Kötelező nyomásgyakorlás

írta: Ádám Németh
0 komment 236 👁

Pirlo szerint a csapatnak kötelessége nyomást helyezni az Interre, és általános fejlődést szeretne látni.


A Juventus vasárnap délután háromkor fogadja a Benevento gárdáját.

„Fontos mérkőzés lesz, amely után azonnal a válogatott meccsek következnek, így könnyen lehet, hogy sokaknak már ezek is járnak majd a fejében.” – kezdte a tréner a sajtókonferenciát.

„Azonban itt is fontos, hogy sikert arassunk, ehhez pedig egy jó formában lévő csapatot kell legyőznünk. Jól ismerem az edzőjüket, és biztos vagyok benne, hogy jó eredményt akarnak elérni ellenünk.”

A Benevento edzője nem más, mint Filippo Inzaghi, akinek Pirlo a Milanban és a válogatottban is csapattársa volt, és számos szép sikert értek el együtt.

„Mostanában nem beszéltem Pippóval, de folyamatosan figyelemmel követem a munkásságát. Szép eredmény volt tőle a Serie B-ben szerzett bajnoki cím, és egyre azt bizonyítja, hogy remek edző.”

A Bianconeri Dybala, Ramsey, Demiral, Alex Sandro és az eltiltott Cuadrado nélkül várhatja az összecsapást, Bentancur viszont felépült a koronavírusból.

„Buffon jobban van, már edzett, majd meglátjuk, hogy játszik-e holnap. Nagyon várjuk Dybalát is, akinek egy hete biztosan lesz arra, hogy felkészüljön a visszatérésre. Morata remekül érzi magát, és kezdeni fog, ahogy Kulusevski is.”

„Elégedett voltam a Cagliari elleni taktikával, sokkal könnyebb a dolgunk, ha mindenki kiveszi a részét a támadásból és a védekezésből is. Most általános fejlődést szeretnék tapasztalni. Több időnk van arra, hogy bizonyos játékelemeken javítsunk. A szervezettségre kell összpontosítanunk, mert a keretünk alkalmas arra, hogy előrelépjünk a játékminőség terén.”

A listavezető Inter nem lép pályára hétvégén, ugyanis a Sassuolo elleni bajnokijukat koronavírusos megbetegedések miatt elhalasztották.

„Kötelező nyomást helyeznünk az Interre, mert megvan az esélyünk arra, hogy közelebb férkőzzünk hozzájuk. Minden csak rajtunk múlik. Információkat kértünk a helyzetről, és elfogadtuk azt. Ebben az esetben más intézkedések történtek, mint korábban.”

„A milánóiak jó periódusban vannak, ráadásul a játékosaik helyben maradnak ahelyett, hogy a válogatottba mennének. Ilyen szempontból még szerencsésnek is mondhatjuk őket.”

A szakvezetőt végül a Ronaldo jövőjéről szóló folyamatos pletykákról kérdezték.

„Cristiano szerződéséből még egy év hátravan, és örülünk neki, hogy még számíthatunk rá. Technikai és taktikai szempontból még nem foglalkoztunk a jövővel.”

football-italia

Talán ez is érdekelhet

Hagyj egy kommentet