Visszatér az ItalJuve?

Perin, De Sciglio, Rugani, Chiellini és Bernardeschi részvételével rekordszámú olasz játékos lépett pályára hétfőn a Chievo ellen. Az olasz válogatott szövetségi kapitánya pedig boldog lehet Spinazzola visszatérése miatt is. És akkor Darmianról még nem is beszéltünk…

Roberto Mancini ugyan nem volt látható a stadionban, így nem tudni látta-e, ahogy a Juve felvonultatja a „nemzeti értékeket”, ekkora számú olasz játékos kezdőcsapatba jelölésére ugyanis ebben a szezonban még nem volt példa. Sőt, további két honfitársuk (Spinazzola, Kean) is beállt a végén. Az Öreg Hölgy ebben a „légiósbarát” korszakban is megerősítette tehát veleszületett nemzeti érzületét.
A Bianconeri tele van a világ minden tájáról származó kincsekkel, tovább ékesítve magát egy portugál gyémánttal, azonban így sem árulhatja el a saját történelmét: a győzelmek és a legtartósabb ciklusok mindig is nemzeti alapokra épültek.

Egyedül Leonardo Bonucci maradt ki, aki pihentetés céljából padozott, mindazonáltal Allegri a védelem ¾-ét, valamint a kapust, így is olaszokból állította össze. Elől Bernardeschi jelentette az észt és az őserőt. Mancini tisztában van azzal, hogy a Squadra Azzurra újjáépítése során ő kihagyhatatlan. Perinnek eközben ki kell használnia azt a kevés lehetőséget is, ami Szczesny árnyékában jut számára. Ugyanez a helyzet Ruganival: profitálhat Benatia sérüléséből, növelheti játékidejét a Juventusban és ezáltal a válogatottban is. Chiellini a kapitánya és oszlopa a válogatottnak is, míg De Sciglio immár szintén az egyik legjobb olasz hátvédnek tekinthető. És az olaszok száma tovább növekedhet: Darmian ugyanis szívesen fedezné fel újra Torinót, és ezáltal ő lehetne a legújabb azzurro az Öreg Hölgynél.

Gazzetta.it
Fordította: Tóth Levente

Total
0
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Related Posts