Juventushoz méltó teljesítmény

írta: Ádám Németh
0 komment 4 👁

Andrea Pirlo a csapathoz méltó teljesítményt látott a játékosaitól a Dinamo Kijev elleni 3-0 alkalmával, és úgy gondolja, felkészültek a Barcelonára.


A Bianconeri már az előző körben bebiztosította a helyét a legjobb tizenhat között, azonban ettől nem kényelmesedtek el, és Chiesa, Ronaldo valamint Morata góljaival könnyed győzelmet arattak az ukrán ezüstérmes ellen.

„Sosem láttam olyan csapatot, amely kilencven percig dominált volna egy mérkőzést, különösen a Bajnokok Ligájában nem, ezért a védekezés is kiemelt fontosságú.” – mondta a mester a Sky Sports Italiának.

„Elégedett vagyok a teljesítményünkkel, pszichésen is jól álltunk a mérkőzéshez. Akkor is a győzelemre kell törekednünk, ha már továbbjutottunk, és most ennek megfelelő teljesítményt nyújtottunk. Szükségünk volt erre a sikerre.”

Pirlo keddi szavai, melyek szerint a kritika csak azt jelenti, hogy néhány embert idegesít, kisebb vihart kavartak.

„Tudom, hogy fiatal vagyok, és fejlődnöm kell, szóval próbálom csak a munkámmal foglalkozni. Így értettem, amit mondtam.”

Álvaro Morata ezen a mérkőzésen is góllal járult hozzá a sikerhez.

„Morata nagyon fiatalon érkezett Torinóba, de a madridi és londoni évek tapasztalataival emberként és játékosként is érettebben tért vissza. Boldog, és nem érez nyomást magán, ez pedig mindenkiből segít a legtöbbet kihozni. Minden áron meg akartuk szerezni őt, és nagyon örülünk, hogy itt van.”

Szintén jó mérkőzése volt Chiesának, aki saját gólja mellett a másik kettő előkészítésében is részt vett.

„Örülök Federicónak, mert már hosszú ideje gólt akart szerezni. Azt mondtam neki, hogy nem kell mindig az én jelzésemre várni egy akciónál, hanem neki kell lezárnia azt. Szüksége volt erre a találatra.”

A Juventus a szerdai győzelmével életben tartotta minimális esélyét a csoportelsőségre. Pirlo fiainak ehhez három góllal kellene megverniük a Barcelonát.

„Játékosként ezekre a meccsekre volt a legkönnyebb felkészülni, remélem, ez edzőként sem lesz másképp. Az ilyen találkozók fejben dőlnek el, a motiváció pedig magától jön, és mi készen állunk. De ez előtt még vár ránk a Torino elleni derbi a hétvégén.”

football-italia

Talán ez is érdekelhet

Hagyj egy kommentet