Marchisio: Remélem ez a Juve éve lesz!

Claudio Marchisio a téli szünet végén, a Sky Sport Italia riporterének fejtette ki véleményét korábbi csapata győzelmi esélyeiről, valamint az elmúlt időszak rasszista megnyilvánulásairól.

“A Szuperkupa egy egymeccses összecsapás és ez nagy különbséget jelent.” – kezdte a nyilatkozatot a jelenleg a Zenitnél szereplő középpályás.

“Ezt korábban már megtapasztalhattuk, amikor elvesztettük a kupadöntőt olyan csapatok ellenében, amelyek esélytelenebbként indultak ellenünk, végül azonban éltek a lehetőséggel, mi pedig két trófeát is elbuktunk ily módon.
A motiváció nagyon fontos az egymeccses párharcok során, a koncentráció pedig méginkább, ugyanis mindent bele kell adni 90 percen keresztül vagy akár azon túl is.

Remélem ez az év a Juve éve lesz a Bajnokok Ligájában, ugyanis egy elképesztő sorozatot koronázna meg, különösen azok számára, akik az első Scudetto óta a csapat tagjai, valamint mindazt a remek munkát, amelyet a klubnál végeznek, a személyzettől a vezetőségig.
Azt gondolom hogy kiérdemelték, de ők is tudják hogy nagyon nehéz lesz, mégha idén még jobb eséllyel is indulnak, mint az elmúlt évek során.” – fejtegette az esélyeket a Kis Herceg.

Mint ismeretes, tavaly decemberben az Inter-Napoli bajnoki összecsapáson rasszista támadások érték a vendégek játékosát, Kalidou Koulibaly-t.

“A rasszizmus komoly probléma és teljesen megértem az Olaszországban játszó külföldi játékosokat, de erősnek kell lennünk és a játékra kell összpontosítanunk, az idiótákat pedig figyelmen kívül kell hagyni.”

A Juventus saját nevelésű játékosa karrierje során 389 mérközésen lépett pályára zebracsíkos mezben és két alkalommal jutott be csapatával a Bajnokok Ligája döntőjébe.

football-italia.net

Total
0
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Related Posts