A barátaid se maradjanak le róla

A portugál öt meccset hagyott ki pozitív vírustesztje miatt, visszatérése alkalmával azonban kétszer is a kapuba talált.


Andrea Pirlo elmondta, alig várta, hogy CR visszatérjen, és segíthessen a csapatnak. Ez meg is történt, hiszen csereként beállva kétszer is bevette Ivan Provedel kapuját, nagyban hozzájárulva ezzel a győzelemhez.

Ronaldo szeptember óta nem lépett pályára a Serie A-ban, ugyanis a válogatott szünetben pozitív lett a koronavírus-tesztje. A 35 éves játékost Pirlo csak a cserék közé nevezte az újonc ellen, és a második félidőben állt be Paulo Dybala helyére, beállása után pedig mindössze három percre volt szüksége a gólszerzéshez. Találatával ismét vezetéshez juttatta a Bianconerit, majd a 76. percben egy büntetőt is értékesített, beállítva a 4-1-es végeredményt.

A mester elégedett volt a csapat teljesítményével, a győzelem pedig azt jelenti, hogy a Juventus a második helyről várhatja a folytatást.

„Változtattunk a rendszeren, úgy gondoltuk, Arthur szabadabban tud játszani, ha hátrébb kerül. Ronaldo fejlődik, és számítunk rá.” – mondta Pirlo a Sky Sportsnak.

„Ő és Dybala is fejlődnek, meglátjuk, ki hogy fogja érezni magát az elkövetkező napokban. A védekezési fázisban négy hátvéddel játszunk, ehhez a szisztémához meg is voltak a megfelelő embereink. Amikor mindenki visszatér, meglátjuk, hogy fogunk tudni játszani, de ez a rendszer marad. Fejlődünk, többen most épültek fel, és van időnk az ötleteinken dolgozni. Lassan mérkőzéseken is ki fogjuk tudni alakítani az edzéseken gyakorolt szituációkat. A sávok közti játékosok helyzetét kell megoldani, ha ez sikerül, már csak azon kell gondolkodnunk, hogy hogyan fogunk támadni. A defenzív játékon igyekszem egyszerűsíteni két szorosabb sáv kialakításával. Agresszívabbnak kell lennünk a labdavesztéseknél, mert kevésbé fárasztó még öt métert megtenni előre, mint hetvenet futni hátra.”

„Jó meccset játszottunk, mindenkin látszott a győzni akarás, Ronaldo pedig segített is megnyerni a találkozót.” – tette még hozzá a szakember

Pirlo fiai nem pihenhetnek sokat, szerdán ugyanis ismét a Bajnokok Ligájában lesz jelenésük, méghozzá a Ferencváros ellen. Az Öreg Hölgynek a Dinamo Kijev legyőzését és a Barcelona elleni vereséget követően három pontja van. A Fradi szintén kikapott a katalánoktól, az ukrán ezüstérmes ellen pedig döntetlent játszott, így a magyar bajnok egy ponttal várhatja a találkozót.

goal.com