Claudio Marchisio rövid interjúban ejtett szót a most már végleg maga mögött hagyott sérüléséről, Douglas Costáról és Bonucci meghökkentő távozásáról.

Marchisio térde a 2015/16-os szezon végén sérült meg, ami miatt a tavalyi szezon első felét szinte teljesen kihagyta, de visszatérése után sem tudott olyan teljesítményt nyújtani, mint régen. A következő idényre való felkészülés során azonban már sokkal bátrabban mozog a pályán, a PSG ellen két gólt lőtt és húzóembere volt a tegnap a Romát tizenegyesekkel megverő csapatnak is.

„Mindig is tudtam, hogy legalább egy év lesz nekem a felépülés.”

„A csapat erősödik, több új játékosunk is van, főleg elöl. Douglas Costa épp hogy megérkezett, de már tudja a helyét a pályán: azonnal látszódott, hogy ő egy igazi bajnok.”

„Bonucci? Gyors tárgyalások voltak, mi pedig tiszteletben tartjuk Leo döntését. Ettől függetlenül jó védőink vannak: itt van például Rugani, aki fiatal kora ellenére sokat érett, de még ennél is jobbá kell válnia.”

www.football-italia.net