A barátaid se maradjanak le róla

Leonardo Bonucci nem okolja Paulo Dybalát a Lazio egyenlítőgólja miatt, mert szerinte négyen-öten is hibákat követtek el.


A Juventus kezéből az utolsó másodpercekben csúszott ki a győzelem a Lazio ellen, miután Felipe Caicedo a 95. percben egyenlített.

„93 percig és 45 másodpercig teljesítettünk a Juventushoz méltóan.” – mondta a rutinos hátvéd a Sky Sportnak.

„Keményen és határozottan védekeztünk, a rómaiaknak helyzete sem volt, aztán azért kaptunk gólt, mert nem tudtuk megtartani a labdát. Mindenképpen fejlődnünk kell, hogy elérhessük a céljainkat, ez az, ami lökést kell adjon ahhoz, hogy többet és keményebben dolgozzunk. Vannak olyan helyzetek, amikor lehet kockázatot vállalni, de néha csak ki kellene rúgni a labdát a stadionból.”

Bonucci annak ellenére sem hibáztatja Dybalát, hogy az argentin vesztette el a labdát a véghajrában, a hibáját pedig a hazaiak könyörtelenül kihasználták, és az utolsó pillanatokban kiegyenlítettek.

„Nem a csereemberek hibája volt, Dybala és Bernardeschi is elvégezte a feladatát. Elvesztettük a labdát, és négyen-öten is hibáztunk. Nem volt benne a játékunkban az, hogy gólt kapunk, de ha az ember nem száz százalékig koncentrált, az extra kockázatot jelent. Ez az eset leckeként kell, hogy szolgáljon.”

A Lazio ecuadori csatára éppen Bonuccit forgatta meg a gólja előtt.

„Hogyan is védekezhettem volna ellene? Remekül tud lefordulni az embereiről. A jövőben nem szabad ennyire könnyelműnek kell lennünk. Nyilván én is lehetnék jobb, de nem szabad figyelmen kívül hagyni az ellenfél erényeit sem.”

football-italia