A barátaid se maradjanak le róla

Marcello Lippi fejtette ki a véleményét a tegnapi Juventus-Inter mérkőzésről.

,,Az Inter az első félidőben jól teljesített, viszont a második félidőben a Juventus átvette az irányítást. Jelenleg a erősebb a kerete a Juventusnak mint az Internek, minőségibb csere játékosai vannak.”

,, A Juventus mindig erős csapat volt, sok nagyszerű játékos megfordult a keretben mind bajnok mentalitással. Megértem a rajongók csalódottságát, hogy nem mehettek be a stadionba. De ez volt a helyes döntés, hogy zárt kapuk mögött rendezték meg a találkozót.”

,,A kormánynak fel kell készülnie az elkövetkező időszakra. Törvényeket kell alkossanak a kialakult helyzet miatt. Komolyan oda kell figyelni amit az orvosok javasolnak.”

,,Ha le állítanák az egész bajnokságot az lenne a legjobb mivel nem látom annak értelmét, hogy a zárt kapus mérkőzéseket rendezenek! Mivel azokra a mérkőzésekre ugyan úgy fel kell készülni. Edzeni az idegenbeli találkozókra elutazni. És még ha zárt kapus mérkőzések vannak akkor is fent áll a veszély mivel így is 40-50 ember van össze zárva.”

,,Reméljük megoldódik ez a probléma és bízzunk benne, hogy megrendezésre kerül a nyári európa bajnokság is.”

www.football-italia.net