A barátaid se maradjanak le róla

A Juventus a mai nap folyamán hivatalosan is bemutatta új vezetőedzőjét, a Chelsea-től érkező Maurzio Sarrit. A nápolyi születésű tréner először állt mikrofonok elé a Juventus trénereként.

A Juventus szurkolók nem fogadták kitörő örömmel Sarri kinevezését, így természetes, hogy a dél-olasz tréner az idáig vezető úttal kezdte a sajtótájékoztatót.

„Világos elképzelésekkel kell hogy rendelkezzél az utazásod alatt. Nápolyi születésű vagyok, a Napolinak szurkoltam és voltak elképzeléseim, hogy hogyan lehetnénk sikeresek Olaszországban, én mindent beleadtam ennek érdekében.”

„Ugyanakkor az ott töltött időszakom utolsó pár hónapjában kicsit vívódtam, egyik oldalról továbbra is imádtam a klubot és a szurkolóit, a másik oldalról, a szakmai oldalról viszont elvágyódtam. Amíg nekem kétségeim voltak, a klub bemutatta Carlo Ancelottit, ez valószínűleg az én hibám volt, hiszen én viaskodtam magamban.”

„Kaptam ajánlatokat és úgy döntöttem, hogy külföldön folytatom a karrierem, nem akartam egyből egy másik olasz klubot irányítani. A Premier League egy jó élmény volt, de a szezon második felében egyre inkább azt éreztem szakmai és személyes okokból is, hogy vissza kéne térjek Olaszországba.”

„A Juventus lehetőséget adott számomra és úgy gondolom, hogy ez a megkoronázása egy olyan karriernek, amelynek 80%-a borzasztóan nehéz volt. Úgy gondolom, hogy a múltban én mindig mindenkit tiszteltem és mindent beleadtam.”

„Sosem láttam még, hogy egy klub ennyire elhatározott legyen az új edzőjét illetően, ez győzött meg engem, amikor megkerestek.”

„Szerintem hosszú út előtt állunk. Beszéltem az elnökünkkel a csapatokról, a rendszerről. Az angol stadionokban járva jön csak rá az ember igazán, hogy milyen rossz állapotban vannak a mi stadionjaink. Kulturális változásra van szükség a stadionokban, Angliában megfordul az ember a kispadon és arra eszmél, hogy csupa gyerekkel van körülvéve. Más a légkör. Ugyanakkor az a véleményem, hogy taktikailag még mindig nekünk van egy kis előnyünk.”

„A játék? Itthon nem igazán sikerül tiszteletet mutatni az angol foci felé, azért mert ott az eredmény kevésbé fontos és emiatt többet kockáztatnak.”

„Izgatott vagyok az előttünk álló Serie A szezon miatt, nagy a mozgolódás a kispadokon. Conte visszatért, Marco Giampaolo lett a Milan edzője, kiváló tehetséget szerzett meg a Roma Paulo Fonesca személyében, a Sassuolonál pedig ott van az általam nagyra becsült Roberto De Zerbi.”

Régóta a Bajnokok Ligája újbóli elhódítása lebegeg a Juventus drukkerek szeme előtt, kérdés, hogy az európai porondon inkább népszerű támadófocit preferáló Sarrival sikerül-e végre újból a magasba emelni ezt a trófeát.

„Azt remélem, hogy reggel felkelek és elkezdem megtanulni, hogyan kell meccseket nyerni. Ha egy klub azt neveli a játékosaiba, hogy a győzelem jár nekik, akkor tévúton járnak és biztos a vereség. Olaszországban minden mérkőzésen a Juventus vállát nyomja az esélyesség súlya, viszont ha a BL-ről beszélünk, akkor a Juventusnak nem az kell, hogy a célja legyen minden mérkőzésen, hogy nyerjen. Tisztába kell lennie mindenkinek azzal, hogy vannak csapatok, akik legalább ilyen erősek. Szerintem a felelősség inkább Olaszországban kell, hogy nyomasszon minket és nem Európában. A BL egy álom és egyben egy cél, amely elérése érdekében mindent meg kell tennünk, de ez sokkal nehezebb ügy.”

Mindenki kíváncsian várja, hogy a Sarri milyen felállásban fogja játszatni a Juventust, marad-e az általa preferált 4-3-3?

„Nem a felállásból szabad kiindulni. Meg kell először érteni, hogy milyen játékosai vannak az embernek, meg kell őket ismerni, beszélni kell velük, és rá kell jönni, hogy ki az a 2-3 játékos, aki köré lehet építeni a csapatot. A csapataimat én 4-3-3-ban, 4-2-3-1-ben és 4-3-2-1-ben is játszattam. A Chelsea-nél látott 4-3-3 más volt, mint a Napolinál, Londonban Hazard képességeihez kellett formálnom a csapatot. Meg kell találni azokat, akik a különbséget jelenthetik és a lehető legjobbat kell kihozni belőlük. A játékrendszer majd ennek a következménye lesz.”

