Marotta: Jól döntött a PL

írta: Pite
4 hozzászólás 0 👁

Giuseppe Marotta üdvözölte a bejelentést, mely szerint a jövő nyártól Angliában rövidebb lesz az átigazolási időszak, véleménye szerint az olaszoknak is követniük kellene ezt a példát.

A ma délutáni bejelentés szerint az angol klubok megszavazták azt a javaslatot, mely szerint az átigazolási időszak a bajnokság rajtja előtti csütörtökig tart csak, szemben az eddigi augusztus 31-gyel. Ez a jövő nyáron augusztus 9-et jelent majd, eddig vehetnek játékost az angol klubok, eladni ezt követően is eladhatnak.

A Juventus általános igazgatója, aki egyben a Sportigazgatók Szövetségének is az elnöke, már régóta hangoztatta ennek a fontosságát, így érthető módon örömmel fogadta a hírt.

„Nagy örömmel tölt el ez a döntés” – reagált Marotta a Sky kérdésére.

„Ez a jó választás. Egy ilyen hosszú átigazolási időszak csak zavart kelt, egy jól irányított klub így jobban tud tervezni. Korlátozni kell az átigazolási piac időtartamát, egyszerűen nem lehetnek játékosmozgások azután, hogy már elkezdődött a bajnokság.”

„Most a Lega Serie A-nak ezt fel kell vetnie a szövetség felé, és fontos, hogy minden klub hasonló állásponton legyen. A szövetségnek kell döntenie, de minden nagy bajnokságnak szinkronban kellene lennie.”

Talán ez is érdekelhet

4 hozzászólás

Simon Attila 2017. szeptember 07 - 16:26

Marotta Marotta..neked az a 2 hónap is sokszor kevés és a végén kapkodsz jobbra balra..mi lenne veled ha még azt is megrövidítenék???

Zoli Tolnai 2017. szeptember 07 - 18:25

Támogatom!! Semmi értelme ennek hogy már 2-3 hete megy a bajnokság de még igazolgatnak a csapatok,így van,bajnokság kezdete elött Mercato stop!!!

Patrik Sütöri 2017. szeptember 07 - 18:43

Jah, most is milyen jó lett volna egy Matuidi vagy Höwedes nélkül nekifutni egy olyan szezonnak ahol BL-t akarunk …. ✔️

Simon Balázs 2017. szeptember 07 - 20:19

Akkor kénytelen lenne még tökösebben dolgozni! 🙂

Hagyj egy kommentet