit sem szabad, hogy megtévesszen, idén ugyanis ők zárták a legtöbb ponttal a csoportkört (16 pont – 5 győzelem 1 döntetlen mellett) és a tavalyi győztes Real Madridot is maguk mögé utasították.

  1. Kane rekordjai
LONDON, ENGLAND – AUGUST 05: Giorgio Chiellini during the Tottenham Hotspur v Juventus Pre-Season Friendly match at Wembley Stadium on August 5, 2017 in London, England. (Photo by Daniele Badolato – Juventus FC/Getty Images)

Harry Kane nemrég újabb statisztikával írta be magát a Tottenham történelmébe, az Everton elleni duplája által ugyanis ő lett az első játékos, aki a klub színeiben elérte a 100 gólt a Premier Leauge-ben. Az angol csatár a tavalyi szezon utolsó 2 mérkőzését összesen 7 góllal zárta, ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az így elért összesen 29 góljával ő lett az angol bajnokság aranycipőse. Sorban második alkalommal sikerült ezt neki elérnie, ő volt az 5. játékos, akinek ez összejött.

  1. A Juve hazai veretlensége
TURIN, ITALY – OCTOBER 18: during the UEFA Champions League group D match between Juventus and Sporting CP at Juventus Stadium on October 18, 2017 in Turin, Italy. (Photo by Valerio Pennicino – Juventus FC/Juventus FC via Getty Images)

Ki ne tudná, hogy a Juventus egészen elképesztő veretlenségi sorozatot hozott össze a Bajnokok Ligájában, a 2013 áprilisa óta lejátszott 26 mérkőzésen nem talált ugyanis legyőzőre – ezalatt 16 győzelem mellett 10 döntetlent ért el a csapat. A Juventus idei csoportkörös mérlege: 2-0 az Olympacos ellen, 2-1 a Sporting ellen és egy 0-0-s döntetlen a Barcelonával szemben.

  1. Játékosok, akiknek nem lesz ismeretlen az ellenfél

Nem meglepő mód Fernando Llorente nevével érdemes kezdeni a sort, aki 2013 és 2015 között a Juventust erősítette. A baszk csatár 92 mérkőzésen 27 gólt szerzett a Bianconeri színeiben, két Scudettot és egy Olasz Kupát nyert a csapattal. Llorente a 2015/16-os BL-sorozatban a Sevilla színeiben már betalált korábbi csapata ellen a csoportkör utolsó mérkőzésén.

Wojciech Szczesny 132 bajnoki mérkőzésen állt az Arsenal kapujában 2010 és 2015 között, ezalatt 8 alkalommal találkozott a Spursszel (4 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség).

A másik oldalon Erik Lamelát lehet kiemelni, aki 62 mérkőzésen 19 gólt szerzett a Roma színeiben a Serie A-ban, a Juve ellen azonban negatív a mérlege (1-1-2). Egy 2012-es kupameccsen ki is állították, akkor a Juve nyert 3-0-ra. Neki a jelenlegi csapatból Gonzalo Higuain lehet ismerős, aki szintén a River Plate játékosa volt 2005 és 2006 között.

Szintén talál ismerőst a pályán Miralem Pjanic, aki 2008 és 2011 között együtt játszott a Lyonban Hugo Llorisszal, a Tottenham kapusával. Emellett két francia, a jelenleg sérült Blaise Matuidi és Serge Aurier is jól ismeri egymást, ők 2014 és 2017 között erősítették együtt a PSG-t.