Nainggolan a Juventus segédedzőjével való afférjával kezdte interjúját, amely a mérkőzés lefújását követően a játékoskijáróban zajlott: „Kezet akartam rázni Landuccival, mert együtt dolgoztam vele a Cagliarinál, és törődőm azokkal, akik segítettek fejlődni. Ő erre azt mondta, hogy menjek a pokolba. Megértem, hogy indulatos mérkőzés volt, de én csak kezet akartam fogni vele, és ez nem volt kölcsönös.”

Az egykori szárd futballista a következőket mondta magáról a mérkőzésről: „Ez a Juventus, ők egy erős csapat. Nagy nyomás alá akartuk helyezni őket, de néha jobban kellett volna összpontosítanunk. Torinóban egyszerűen nem lehet elszalasztani ennyi lehetőséget, nagyon nehéz így egy pontot is szerezni. Patrik Schick kicsit összetört az öltözőben. Megpróbál mindent megtenni a csapatért, és úgy érezte, hogy belőhette volna azt a kései helyzetet. Nehéz helyzetben van, de a jövőben biztos segíteni fog nekünk a céljaink elérésében.”

[totalpoll id=”24783″]