Hétfő reggeli jelentések szerint a Juventus közel áll Keita leigazolásához, azonban a római klub első embere ismét elmondta: a szélső csak akkor távozik, ha a klub úgy akarja.

A Sasok elnöke a Szuperkupa-győzelem után nyilatkozott a sajtónak: „Az edző meghozta a döntéseit az alapján, amit a játékosok mutattak a hét folyamán. Ha van egy olyan játékosod [Keitáról beszélt – a szerk], aki eltökéltséggel edz, majd egy nappal a meccs előtt bejelenti, hogy „Mester, nincs kedvem játszani”, nem hiszem, hogy bárki is pályára küldené. Soha nem fogok beleszólni az edző döntéseibe. Nem tárgyaltunk a Juvéval, nem adtuk el őt, több ajánlatot kaptunk érte Olaszországból és külföldről, de a játékos visszautasította őket. Már elmondtuk: bármelyik csapatnak eladunk bárkit, ha olyan ajánlat érkezik, amely elfogadhatónak tartunk.”

A Sport Mediaset szerint azonban a felek a hét folyamán tárgyalóasztalhoz ülnek, egészen pontosan „a következő 48 órában”. A Lazio a hírek szerint Keita Balde Diao és Stefan de Vrij játékjogáért 50 millió eurót kér: 30-at a szélsőért, 20-at a védőért.