A Schalke sportigazgatója, Christian Heidel megerősítette, hogy Marko Pjaca a mai napon orvosi vizsgálatra érkezik a német együtteshez.

A horvát játékos egy fél éves kölcsönszerződés keretein belül csatlakozna a gelsenkircheni együtteshez. Az átigazolás egyetlen célja, hogy a fiatal szélső minél több játéklehetőséget kapjon, ezáltal pedig visszanyerje sérülés előtti formáját.

“Nem szeretek az átigazolási témákról beszélni, csak miután már aláírtuk a szerződéseket.” – olvasható Heidel nyilatkozata a német klub hivatalos honlapján.

“Most azonban kivételt teszek. Marko Pjaca csütörtökön érkezik meg Benidormba, ahol az átigazolás előtti orvosi vizsgálatokon fog átesni.”

“Mindenben megegyeztünk szóban, sőt mi több, már írásban is megállapodtunk a Juventus vezetőségével és a játékos képviselőjével. Már csak a dokumentumok átadása maradt a végére.”

“Marad-e a következő szezonra? Nem akarok semmit sem kizárni, de ilyesfajta megállapodás nincs a megkötött szerződésben.”