Pjanic: Egyre magabiztosabbak vagyunk

A Juventus fölényes 4-0-ás győzelmet aratott a városi rivális Torino együttese felett. A mérkőzés végkimenetele már a 25. percben megpecsételődött, amikor a vendégek játékosa Daniele Baselli megkapta második sárga lapját Pjanic letarolásáért. Pjanic amellett, hogy kiharcolta a kiállítást, szerzett még egy gólt és kiosztott két gólpasszt is.

“Ez egy nagyszerű teljesítmény volt, amely mind minőségben, mind pedig mennyiségben megmutatkozott. A Torino rendszerint problémát okoz az ellenfeleinek, de ma momentumuk se volt.” – kezdte nyilatkozatát Pjanic a Mediaset Premiumnak.

“Nagyon örülök a csapat teljesítményének, és így kell továbbra is folytatnunk.”

“A szezon elkezdődött, ezért folytatnunk kell ezt a tempót, jó formában vagyunk és a csapat is egyre magabiztosabb, és emellett pedig képesek vagyunk továbbra is gól nélkül lehozni a mérkőzéseket.”

“Nagyon sok minőség van ebben a csapatban, emellett az újonnan érkezők is nagyon jól teljesítenek, így csak javultunk.”

A következő mérkőzés a csapat számára az Olympiacos elleni Bajnokok Ligája mérkőzés lesz. A középpályás már a görögök elleni mérkőzésre koncentrál.

“A csapat hazai pályán válaszolni fog, hisz tovább szeretnénk jutni. Az Olympiacos komoly minőséget képvisel, ezért már a mérkőzés elejétől uralnunk kell a játékot, és nyomás alá kell helyeznünk az ellenfelet, úgy ahogy azt ma is tettük.”

 

Total
0
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Related Posts