A Genoa olasz válogatott kapusa, Mattia Perin megegyezett a Juventusszal, így ennek értelmében idén nyáron átteszi székhelyét Torinóba.

Gianluigi Buffon várható visszavonulása után a Bianconerinek szüksége van kapusra Wojciech Szczesny mellett, és már korábban is írtak róla, hogy erre Perin az egyik legnagyobb esélyes.

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint Perin zöld utat adott az átigazolásnak, aminek értelmében 2018 nyarától az Allianz Stadionban fog védeni, évi 2,5 millió euró fizetést zsebre téve 5 éven keresztül.

Az olasz újság szerint a játékos ügynöke, Alessandro Lucci (aki Leonardo Bonucci ügynöke is) nagyon gyorsan egyezségre jutott az olasz bajnok vezetőivel. Ugyanakkor az Öreg Hölgy vezetőségének még ki kell alkudnia egy olyan árat a Genoával, ami mindkét félnek megfelel, ugyanis a két klub ára között van különbség. A Juventus maximum 12 millió eurót hajlandó kapusra költeni, miközben a Genoa 20-25 millió eurót szeretne a játékosért. Valószínűleg játékosok bevonásával tudja majd ezt az árat csökkenteni a Bianconeri.

Perint egyébiránt a Roma és a Napoli is szeretné leigazolni.

www.calciomercato.com ; www.football-italia.net