Nem lenne meglepő, ha az egyik ilyen alappillér az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo lenne.

„Kiváló játékosokat edzettem az évek során, de Ronaldoval egy egészen más szintre kerültem, ő a világ legjobbjai közé tartozik. Minden rekordot megdöntött és szeretném, ha tovább állítaná be a rekordokat úgy, hogy én is segíthettem neki. Fabioval délután egyeztetünk arról, hogy megszervezzük a Ronaldoval való találkozást.”

Kérdés, hogy ki lehet még az a játékos, aki köré Sarri szervezné az új Juventust.

„Szerintem támadó szellemű játékosok lehetnek képesek változást eredményezni. Kiváló játékosokra van szükségünk, nekünk pedig úgy kell szervezni a dolgokat, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki belőlük. A támadóharmadban már az egyéni képességek is számítanak, Ronaldoban, Dybalában és Douglas Costában is olyan potenciál van, amelyet nem sikerült tartósan kihasználni. Fogni kell ezeket a tehetséges játékosokat és meglátjuk, hogyan építjük köréjük a csapatot. Ők sokat adhatnak nekünk támadásban és meglátjuk majd, hogy a védekezést hogyan alakítjuk hozzá. A tehetséges játékosok jelentik a különbséget, belőlük kell kiindulni.”

Nem titok, hogy Sarri nagy rajongója Gonzalo Higuainnak, akivel a Napolinál, majd az előző szezonban a Chelsea-nél is együtt dolgozott. Higuain kölcsönben volt a londoniaknál és a dél-olasz tréner kinevezésével nem elképzelhetetlen, hogy 1 év távollétet követően a következő szezont ismét a Juventusszal kezdi meg.

„Nem beszéltem Gonzaloval az EL-döntőt követő ünneplés óta. Ő a Juventus játékosa, szóval lesz lehetőségünk beszélni, ha visszatér a nyaralásából.”

„Gonzalonak olyan a karaktere, hogy bárkivel képes együtt játszani. Mint mondtam, Gonzalon múlik majd a dolog, mert szerintem nem nagyon élvezte a távozása óta eltelt időt és kicsit meg volt rázva a szezon után, ilyen dolgok megesnek. Ha úgy alakulnak a dolgok, képes még 3-4 évet a legmagasabb szinten játszani.”

Bernardeschi számára elképzelhető, hogy a Sarri-éra hozza majd el az áttörést a Juventusnál.

„Mindenki tudja, hogy szeretem a játékát, már a Fiorentina-Napoli óta. Fegyelmezett, jó képességű játékos, de kicsit hiányzik belőle az állandóság, nem képes meccsről meccsre ugyanolyan jól játszani. Szerintem elérkezett ahhoz a ponthoz a karrierjében, hogy tartósan egy poszton kell játszania.”

Sok Juventus drukker nem nézi jó szemmel Maurizio Sarri kinevezését, a tréner ugyanis mindig is az egyik ősellenségnek számító Napoli szurkolója majd trénere volt, többször nyíltan bírálta a Bianconerit, és az internetet is bejárta egy kép, amelyen a Napoli buszáról beint a Juventus szimpatizánsok egy csoportjának.

„Nem tudom, milyen az a Juve stílus, ha majd kérik, hogy alkalmazkodjak hozzá. Tegnap elmentem vacsorázni és nem igazán láttam különbséget.”

„A múltban mondtam olyan dolgokat, amelyeket nem kellett volna, és voltak olyanok is, amelyeket máshogy értelmeztek, mint ahogy én értettem. Hibáztam, amikor bemutattam a juvésoknak, túlzó volt a reakcióm és 10-20 hülye idiótának szólt, nem a Juventus szurkolóknak –  ezt már egyből utána is mondtam. Az ember reagál, ha 40 ezer emberből akár csak 10 leköpi őt. Ezeket az embereket én nem tartom Juventus szurkolónak.”

Természetesen a Napoli drukkerek sem boldogak, hogy Sarri Torinóba tette át a székhelyét, sokan árulónak tartják.

„Én nem tartom magam annak, kaptam pár olyan üzenetet, ami azért más megvilágításba helyezné a dolgot. Egy bizonyos közegben lévő játékos képes olyan kijelentéseket tenni, hogy az a közeg ne közösítse őt ki, aztán ott vannak a személyes üzenetek, amik már teljesen más hangvételűek. A Napolitól a klub döntése miatt távoztam, külföldre mentem és egy olyan klubért jöttem vissza Olaszországba, amely nagyon akart engem. Szerintem a karrierem során mindenkit tiszteltem és mindig 110%-ot adtam.”

 

www.tuttojuve.com, www.football-italia.net